Szabadkai játékvezető a paralimpián
Tóth Tibor
2022.04.21.
LXXVII. évf. 16. szám
Szabadkai játékvezető a paralimpián

A közelmúltban Pekingben rendezték meg a paralimpiát, melynek Fazekas Tibor jégkorong-játékvezető személyében szabadkai résztvevője is volt. A negyvenes éveiben járó sportember óriási sikert ért el a paralimpiára való kijutással, hiszen ő az első szerbiai játékvezető, akinek ez sikerült.

Édesapja jégkorongkapus volt, így szinte magától értetődő, hogy Tibor már kétéves korában jégre állt, másfél év múlva pedig már rendszeresen látogatta az edzéseket. Húszéves koráig aktívan hokizott, bekerült az akkori válogatottba, de pályafutásának egy ínszalagszakadás vetett véget. Bíráskodni a katonai szolgálati idő letöltése után kezdett.

— Szerintem jól döntöttem, hiszen már húsz éve bíráskodom klasszikus jégkorongban és parahokiban vagy szánkóhokiban. Klasszikus jégkorongban a számtalan nemzetközi torna mellett tizenhárom divíziós világbajnokságon — több alkalommal a döntőben is bíráskodtam —, nyolc Kontinentális Kupán, mely a Bajnokok Ligájának felel meg, fújtam a sípot. Legjelentősebb élményem egy Ausztriában megrendezett, négycsapatos tornához köt, ahol a döntőben bíráskodhattam. Parahokiban tíz éve tevékenykedem, tíz nagy tornán, hét világ- és három Európa-bajnokságon jártam. Pályafutásom csúcsa egyértelműen a pekingi paralimpia — mondta Tibor.


Fazekas Tibor (fotók forrása: Fazekas Tibor archívum)

A parajégkorongot Svédországban találták ki az 1960-as évek elején. Az első nemzetközi mérkőzést 1969-ben Stockholmban tartották meg, ahol a svéd klubokon kívül egy norvég csapat is játszott. Az 1980-as évektől kezdve egyre több országban vált ismertté a sportág, a többi közt Japánban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában. A sportág 1994-ben, Lillehammerben debütált a téli játékokon, és hatalmas szurkolótáborokat mozgatott meg.

A sporttelevíziók kínálatában sajnos nem szerepel a parahoki, egyes videómegosztó oldalakon azonban fellelhetőek ezek a mérkőzések. Ennek oka talán az, hogy Szerbiában nem űzik ezt a sportágat.

— Mozgássérültek játszanak, akiknek vagy egy, vagy mindkét lábuk hiányzik. A játékos egy kis szánkón ül, mindkét kezében tart egy-egy botot, így közlekedik, és amikor odaér a koronghoz, akkor ezekkel a botokkal üti meg a játékszert. Állandó mozgásban vannak, folyamatosan köröznek a jégen, mivel megállás esetén nagyon nehéz a két bottal újra elindulniuk. Parahokiban is van testtel ütközés, azaz bodicsek, szabálytalanság esetén a játékosok itt is kiállítást kapnak, a játékidő viszont különbözik a klasszikus jégkorongban alkalmazottól, parahokiban ugyanis 2 x 15 percet játszanak a csapatok. Hatalmas tisztelet övezi ezeket a játékosokat, hiszen valamilyen baleset, háború vagy születési rendellenesség miatt maradtak láb(ak) nélkül, ők azonban ennek ellenére sportolnak, méghozzá mindezt ilyen magas szinten teszik — mondta.


A játékvezető kollégákkal (Tibor balról a harmadik)

A parahokiban való bíráskodás nem sokban különbözik a klasszikus jégkorongban alkalmazott játékvezetéstől. Nagy szerepe van a megfelelő helyezkedésnek, talán nagyobb, mint a klasszikus jégkorongban, és óriási jelentőséget kap a három bíró mentális jelenléte a mérkőzéseken.

