Természetimádóként, madarászként, a ludasi tábor nélkülözhetetlen résztvevőjeként maradt meg emlékezetemben, az általános iskolában egy évfolyammal felettem járt, és a közkedvelt tanár, Hulló István biológus volt az osztályfőnöke. Nem csoda, hogy abban az osztályban szinte mindenkit megfertőzött az ökológia. Évtizedekkel később a Szabadkai Városi Múzeumban találkoztunk, ahol preparátorként dolgozott, a Múzeumok Éjszakáján tömegeket vonzottak a vitrinek üvegablakai mögé varázsolt állatjelenetei. Két-három éve egy erdős interjú kapcsán beszélgettem a feleségével, tőle tudtam meg, hogy egykori iskolatársam is külföldön, Magyarországon keresi a boldogulást, preparátorként dolgozik egy dán—magyar cégben. Aztán a koronavírus-járvány ennek az üzletágnak is betett, Flórián hazatért, agancsra festett sólymok, olaj-vászon technikával készült vadászmotívum-festmények és kitömött állatok kerülnek ki kezei közül.

Bennem van egy olyan dolog, mint a gyerekben, amikor odateszi az ujját a forró platnihoz, mert meg akarja tudni, hogy valóban meleg-e. Meg kell tudnom, hogy meg tudom-e csinálni vagy nem. Mindig valami több, valami új kell — fogalmaz, miközben egy tea és egy kávé társaságában beszélgetünk. Megtudom tőle, hogy tavaly ezüstérmet nyert a Magyarországon megrendezett II. FeHoVa Nemzetközi Nyílt Preparátor Versenyen, és készül a szeptemberi Eb-re.

— Négy évig dolgoztam Magyarországon preparátorként, és Dániába készültem, ahová madárszakértőt kerestek, de a helyzet miatt sajnos az egészből nem lett semmi, a koronavírus-járvány hatalmas lehetőségektől fosztja meg az embereket. Most itthonról dolgozom, preparálok a Belgrádi Nemzeti Múzeumnak meg az itteni vadászkörnek, madárkedvelőknek. Külföldi megrendeléseket nem vállalhatok, hiszen Szerbia unión kívüli ország, a vad nem utazhat szabadon ki és be, nekem kell utaznom oda, ahol a munka van. A solymászfestészetben hatalmas potenciál van, világviszonylatban is egy erősen fejlődő jelenség a solymászat és annak minden ágazata, itt próbálok érvényesülni. Keresem a helyemet a nagyvilág művészei között. Mindegyik munkámat külföldön értékesítem, mert itthon ezt a fajta művészetet nem lehet megfizettetni, és nincs is rá igény. Régebben vadászfestészettel foglalkoztam, a vadászelitnek próbáltam eleget tenni országon belül és kívül, habár ezt is inkább külföldön tudják értékelni és megfizetni. Gyerekkoromban kezdtem rajzolni, előbb grafikával foglalkoztam, aztán lassan megismerkedtem a színekkel. A sorkatonaságban, illetve a tartalékosként eltöltött hónapok, a háború után volt egy lenyugvó időszak az életemben, akkor kezdtem el festeni. Aztán elkezdtem a csonttal is dolgozni, eredeti, maori régészeti ásatások alapján előkészített nyakláncok kerülnek ki tőlem, marhacsontból faragtam kézzel, némelyiket Swarovski kristály berakással. Ezek is elnyerték az emberek tetszését. Most „csak” preparálok és festek.

* Nagy természetvédőként, madarászként hogyan lett belőled preparátor?

— Mi egy méhészcsalád vagyunk, és megismerkedtünk egy palicsi családdal, ahol az apuka híres preparátornak számított, Gregus János bácsi, ő volt az én első mesterem. Abba akarta hagyni a szakmát. Méhész szeretett volna lenni, elhívta édesapámat, hogy legyen a mentora. Így évekig összejártunk, apám őt méhészkedni tanította, ő meg engem preparálni. Azt mondják, vannak olyan szakmák, amelyeket nem te találsz meg, hanem azok téged. Ez ilyen. Nem tudják sokan csinálni. Egyetemen nem lehet tanulni, Magyarországon az erdészeti főiskolán tanítják egy évet, kezdő alapfokon, aztán drága pénzen lehet menni a nagyvilágba, és mesterektől ellesni a fortélyokat. Én Dániában, Hollandiában, Magyarországon tanultam mesterektől — de ezt már mind a múzeum után. Amikor itthon elsajátítottam Jánostól mindent, amit csak lehetett, azt mondta, vége, nincs már mit átadnia, elmentem katonának, majd Hulló István lett a múzeum igazgatója, én pedig 2000-ben a preparátora. Az intézménynek van egy régebbi gyűjteménye is, még a Monarchia idejéből, az ország egyik leggazdagabb afrikai gyűjteménye a miénk! A többi pedig az én kezem munkája a gyönyörű állandó kiállításon a tetőtérben. Közben sokat tanultam, főleg az internet segítségével, a www.taxidermy.net egy több ezer embert felölelő preparátorhonlap, melyet a legnagyobb nevek működtetnek, hatalmas tudás fekszik ott.

* A preparálás művészet vagy szakma?

— Egy rendkívül sokoldalú szakma, de művészet is, melyet egy hatalmas iparág szolgál ki, vannak cégek, melyek csak a műtesteket gyártják, vannak, melyek csak a szemeket vagy a belső szájbeültetéseket. Már nem kell bajlódni azzal, hogy gipszből meg szalmából, drótokból, agyagból a preparálómester készítse el a testet — régen külön szobrásznak kellett lenni, hogy az izomzatot fel lehessen tenni a felépített konstrukcióra. A kétkomponensű purhabok megjelenése nagymértékben megkönnyítette a munkát. Megrendeled a farkas- vagy az őzbakműtestet, jobbra nézzen, vagy balra, ugorjon vagy álljon, esetleg igyon, közepes, kicsi vagy nagy méretben. A bőrt elküldöd a cserzőhöz, onnantól kezdve viszont a te munkád a finomítás, a pótlás, a ragasztás, az öltöztetés. A vége pedig a művészet, amikor fel kell éleszteni az állatot: a tekintet, a festés által visszaadni azt, ami ő volt. Én madárpreparátor vagyok, nem sokan szeretik ezt csinálni. A madarak azért másak, mint az emlősök, mert a tömegfajokhoz ugyan meg lehet venni a műtesteket, ám ezeregy faj van, valamint ezeregy módon tudod beállítani a szárnyát, farkát, nyakát, szemét, minden tollát külön.

Az interjúalany felvételei