home 2023. január 28., Karola napja
„Számunkra mindig Magyarország lesz az első”
Tóth Lívia
2022.04.03.
LXXVII. évf. 13. szám
„Számunkra mindig Magyarország lesz az első”

Kedves barátaim, hatalmas győzelmet arattunk – kezdte a sajtótájékoztatóját Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a kormánypártok budapesti eredményváró rendezvényén, majd mindenkinek megköszönte, aki hozzájárult a kiváló eredményhez, valamint külön köszöntötte a határon túli magyarokat. „Köszönjük, hogy segítettek, mert így kaptunk egy esélyt, hogy mi is segíthessünk nekik. Külön köszöntöm azokat, akik ma Kárpátalján magyarok.

Azt üzenjük, hogy ne féljenek, tartsanak ki, az anyaország velük van.”

A magyar választópolgároknak azt üzente, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszolgálják a bizalmat, amit ma tőlük kaptak. Emellett köszönetet mondott annak a több mint százezer önkéntesnek, akik azért dolgoztak, hogy ma este közösen ünnepelhessenek.


Fotó: MTVA

–Annyit talán tudhatunk, hogy ez a győzelem azt jelenti, hogy hiába a taktika, a cselszövés, a végén mindig a szív győzedelmeskedik. Magyarország ma esti győzelme, a szív győzelme. Kedves barátaim! Azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak Magyarország – hangsúlyozta Orbán Viktor, majd így folytatta: – Még azt is el kell talán mondanunk, hogy óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg velünk szemben. Nekik azt üzenjük, hogy kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak.

Véleménye szerint ez a győzelem azért marad emlékezetes, mert most kellett a legnagyobb túlerővel megküzdeniük.

–Nem engedtük, hogy a kudarcos múlt visszatérjen, megvédtük Magyarország függetlenségét és szabadságát, megvédtük Magyarország békéjét és biztonságát, és bár még nem ismerjük az eredményeket, de remélem, hogy megvédtük a gyerekeinket és a családjainkat is.

Kedves barátaim, tisztelt magyarok, ne felejtsétek el, hogy a világban persze nem csak ellenfeleink, hanem barátaink is vannak, és ők is mindent megtettek a mi győzelmünkért. Jó szívvel gondolunk az amerikai barátainkra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, a szlovákokra és az osztrákokra is, akik velünk voltak és segítettek bennünket az elmúlt hónapokban.

Ezt a győzelmet nekik is ajánljuk, ez nemcsak a mi győzelmünk, ez az ő győzelmük is, mert az egész világ láthatta ma este itt Budapesten, hogy a kereszténydemokrata politika, a konzervatív polgári politika és a hazafias politika győzött, és azt üzenjük Európának, hogy ez nem a múlt, ez a jövő. Ez Európa közös jövője.

Az egész világ láthatta, hogy a magyarok szeretik a hazájukat, és mi, akik ma győztünk, azt vállaljuk, hogy számunkra mindig Magyarország lesz az első – emelte ki Orbán Viktor, majd így zárta a beszédét: – A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Magyarországi választások rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..