* A könyvben a nagykikindai német polgári családokat mutatja be. Mely történelmi korszakot öleli fel a kötet?

— A családok sorsát mintegy száznyolcvan éven át követem a betelepülésüktől a második világháború kitöréséig. A németek 1770-ben települtek ki Baden-Württemberg, Elzász-Lotaringia, a Rajna-vidék, Vesztfália, a Saar-vidék és Bajorország területéről. Bánát betelepítéséhez azonban bizonyos csoportok migrációja is hozzájárult. Mivel jómódú jugoszláv polgárok voltak a németek — a nép pedig ellenséget látott bennük —, 1944-ben elvették a vagyonukat.

* A könyvet saját kiadásában jelentette meg. Ilyen nehéz helyzetben volna a vajdasági magyar könyvkiadás?

— Amikor elhatároztam, hogy a nagykikindai németekről írok, reméltem, lesz érdeklődés a téma iránt, hiszen a bánsági németekről az elmúlt rendszerben alig publikáltak, és azt a keveset is ideológiai színezettel. Számomra természetesnek tűnt, hogy a német egyesületek közül lesz majd olyan, amelyik anyagilag támogatja a könyv kiadását. Nem lett. Vajdasági magyar könyvkiadókat nem kerestem fel. Érthetetlen, hogy egyetlen német egyesület (a nagykikindain kívül) sem mutatott érdeklődést a munkám iránt, sőt még a termét sem ajánlotta fel a könyvbemutatóm számára.

* A könyvből egyebek között megtudhatjuk, hogy a német polgári családokat szervezetten telepítették be a Bánság területeire, és hogy ők voltak az ottani iparosítás úttörői. Ezt néhány konkrétummal is alá tudja támasztani?

— A Bohn és a Muschong család története a legszemléltetőbb példája annak, hogyan ismerték fel a nehéz, ragadós bánáti agyagban a pénzkeresés lehetőségét. Nemcsak új gyárak létesítését tartották fontosnak, hanem a közélet felvirágoztatását. Nagykikindán és Buziásfürdőben a turizmus kezdeményezői voltak. Stefan Bohn Nagykikindán a XIX. század végén a városba érkező vendégeknek, üzlettársainak teljes szállodai ellátást nyújtott. A hotelben zajlott a város művelődési élete, tartottak ott színielőadásokat, kiállításokat stb. A Magyar Nemzeti Galéria is rendezett tárlatot a szállodában. Az Uránia Filmszínház vasárnaponként filmeket vetített zenei kísérettel. A Jakob Muschongnak, Bohn sógorának tulajdonában levő Búziásfürdő (ma Romániában van) a Monarchia felső rétegének kedvenc üdülőhelye volt.

* Milyen adatokból, okiratokból tudta összegyűjteni az anyagot, és miért éppen a német családokról szól a könyv?

— A nagykikindai múzeumban nem volt semmilyen adat. Némi információhoz a városi történelmi levéltárban sikerült hozzájutnom. Az osztrák precizitásnak és a bécsi királyi udvari levéltár igazgatójának köszönhetően megkaptam a Bánátba kivándorolt első Bohn-telepesek nevét. A Békés Megyei Könyvtár Helyismereti Osztályáról kapott dokumentumok, valamint a Németországban élő egykori Zsombolyaiak publikációi nélkül nem sokra mentem volna. Köszönettel tartozom a családok utódainak, akik a világban szétszóródva élnek, és visszaemlékezéseikkel, családi fotókkal segítettek abban, hogy a féltve őrzött családi emlék egy helyen lásson napvilágot. Ezzel a könyvvel szerettem volna emléket állítani egykori német polgártársaimnak, a sváb őseimnek, akiknek élete számomra példaértékű volt, és akik hozzájárultak Nagykikinda várossá fejlődéséhez.

* A világot járva megtapasztalta, hogy más népek miként viszonyulnak a Vajdaságban élő kisebbség sorsához. Milyenek a más országbeli visszajelzések?

— A könyvben szereplő német családok utódai szétszórva élnek a világban, és többnyire már nem beszélik elődeik nyelvét. A kívánságuk az volt, hogy a könyvet fordítsuk le angolra is. Visszajelzésükben megköszönték, hogy nem hagytam őket feledésbe merülni. Könyvemet megrendelték az egyesült államokbeli, a kanadai, a németországi egyetemi könyvtárak, mivel vannak fiatal kutatók, akiket érdekel a térségünkben egykor élő németek sorsa.