Noémi már a Carnegie Hallban is fellépett, mely a világ legnagyobb zenészeinek álomhelyszíne. A fiatal művész a hatalmas sikerei ellenére is szerény, alázatos maradt. Fontosak neki a tanítványai, amikor ők eredményeket érnek el a megmérettetéseken, Noéminek az a boldogság. A zene számára a minden.

* Nagyon hamar megismerted a hangszereket, egészen kicsi korodban. Hogyan kezdődött a zene iránti szeretet?

– Amióta az eszemet tudom, azóta a zene jelen van az életemben. A szüleim is zenekedvelők, a nagymamám pedig játszott is hangszeren. Anyukám is zongorázott, de ő korábban abbahagyta. A zongora mindig ott volt a nagymamánál is. Az Ablak-Zsiráf könyvből a hangszeres oldal szinte szétesett, annyit lapoztam. Valami miatt különös vonzalmat éreztem a hangszerek iránt, különösen a gitár vonzott. Amikor eljött az ideje, hogy beiratkozzak a zenedébe, akkor is a gitár volt a minden. Magával ragadott a formája, a hangja.

* A zongora ott volt a környezetedben, te mégis a gitárt választottad. Miért?

– Apukám régen is nagyon szerette a spanyol zenét hallgatni. Ez már egészen kicsi koromban belém ivódott, és a spanyol zenének a legjellegzetesebb hangszere a gitár, úgyhogy számomra nem volt kérdés.

* Idézzük fel az első találkozásod a gitárral!

– Több fázis volt, a gitár alakú csörgőt a műanyag játék gitár követte, majd amikor beírattak a zenedébe, megkaptam az első kisebb gitárom, mely gyerekeknek való méretű volt. Szerelem volt első látásra, hallásra.

* Az általános iskola mellett is folyamatosan jártál zenedébe, majd a középiskola elvégzése után Szegeden tanultál. Mesélj az egyetemi évekről.

– Örültem, hogy egyből felvettek az egyetemre, és csinálhattam tovább, amit szeretek. Magasabb szintre vihettem azt, amit itt elkezdtem. Ott is kaptam fellépési lehetőséget, kiváló tanároktól tanulhattam, valóban nagyon jó volt átélni a folyamatos fejlődést. Intenzív volt. Félévente félórás anyagot kellett készíteni, lehetőségem adódott megtanulni a gitárirodalom legszebb műveit. Ez nagyon jó érzéssel töltött el.

* Ha már a gitárirodalmat említetted, mely szerzők hatnak rád, mely művekkel, szerzőkkel dolgozol szívesen?

– A spanyol, a dél-amerikai zene áll hozzám legközelebb. Agustín Barrios Mangoré nevét említeném a legkedvesebb szerzőim közül, ő a gitárirodalom egyik legjelentősebb alakja, mondhatni, a legnépszerűbb is, és egyúttal a legnehezebb is, mert a csodálatos dallamok mögött igen nehéz technikai kihívások húzódnak. Megéri játszani. Jelentős életműve van, és széles karakterű alkotásai. A mélyen vallásos dallamoktól a paraguayi őslakosritmusokon át a tüzes flamenco ihletésű művekig. Teljes mértékben meg tudtam találni magamat az ő műveiben. Isaac Albéniztől is sokat játszottam, illetve Francisco Tárrega alkotásait. 

* Térjünk vissza a tanulmányaidra. Az tapasztalható, hogy azok a zenészek, és nem csak zenészek, akik Magyarországon tanulnak, jó eséllyel ott is maradnak. Számodra ez nem volt opció? Gondolkodtál Magyarországban, vagy mindig az itthon volt fontos?

– Számomra mindig egyértelmű volt, hogy haza. A gitár szeretete mellett ugyanolyan szeretetet érzek a városom, Szabadka iránt. Szavakkal nem is tudom kifejezni azt az érzést, amikor végigsétálok a Korzón, és meglátom a városházát, az mindig melegséggel tölt el, és úgy érzem, itt nem történhet semmi baj, itthon vagyok. Nagyon jól éreztem magam Magyarországon, Szeged is egy gyönyörű város, de amikor ott voltam, mindig egyfajta honvágyam volt, hogy végigsétálhassak a városban. Főleg ősszel, akkor különös hatással van rám, amikor a gyönyörű, sárga levelek hullanak, máshol a világban nincs olyan gyönyörűség, mint nálunk, Szabadkán. Lenyűgözőek a szecessziós épületek, mondhatom, hogy teljes mértékben rajongok Szabadkáért. Sosem merült fel, hogy valahol máshol szeretnék élni.