— Vigyáznunk kell, nehogy a játékos útjába álljunk, mert amíg a klasszikus jégkorongban testtel ütközik nekünk, a parahokiban a szánkóval ütközik a bokánk, amiből súlyos sérülés is lehet. Szellemileg nagyon ott kell lennünk, olvasnunk kell a játékot, és előre kell látnunk, hova megy a korong, merre korcsolyázik a játékos. Ajánlatos az akciótól 2-3 méterre tartózkodni, mivel a kis szánkóval nagyon gyorsan fordulnak, és ha közel állsz a játékoshoz, akkor újra a bokád bánja. Aranyszabály, hogy sohasem szabad a játékvezetőnek felugrania a levegőbe. Ha felugranánk, akkor a korcsolyánk pengéje elérné a játékos nyakát vagy fejét, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Ha nem tudjuk elkerülni az ütközést, akkor inkább essünk el, semmiképp se ugorjunk fel — avat be a részletekbe.

Tibort december 28-án értesítették arról, hogy szerepet kap Pekingben. Elmondása szerint számított a meghívásra, hiszen az elmúlt évben négy rangos tornán szerepelt: az A csoportos világbajnokságon az egyik elődöntőn működött közre, júliusban a csehországi Ostravában szintén rangos mérkőzések jutottak neki, a szeptemberi svédországi B csoportos  világbajnokságon döntőt fújt, a decemberi paralimpiai selejtezőn pedig a Csehország—Németország-mérkőzést bízták rá, mely azt volt hivatott eldönteni, hogy az olaszok mögött melyik válogatott kvalifikálja magát a pekingi parajátékokra.


A bírói öltözőben

Szerbiai játékvezetőként nem volt könnyű bekerülni a világ legjobb bírói közé, ehhez rengeteg munka, szorgalom, képzés kellett, ami a tehetséggel és a kitartással párosulva hozta meg a sikert.

— A szerbiai jégkorong nincs azon a szinten, mint a játékvezetés. Egy Szerbiából érkező bírónak klasszikus jégkorongban is nagyon nehéz kijutnia egy nagyobb nemzetközi eseményre, például világbajnokságra, parahokiban pedig szinte lehetetlen. Az esély persze megvan erre, hiszen nekem is sikerült. A rengeteg kiváló képességű, elit ligából érkező bíró között külön ki kell tűnni, nem 100, hanem 200 százalékot nyújtani, és meg kell mutatni, annak ellenére tudsz bíráskodni, hogy Szerbiából jössz. Rendkívül nehéz abba a körbe bekerülni. A játékvezető-ellenőrök árgus szemekkel figyelik, hogyan korcsolyázunk, mikor hova helyezkedünk, a megfelelő angoltudás is elvárás, és bármilyen jól vezetsz is le egy mérkőzést, nem kapsz magasabb osztályzatot a többi játékvezetőtől — emelte ki.

Pekingben nyolc válogatottnak (Egyesült Államok, Kanada, Dél-Korea, Kína, Szlovákia, Csehország, Olaszország, Oroszország) kellett volna megküzdenie az érmekért, az oroszokat azonban a háborús történések miatt egy nappal a rajt előtt kizárták. A döntőt így a papírformának megfelelően az Egyesült Államok és Kanada válogatottja vívta, a paralimpiai címet pedig a vártnál könnyebben az Egyesült Államok szerezte meg, miután a fináléban 5:0-ra legyőzte a juharleveleseket. Tibor a paralimpián négy meccsen jutott szerephez, és a mérkőzések minden percét nagyon élvezte.

A szervezéssel kapcsolatban elmondta, minden másodpercre pontosan működött. Ha valamire szükségük volt, azt a szervezők percek alatt előteremtették, szinte lesték minden kívánságukat. A városból sajnos semmit sem látott, mivel a hotel és a jégcsarnok közötti 400 méteres távot gépkocsival tették meg, a járványügyi helyzet miatt máshova nem mehettek.

A játékvezetésnek köszönhetően rengeteg embert ismert meg szerte a világban, számtalan barátra tett szert, ami bárminél többet ér. Tibor a 2021/22-es idényben már nem fúj több parahokimeccset, mivel az idénynek vége, de a következő szezonban ki szeretne jutni néhány nagy tornára. Céljai között a 2026. évi olaszországi paralimpia is szerepel, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor ott tenne pontot egészen kivételes és sikerekben gazdag játékvezetői pályafutása végére. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..