Ágoston Lóránt 1995-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán, és az évtől tanított a törökkanizsai szakközépiskolában és gimnáziumban. Huszonöt éve folyamatosan tanít és alkot párhuzamosan. Törökkanizsán huszonnégy esztendő után először állít ki önállóan.

Klárigráfiák címmel nyílt meg Ágoston Lóránt tárlata, s ezzel a kiállítással zárta az évadát a Kulturális Zóna. A művész autista lánya, Klára rajzaiból, firkáiból inspirálódott, ezeket használta fel alkotásaihoz. Amolyan kooperáció ez tehát, s ez nem is új dolog, hiszen figurái felületét már korábban is gyermekrajzokkal töltötte ki. 

— Az első ilyen képemnél Berta lányom régi hittanfüzetét használtam fel. Amikor megtaláltam ezt a füzetet, belelapoztam, és döbbenten olvastam egy harmadikos kislány gondolatait. Az volt a feladatuk, hogy zsoltárt írjanak. A következőket írta: Áldjátok meg a tesómat, mert autista. Hogy az iskolában jól viselkedjen, és a tanárai figyeljenek rá! Adjátok, hogy nagykorában is boldog legyen! Nagyon elgondolkodtató, hogy ez a fajta érzékenység, szeretet, empátia hova lesz felnőttkorunkra sokunkból. Ezután kezdtem összegyűjteni autista kislányom, Klára firkarajzait, és beépíteni őket a képeimbe. Azóta folyamatos az együttműködésünk.

Madarak. Erőteljes színekben pompázók, kékek és pirosak. Felszállni vágyó madarak, földön fekvő, kicsavart fejű, körberajzolt, keretek közé szorított madarak. Szárnyaszegettek és felszabadítottak, sehová sem tartó szárnyas lények. Néhányuk fejjel lefelé lóg, mások az ég felé tartanak. Őket egy fej nélküli kutya vigyázza, óvja és figyeli. Valójában a gyermeki létet, könnyedséget mutatja meg nekünk a festő. Hiszen ebben már megvan minden, ami később, felnőttkorunkban jellemez és meghatároz bennünket, csak egy picit másként. Valahogy egyszerűbben és sokkal tisztábban, őszintébben. Valahol a felnövés közben elromlunk, a társadalmat nem kerülhetjük ki. Így lesz valakiből felfelé tartó madár, másokból élettelenül lógó, föld felé néző „bábmadár”. A képeken az erős kontúrok sok esetben hatnak helyszínelésekkor betonra rajzolt körvonalakként is.

Ezt írja az alkotó: „Keresem az élet értelmét egy olyan világban, ahol mindennaposak a háborúk, gyilkosságok, összeesküvések. Az emberek közötti kapcsolódási pontokat figyelem. Hogy hogyan viselkedünk egymással. Hogyan alakulnak ki a feszültségek, hogyan oldódnak. A belénk kódolt és a tanult minták okozta feszültségek oldásához gyakran van szükségünk harmadik személyre (pl. Isten, családtag, kutya). Filozófiámat öntöm úgy vizuális formába, hogy közben tudatosan lemondok sok festői eszközről, azért, hogy csak a lényegre koncentráljak. Képeimen az alakok ezért lesznek síkszerűek, árnyéktalanok, háttérben térhatást csak ritkán és akkor is csak jelzésszerűen alkalmazok. A hangsúly az alakok mozdulatain van, a leegyszerűsített színhasználaton, különböző anyagok kiválasztásán, használatán. Az alakok erős kontúrja az énünket összetartó váz szerepét tölti be. Hogy mik töltik ki ezeket a vázakat? Minden, amit megéltünk, amit kaptunk szüleinktől és azok szüleitől, amit elfogyasztunk táplálékként, a gondolataink, vágyaink. A materiális világ és a szellemi világ találkozásai vagyunk. Mindenki egy mikrokozmosz. Része egy nagyobb egésznek.”

A kiállítást Lenkes László és Takács Tibor — Faki nyitotta meg egy kísérleti zenei hömpölygéssel.

Egy hiánypótló helyet hoztak tehát létre Törökkanizsán, és most egy kisebb nyári szünetre megy mindenki. Az élet azonban nem áll meg a Zónában, melynek vezetői tele vannak tervekkel. Szabó Benke Róbert fotóművész, a Kulturális Zóna munkatársa, egyik alapítója szervezte meg eddig a kiállításokat, így valójában az ő kreativitását dicséri az eddigi hat tárlat. Őt kértem meg, hogy beszéljen a tervekről.

— Hat hónap alatt hat kiállítást sikerült létrehozni, ami kisvárosi szinten Guinness-rekordnak számít, és az eddigiek látogatottságával is nagyon elégedett vagyok. Most kezdődik a nyári időszak, nem áll meg az élet, a többi alapító tag különféle nyári programokat szervez majd, főleg gyermekeknek szóló foglalkozásokat, úgyhogy most egy kicsit más közönséget célzunk meg. Ezek mellett lesz még két kisebb pop-up kiállítás is, az egyik Ksenija Pecarić művésznőé, aki jelenleg New Yorkban él, s a közeljövőben Prágában lesz egy kisebb tárlata. Megkeresett, hogy lehetne-e itt nálunk is egy kis kiállítása, hiszen ő eredetileg szajáni, járt már errefelé, örülne, ha befogadnánk a munkáit, én pedig boldogan mondtam igent. A másik kiállítás pedig Igor Laziné lesz, ő törökkanizsai származású, de már huzamosabb ideje él Magyarországon. Ezek csak néhány napos események lesznek, úgyhogy nem tartoznak abba a blokkba, amelyet eddig készítettem. A nyár ezenkívül javarészt arról szól majd még, hogy várjuk a felajánlásokat, jelentkezhetnek amatőrök is, emellett továbbra is tartunk bolhapiacokat. Ideális időszak ez arra, hogy jómagam egy picit visszavonuljak, átgondoljam az elmúlt időszakot, ezt a színes hat hónapot, megtervezzem, hogyan menjünk tovább, milyen rendszer szerint működjünk, mit kell változtatni, pénzügyi kérdéseket is meg kell vitatnunk, együttműködési terveket készíteni, szóval van munka bőven. Elképzelések már vannak, nagyon jó nevek szerepelnek a listánkon, úgyhogy remélem, sikerül megvalósítanunk ezeket a terveket.

Ezt mi, látogatók is őszintén reméljük, az ősszel mindenképp visszatérünk.