* Hogyan alakult az életed, amikor visszatértél Szabadkára?

– Harmadéves voltam az egyetemen, amikor munkát kaptam itt a Szabadkai Zeneiskolában. Nagyon felemlő érzés volt, mert hazaértem. Tizenkét évig voltam a Szabadkai Zeneiskola tanulója, majd két év kihagyás következett, elmentem az egyetemre, és hamar történt a visszatérés, ami nagyon jó érzés volt. Akkor még párhuzamosan jártam az alapképzés utolsó évére és a mesterképzés két évére, meg dolgoztam is az egyetem mellett. Ez megterhelő időszak volt az ingázás miatt a két ország között, egyik helyen az iskolapadban ültem, a másik helyen tanítottam. Szerencsésen tudtam venni az akadályt, természetesen volt szülői segítségem is, minden támogatást megkaptam, hogy jelent tudjak lenni mindkét helyen. 2024-ben sikeresen diplomáztam a mesterképzésen, akkor egy sokkal nyugodtabb időszak kezdődött, több idő jutott a művészetekre.

* Érzelmileg hogyan hatott rád, hogy tanárként tértél vissza abba az intézménybe, ahol tizenkét évig tanultál?

– Elsősorban óriási öröm volt, hogy jaj de jó, visszajöhetek a zeneiskolámba! Valahol furcsa is volt, az első évben félve mentem be a tanáriba. Akkor még diáknak éreztem magam, de szép lassan kialakult, az idén ötödik évemet fejeztem a munkában, tehát ott már többet voltam tanár, mint középiskolás. Ez is furcsa érzés, de hamar beleszoktam abba, hogy tanár lettem, nem diák. Igyekszem a gyerekekkel megszerettetni a gitárt, mivel – főleg az általános iskolában – vannak, akik hobbiszinten akarnak zenével foglalkozni, meg vannak, akik igen komolyan gondolják. Nekem az az elsődleges, hogy szeressék, szeressenek órára jönni, ne izguljanak, mert az fontos, hogy az órán szabadabb légkör legyen. Megvan, hogy a programon belül milyen műveket kaphatnak, és én mindig eljátszom nekik, hogy szabadon tudjanak választani, ne az legyen, hogy valamit ráerőltetek valakire. Nálam tudnak választani, hogy azt csinálják, ami jobban tetszik nekik. Arra törekszem, hogy boldogan jöjjenek, beletanuljanak a mesterségbe, ha meg csak hobbiszinten érdeklődnek, akkor egy nap zeneszerető közönség legyen belőlük. Van egy növendékem, akire nagyon büszke vagyok. Az idén a szerbiai országos versenyen második helyezést ért el 94 ponttal, valamint az idén megszervezték az országos zenei fesztivált a mi iskolánkban, ez egy igen nagy ünnepség volt. Itt az iskolák versenyeztek egymással. Az intézményünk négy tanulót küldött, de nemcsak gitárból, hanem az összes hangszerből és énekből egybevéve. Ugyanaz a növendékem, Tamara Đukić ide is kijutott, második helyet ért el. Az iskolánk a 11. helyen végzett az összes iskola közül Szerbiában. És erre nagyon büszkék vagyunk. Nem a legnagyobb város vagyunk, de nagyon szép eredményeket érünk el.

* Csillogó szemmel meséltél a növendéked sikereiről. Mit jelent ez számodra?

– Ez egy nagyon felemelő érzés, mivel éppen akkor volt kezdő, amikor én kezdtem tanítani. Ő teljes mértékben az én növendékem, és ezt nagyon jó érzés volt megélni, hogy amit tanult, tőlem tanulta, és ilyen szép sikert tudott elérni. Jó látni, hogy nagyon szereti a gitárt. Még csak tizenkét éves, napi két órát gyakorol az általános iskola és a zenede mellett, és még a szabadidejéből is ennyit áldoz a gitárra, ez nagyon pozitív érzés. Örülök, hogy ezt sikerült elérnem nála.

