home 2024. június 15., Jolán napja
Online előfizetés
Szabadkai szimfónia
Talpai Lóránt
2024.02.02.
LXXIX. évf. 5. szám
Szabadkai szimfónia

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjának egyik kitüntetettje Molcer Mátyás szabadkai zongoraművész, zeneszerző, költő, fordító, kritikus, publicista. A sokoldalú alkotó szinte minden művészeti ágban tevékenykedett pályafutása során. Tanulmányait Szabadkán, Zágrábban, Olaszországban és Svájcban végezte. A Szabadkai Zeneiskola tanára volt, majd a Magyar Szó újságírója és zenekritikusa, illetve a szabadkai Népszínház munkatársa. Zeneművei hazai és külföldi műsorokban szerepeltek, költőként több kötet szerzőjeként jegyzik, valamint műfordítóként is. A nyolcvannyolc éves művésszel példaértékű életpályájára visszatekintve a díj kapcsán beszélgettem.

* Életútját a művészetek szeretete kíséri, meghatározza pályaképét. Meséljen a kezdetekről!

— A II. világháború befejeztével, 1945-ben újraindult a Szabadkai Zeneiskola, melybe én is beiratkoztam. Az oktatás tíz esztendeig tartott, hat alsófokú tagozatot és négy felsőfokú, középiskolai tagozatot kellett elvégezni. 1955-ben, amikor befejeztem az iskolát, nem igazán lehetett külföldre menni továbbtanulni. A vajdaságiak abban az időben általában Zágrábot választották a felsőfokú tanulmányok elvégzésére. Talán nem is véletlen, hogy még magyar kultúrkör is volt egykor Ady Endre néven a horvát fővárosban. Így kerültem én is a Zágrábi Egyetem művészképző szakára. A képzés öt évig tartott, és sikeresen elvégeztem. Az élet azonban nem volt olyan egyszerű abban az időben sem. Egyrészt azért, mert a szüleim már nem éltek, ezért egész fiatalon nekem kellett eltartanom saját magamat. Másrészt még az egyetemi tanulmányaim közben többször kaptam katonai behívót a Szabadkai Hadügyi Osztálytól. Mint később megtudtam, néhány jóakaróm azt szerette volna, ha megszakítom tanulmányaimat, és nem fejezem be az egyetemet. A sors fintora, hogy mégsem vonultam be katonának, és amikor visszatértem Szabadkára, jelentkeztem, hogy most már itt vagyok, befejeztem az egyetemet, tehát besorozhatnak. Akkor azt mondták, hogy nem kell mennem. De amint elhelyezkedtem tanárnak a zenedébe, abban a pillanatban megkaptam a behívót. Ráadásul egyfajta büntető, munkásosztagba kerültem, ahol nagyon féltettem a kezeimet. Hiszen ha azok megsérülnek, akkor fuccs a további zenekarrieremnek. Végül szerencsére irodába kerültem egyfajta tanárként, ahol főként albán nemzetiségű besorozottakat oktattam. A katonaság befejeztével végre elkezdhettem a zenei karrieremet. Hosszú-hosszú évtizedekig oktattam, a zenélést pedig hegedűn kezdtem, majd brácsára tértem át, de mindenképp a zongora volt az én igazi hangszerem.


Fotó: Szalai Attila

* Miért éppen a zongora?

— A véletlen folytán, mivel kiváló hegedűs voltam. De kötelező volt néhány zongoraórán is részt venni a zeneiskolában. Mivel már nagyon fiatalon komponáltam, saját magamat képeztem és tanítottam meg zongorázni. Kevesebb mint három esztendő alatt kiválóan megtanultam, és emiatt a záróvizsgán rosszallóan is néztek rám, mondván: egy hegedűs nem zongorázhat ilyen rövid idő alatt ilyen jól. Később a Zágrábi Zeneakadémia vezető tanára sem akarta elhinni, hogy én ilyen gyorsan megtanultam zongorázni. Azt mondta, csak az tudhat ilyen jól ezen a hangszeren játszani, aki kisgyermekkora óta gyakorol. Később azonban beismerte, hogy tévedett velem kapcsolatban.

