„Szebb a világ velünk, mint nélkülünk”
Kartali Róbert
2020.12.16.
LXXV. évf. 51. szám
„Szebb a világ velünk, mint nélkülünk”

Nemzetpolitika 2010—2020 címmel jelent meg kiadvány Trianon 100. évfordulója, a nemzeti összetartozás, valamint a 2020, az erős magyar közösségek éve keretében. A kiadványt online sajtótájékoztatón mutatta be Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A kiadvány célja, hogy átfogó képet nyújtson az elmúlt tíz év magyar nemzetpolitikájáról, területenkénti legfontosabb eredményeiről és meghatározó mérföldköveiről.

— A magyar állam alapvető célja, hogy minden magyar ember életminősége javuljon és a magyar nemzet fennmaradjon. A magyar nemzet pedig csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrész fennmarad: az anyaországi magyarság, a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra magyarsága — összegezte az elmúlt tíz év nemzetpolitikai törekvéseit Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy ennek jegyében módosították az alaptörvényt is, mely szerint Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarságért. — Négy alapvető pillérre épül a nemzetpolitikánk, az első az identitásmegőrzés, az identitásvédelem. A második a gazdaságfejlesztés, a harmadik az etnikai alapú magyar pártok támogatása. A negyedik pillér, ami számomra a legfontosabb volt, és azt gondolom, hogy az asszimilációval szembeni legfontosabb lépés, a teljes jogú állampolgárság megadása. Most már jóval több mint 1 100 000 nemzettársunk vette fel a magyar állampolgárságot, és ezáltal nemzettársunkból honfitársunkká, polgártársunkká vált — mondta Semjén. Hozzátette, ez a kiadvány ennek a tízéves nemzetépítésnek, nemzetpolitikának a történetét mutatja be, számokkal és képekkel. — A könyv erénye, hogy nem pusztán csak grafikonok és számsorok vannak benne, hanem hús-vér emberek. A magyar államnak, a nemzetpolitikai intézménynek, a nemzetpolitikai államtitkárságnak, illetve nekünk az a szerepünk, hogy egyfajta katalizátor legyünk, és összehozzuk a magyarokat a magyarokkal. Az anyaországi magyarokat a külhoni magyar területekkel, Erdéllyel, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával és a diaszpórával, hogy minél inkább hajszálerekkel, hajszálgyökerekkel hálózzák be a Kárpát-medencét és a diaszpóra tekintetében az egész világot. Mert az a küldetésünk és az a feladatunk, hogy a magyarságot úgy meg tudjuk erősíteni, hogy a következő évszázadokban is megmaradjon, mégpedig a teljes magyarság: az anyaország, a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra magyarsága is.

— Méltán lehetünk büszkék arra, hogy közösen éltük meg ezt a tíz évet, és közösen hajtottuk végre azokat a dolgokat, amelyek ezt az elmúlt tíz esztendőt jellemezték nemzetpolitikai szempontból — hangsúlyozta Potápi Árpád János. — Tíz év elteltével kijelenthetjük, hogy a nemzetpolitika a magyar kormány egyik sikertörténete. A kiadványt lapozgatva látni fogják, hogy minden oldalon több eredményről tudunk beszámolni, színes képekkel és rövid leírással, annak érdekében, hogy egy átfogó képet tudjunk alkotni a magyarságról, a magyar nemzet állásáról 2020-ban. A kiadvány egyik célja az volt, hogy bemutassuk a 2010 előtti helyzetet, azt nyilván nem hosszasan, és azzal szemben pedig megmutassuk azt, hogy mi van most. Témákra bontottuk a nemzetpolitikát, külön jelenik meg az oktatás, az ifjúság, a kultúra, a családok helyzete, a gazdaság vagy a sport. Teret szenteltünk az önkormányzatoknak, illetve az egészségügynek és nem utolsósorban a médiának is.

— Száz évig hátrány volt, ha valaki magyar. Most már legyen végre előny. Legyen előny, hogy jobb iskolája van, mint a többségi nemzethez tartozóknak, hogy olyan gazdaságfejlesztést kaphat, amit az adott utódállam többségi nemzethez tartozói nem — tette hozzá Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes összegzése szerint a harmadik szempont a biztonság, mert ha bárhol a világban bajba kerülne egy magyar a magyarsága miatt, vagy valamilyen okból ellehetetlenülne az élete, akkor van egy ország, ahova hazajöhet, ahol nem menekült és nem turista, hanem a saját országába tér haza.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nemzetpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..