* A gitár vonzó hangszer a gyerekek körében?

– Öten vagyunk gitártanárok az iskolában, nincs hiány diákok terén, sőt inkább túljelentkezés van, nagyon örülünk, hogy ilyen népszerűségnek örvend a gitár. A gyerekek megkapják a művészettől azt az ajándékot, hogy megtapasztalják, milyen hangszeren játszani. Megtapasztalják magát a zenét. Klasszikus zenével a rádióban ritkábban találkoznak, ebbe a világba is bele tudnak kóstolni. Úgy vélem, akik kipróbálják magukat, megmarad bennük ez a fajta szeretet. Szabadka művészváros, gyakran vannak koncertek, kell a zeneszerető közönség. Amikor egy művész előad, arra törekszik, hogy abba a szívét-lelkét beletegye. Akik akár egy rövid ideig benne voltak ebben, azok sokkal jobban be tudják fogadni.

* A tanítás mellett klipeket is forgatsz, szeretsz előadni. Mire törekszel, mit szeretnél megmutatni?

– Talán ez az, amit a legeslegjobban szeretek csinálni, mivel amikor egy mű elkészül, fontos számomra, hogy megmaradjon. Csináljunk egy mentést. A festőknél a festmény időtálló lesz, mi így tudjuk időtállóvá tenni a pillanatnyi állapotot. Itt tudom igazán kifejezni a művészi elképzeléseim. Azáltal, hogy megosztom, az emberek számára is elérhetővé teszem. A klipek készítése körül elég sok munka van, hónapokat gondolkodunk rajta. Nekem külön célom, hogy a műveimet Szabadka legszebb épületeiben játszhassam el. Volt egy álmom, hogy a könyvtárban játsszak. Sokat gondolkodtam, melyik darab lenne odaillő. Amikor ez megszületik, akkor kezdődik el a folyamat. Komoly csapat áll emögött. Voltunk a párommal Velencében, ott is kihasználtuk a lehetőséget, hogy csináljunk egy videót, azt a párom készítette, de a legtöbb videóm a Pips Stúdióval forgatom. Nagyon sok elképzelésem van Palicson, Szabadkán. A klasszikus zene mellett célom Szabadka népszerűsítése is.

* Olyan helyekre is eljutottál, mint a Carnegie Hall New Yorkban. Ez igazán nagy dolog, a zeneművészek álma.

– A koncertek szeretete már a kezdetek kezdetén kialakult. Az első koncertemnek a Szabadkai Zeneiskola adott otthont, jó érzés volt élőben bemutatni azt, amit begyakoroltam. Tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Amikor bejött a koronavírus, az nehéz helyzet elé állította a művészeket, nem volt lehetőség élő koncertre, de nyíltak más lehetőségek. Jelentkeztem online versenyekre, egy amerikaira is. Egy nyári este kaptam egy e-mailt, melyben gratuláltak, hogy 100 pontot értem el, mely a maximum volt, és a nyereményem egy fellépési lehetőség a Carnegie Hallban. Amikor ezt közöltem a családommal, azt hitték, hogy viccelek. Majd jött a nagy szervezés. Szerencsésen sikerült. Az az élmény meghatározó marad. Örök életemben emlékezni fogok rá. Az volt az álmom, és még nagyon sok zenésznek is. A Carnegie Hall a zene templomának számít. Végiggondoltam a fellépés előtt, hogy itt állok az előtt az esemény előtt, amelyre egész életemben vágytam, és minden izgalmam elszállt. Azon a színpadon megszólaltatni az én hangszerem, a művet, melyet gyakoroltam, az felejthetetlen élmény marad. Nehéz volt megszólalni a koncert után. Édesapám várt a fellépés után, akkor egymásra néztünk, megöleltük egymást, hogy sikerült.

* Mesélj a célokról, tervekről, álmokról.

