
A hétvégén Szabadkára érkezett a betlehemi békeláng. A cserkészek a Szent Teréz-székesegyházban szervezett lángátadó ünnepségen adták át a kis fáklyát.

A békességet jelképező fényt Európa több országába is eljuttatják a karácsonyi ünnepek előtt. A katedrálisban megtartott rendezvényen katolikusok és reformátusok egyaránt részt vettek.
— Évtizedek óta a cserkészek hozzák a békelángot, és segítik, hogy karácsony előtt eljusson minden településre. A lángot, mely Bécsből érkezik, a budapesti továbbadás után hozzák a mieink haza, Vajdaságba. Itt tartunk egy lángátadó ünnepséget, ahova eljönnek a cserkészcsapatok tagjai, és ők viszik tovább a saját csapataikba, az egyházközösségekbe, és így el tudjuk juttatni a lángot egész Vajdaságba, ahol szívesen fogadják. Az idén akadálymentesen át tudtuk hozni a határon, a szokásos várakozási időn kívül más gond nem volt. Arra külön oda kell figyelni, hogy ne aludjon ki. Az eredeti lángot Jeruzsálemben gyújtották meg, és mindig az felel érte, akinél található. Nálunk is több láng van, a településekre is többet viszünk, hogy az eredeti ne aludjon ki. 1986-ban volt az első alkalom, 1989-től a cserkészek vállalták ennek a szolgálatnak a teljesítését — hallottuk Varga Norberttól, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség csapatmentorától.
Szabadkán szentmise keretében adták át a lángot azoknak az érdeklődőknek, akik lámpással, mécsessel érkeztek. A béke lángját más településekre is eljuttatják a cserkészek.
Fotók: Szakáll Laura és László Edit