* Hogyan kezdett zenei műveket komponálni? A Szabadkai Zeneiskolában a tanítás mellett?

— Zenét egészen kis koromtól komponáltam, de természetesen a tanulmányaim után egyre színvonalasabb művek születtek. A tanításra, illetve a Szabadkai Zeneiskolára visszatérve, valójában annak köszönhetően kezdtem el tanítani, hogy a zenede egykori igazgató asszonya egy évre átadta nekem saját osztályát, mivel ő sokat koncertezett abban az időszakban. Az ország egyik legjobb zongoraművésze volt, és az év végén, amikor visszatért, nagyon meg volt elégedve azzal, ahogyan én a tanulóknak átadtam a zenei tudást. Mindez azért fontos, mert így lettem tanár, és a komponálás művészetét számos diákomnak átadhattam. Egy montenegrói diáklányom a milánói zeneakadémiára került, be is fejezte, azóta is tanít a különleges tehetségek iskolájában. De olyan diákom is volt, aki folyamatosan Amerika-szerte koncertezett, és olyan is, aki Münchenben operát írt.

* Milyen műveket komponált?

— Az egyetemi záróvizsgámat Wagnerről, a nürnbergi mesterdalnokról írtam, aki Dvořákhoz vagy Rahmanyinovhoz hasonlóan szintén nagy hatással volt rám. Ebben a szellemben komponáltam a műveimet. Az első vonósnégyesemről felvétel is született Újvidéken. Természetesen szimfóniákat is írtam. Összesen hetet, a hatodik és a hetedik rendkívül modernre sikeredett. Olyannyira, hogy manapság is furcsának számít. Egy izraeli, hírneves zenetudós disszertációt is írt az első öt szimfóniámról. Szerinte egyébként mintegy harminc évvel megelőztem a nyugati, modernista komponistákat. Emellett még négy zongoraversenyt írtam, egy concertinót és egy szonatinát. Fontos kiemelnem a vonósnégyeseimet, melyekből tíz született. Az első négy is modern felfogásban készült, de a nyolcadik vonósnégyes annyira újszerű lett, hogy érdemes volna levédeni az újításokat. Teljesen új hangnemben íródott ugyanis. Mint ismeretes, Schönberg alkotta meg a tizenkétfokúságot, én viszont ezekben a művekben ezt is túlszárnyaltam. Érdekességként említeném még meg, hogy úgynevezett preparáltzongora-műveket is írtam. A preparált zongora azt jelenti, hogy különféle tárgyakat rakunk a húrokra, és akkor csodálatos effektusok keletkeznek. Kevesen tudják, hogy Szabadkán először Lányi Ernő használt preparált zongorát. Karácsonykor kanalakat, késeket és villákat raktak a húrokra, és úgy játszották a műveket.

* Mindeközben a szabadkai Népszínház munkatársa is volt.

— Nemcsak a szabadkai Népszínházzal működtem együtt, hanem Zágrábban a balettművészekkel is. Számukra is komponáltam zenéket még egyetemistaként. Ezeken az előadásokon jelentős honoráriumot kaptam, melyből megvettem az első zongorámat. Szabadkán pedig szintén zenéket írtam a színház számára. Emellett játszottam is a színház zenekarában és a filharmóniában.

* Számos művészeti ágban volt aktív, drámaírással is foglalkozott, és verseskötetei, fordításai is megjelentek.

— Hatvan éve vagyok írószövetségi tag, Szenteleky-díjas. Számos könyvem jelent meg magyar, német, horvát, szerb, roma nyelven. Drámámmal díjat nyertem. Fordítok, zene- és színikritikus voltam. Főként szerb és horvát költőket fordítottam írói munkásságom során magyarra és németre. Ki kell emelnem, hogy egyforma színvonalon írok magyarul, horvátul és németül is. Emellett zenei tanulmányokat is készítettem.

* Hogyan éli meg a díjakat, közöttük a Magyar Életfa díjat?

— Természetesen nagyon fontosak számomra az elismerések, azért is, mert származásomtól függetlenül kaptam őket. 2020-ban Horvátországban mint horvátot tüntettek ki életműdíjjal, és most itt Szabadkán magyarként kaptam meg a Magyar Életfa díjat.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..