– Minél többet játszani, minél több helyen, híres színpadokon, illetve zenekarral, habár már volt alkalmam fellépni a szabadkai filharmonikusokkal, 2021-ben a karácsonyi gálakoncerten is előadhattam egy művet. Az is meghatározó, felemelő élmény volt. Egy gitárosnak ritkábban jut lehetőség, hogy egy zenekar szólistájaként lépjen fel. Van egy csodálatos spanyol mű, és az álmom, hogy egy zenekarral előadhassam akár valahol a világban. Fellépni, koncertezni bárhol a világban, de életvitelszerűen csak Szabadkán tudom magam elképzelni. Számomra cél, hogy szervezzek egy koncertsorozatot, hogy minél jobban popularizáljam a klasszikus zenét, a koncertre járást. Rengeteg tervem van. A videók is beindultak, a koncertlehetőségek is. Ebben az évben még két videót tervezek készíteni, valamint már folyamatban van a koncertsorozat. Ott a szervezés mögött sok munka áll, ez még folyamatban van, de mindenképp megvalósul. Vajdaság-szerte mindenhol lenne koncert, kisebb és nagyobb településeken, mert úgy gondolom, a kisebb helyekre is nagyon fontos eljutni, ahol nem mindennap vannak koncertek, vagy nem mindennap hallható spanyol gitármuzsika. Az az elképzelés, hogy minél több helyre eljussak. Szabadkán is szeretném bemutatni ezt a programot. Egy szólóalbumom már megjelent 2023-ban, nagyon remélem, hogy ha nem is az idén, de jövőre egy második albummal is megörvendeztethetem a követőimet, illetve a zenekedvelő közönséget. Koncepció már van, két albumra is. Az első ismét egy spanyolos hangvételű koncepció, a másik talán egy régizenei, Bach-művekből álló CD lenne, ez lehet, nem az idén vagy jövőre valósul meg. Ez is a közeljövőt érintő tervekben szerepel.

* Mi számodra a zene? Hogyan fogalmaznád meg?

– Egy szóval: minden. Lételem a mindennapokhoz, ha szomorú vagyok, ha örülök, ha nehéz napom volt, mindig a zene az, ami segít, amivel jobb kedvre tudom deríteni magam. Az a legédesebb, amikor a magam szórakoztatására játszom.

* Hogyan éled a mindennapjaid, mik a hobbijaid, mi tölt fel?

– Elég kevés idő jut a hobbikra, de szerencse, hogy a gitár is hobbi. A hobbi és a munka egybeolvadt, de jut idő olvasásra, a magam szórakoztatására szoktam festegetni is, de csak szigorúan hobbiszinten. Nagyon szeretek utazni fellépés kapcsán is, vagy csak szórakozásként. Világot látni az egyik legkedvesebb hobbim, ha ezt annak lehet nevezni. A művészetekért mérhetetlenül rajongok, a gitár és a zene a szakmám, viszont rajongok a festészetért is, a külföldi utaim során a múzeumok a legkedvesebb helyeim. Napi tizennégy múzeumot is képes vagyok végigjárni, csak hogy láthassam a szobrokat, festményeket. A művészetek teljes mértékben magukkal ragadtak.

* Mi ad számodra kapaszkodókat, miből merítesz erőt?

– Nagyon fontos számomra a családom, a párom is, akik mindenben támogatnak. Enélkül nem tudtam volna eljutni idáig sem. Ők mindig ott állnak mögöttem, ha nehéz időszak van, mindig azt mondják, hogy kitartás. A megboldogult nagymamám is azt mondta, aki az orvosi pályán dolgozott, de zenével is foglalkozott, hogy kitartás. Ez mindig ott cseng a fülemben. Illetve mindig arra gondolok, hogy ezt szeretem csinálni, ez volt az álmom. Ez is óriási belső erőt tud adni, hogy azt csinálom, amire mindig is vágytam. Ezáltal az esetleges bizonytalanságok fel tudnak oldódni.

* Említetted, hogy számodra nagyon fontos elismerés az, ha a növendékeid sikereket érnek el. Most viszont Szabadka Városa téged részesített elismerésben, Dr. Bodrogvári Ferenc-díjban. Ezt hogyan fogadtad?

– Ez is az életem egyik meghatározó pillanata. Ennyire szeretem Szabadkát, és a városomtól kaptam egy díjat, ez számomra leírhatatlan öröm, boldogság, egy nagyon jó visszajelzés, hogy értékelik azt, amit próbálok csinálni, a zeném és a videóim által népszerűsítem Szabadkát. Ez mérhetetlenül sokat számít nekem.