* József Attila óhaja: ,,rendezni végre közös dolgainkat...” Ön hogyan látja a Kárpát-medencében élő népek megbékélésének útját?
* Kikészítettem Önnek egy könyvet. Amint látja, 1933-ban jelent meg, s az a címe, hogy Szabadkai diákok. Ez egy igen kedves könyv. Az előszót Szabadka utolsó magyar jegyzője, később Baja polgármestere írta. Egy rossz szó sincs benne a szerbekről, noha a gonosz embert Szabadka rendőrfőkapitánya testesíti meg. Azért mutatom Önnek ezt a könyvet, hogy lássa, annak idején minket nem neveltek más nemzetek utálatára, gyűlöletére. A regény lényege az, hogy a végén a rendőrfőkapitány megtér, s belátja azt, hogy a gyűlölködés sehova sem vezet, hiszen közös a sorsunk. A Ludovikán tehát mi úgy tanultuk, hogy a mi ostobaságunk miatt került szerb kézre a Bácska, s mivel nincs más lehetőség, igyekeznünk kell együtt élnünk velük. A magyar közvélemény azonban jól fogadta 1940 karácsonyán a barátsági szerződést. Most a XXI. század hajnalán valóban újra kellene rendezni közös dolgainkat. Ennek azonban van két komoly akadálya. Az egyik az, hogy Magyarországon nem történt igazi rendszerváltás, mert más néven -- álnéven -- most is még az oroszok által a nyakunkra ültetett egykori politikusgárda vezeti az országot. Ez ismét a mi hibánk, mert én személy szerint nem tudom felfogni, hogy ezeket miért válasszuk újra meg. Az első akadály tehát a kommunista internacionalizmus, s annak hívei. A másik ok pedig az, hogy én úgy látom, a szerbek körében tapasztalható egy olyan Bizánchoz hű vallási fanatizmus, amely áttörhetetlen. Hunyadi Sándornak van egy kitűnő regénye Géza és Dusán címmel, illetve egy színdarabja is, a Feketeszárú cseresznye. Ez utóbbit egyébként még Hollywoodban is megfilmesítették. Ebben van egy igen jó részlet. Az első világháborúban vagyunk Szabadkán 1916-ban. Egy gazdag szerb földbirtokos ezt mondja: ,,Nagyon szeretünk titeket, s tagja vagyok a Pesti kaszinónak is. De ha egyszer még hatalomra kerülünk, könyörtelen lesz az ostorunk.” Én tehát a magyar-szerb kapcsolatokat egy német kifejezéssel illetném: ,,hassliebe” -- gyűlölködő szerelem. Szeressük is egymást, meg ne is. Összegezve tehát a fentieket: amíg Magyarországon a politikai hatalmat nem a magyar nemzet gyakorolja, s míg Szerbia nem szabadul meg az idejétmúlt bizánci örökségtől, addig nincs egyetértés. Sajnos, ez a mostani helyzet nagyhatalmak érdeke is, mert rájöttek arra, hogy egykor a kommunista terror alatt nyögő kelet-európai népeket így jobban tudják ellenőrizni, s anyagilag irányítani. Ezért nem lehet megvalósítani a polgári demokráciát ezekben az országokban, mert a nagyhatalmak tudják, hogy azok esetleg fellázadnának a külső szítás ellen.
* Az Ön nevéhez fűződik a második magyar hadsereg tragédiájának a feldolgozása. Nemrégen nagy port vert fel az újvidéki honvédtalálkozó. Lehetséges a dialógus, annak tisztázása, hogy a magyar honvédek nem voltak sem nácik, sem háborús bűnösök?
-- Ha nem szüntetnék meg a napokban a magyar honvédséget, akkor azt mondanám, hogy legkönnyebben a magyar honvédség és a szerb hadsereg tisztikarának kellene ez ügyben összefognia. A katonák ugyanis jobban megértik egymást. De mivel a hadsereget eltüntetik, ezt nem mondhatom. Egyébként, ha a szerbek nem vigyáznak, ők is így járnak, az ő hadseregüket is megszüntetik majd nyugati nyomásra. Szerintem az egyszerű embereknek kell egymáshoz szólniuk. A mai Magyar Nemzetben olvastam éppen Koštunica nyilatkozatát a magyarverésekről. Nos, így, ezzel a hozzáállással nem lehet előrelépni. Én elismerem, hogy ehhez bátorság is kell. Nekem sem volt könnyű dolgom a Rekviem egy hadseregért művemmel. Ha élne most Miroslav Krleža, ha léteznének most ilyen típusú írók, azokkal össze lehetne fogni, s közösen megírni az akkori eseményeket. Szerintem tárgyszerűnek kell lennünk, s a történészeknek kellene minderről beszélniük, őszintén, egymás szemébe nézve. Ettől még igen távol vagyunk.
* Hogyan tekint vissza a Magyar Televízió elnökeként végzett időszakára?
-- A 1989-ig uralmon lévő politikai ideológusok a médiumokat a legkeményebben a markukban tartották. Foglalkozásomat tekintve, éveken át egyetemi tanárként dolgozva, egy kis magyar játékfilmstúdiót is irányítottam. A célkitűzésem az volt, hogy a filmmel törjünk be a nagyvilágba, mert így előbb megismertethetjük magunkat, mint a nyelvvel. A rendszerváltás előtt éreztem, hogy mi fog történni, s kértem a nyugdíjaztatásomat. Erről még senkinek sem nyilatkoztam: 1990. január másodikán hívatott Németh Miklós miniszterelnök. Nem ismertem őt személyesen. Azt mondta, hogy a televíziónak hónapok óta nincs vezetője. Biztosítani kell a szabad választások lebonyolítását. Mivel a bukaresti televízióból látható volt a média ereje, az, hogy a világ szeme előtt egy álforradalom zajlott le, félő, hogy Magyarországon is bekövetkezhet valami. Nekem ezt kellett megakadályoznom. Az volt a feladatom, hogy a magyar társadalom szabad választásokon döntsön az ország sorsáról. Ezt hazafias kötelességként vállaltam el. Nagyon kemény kézzel kellett megakadályozni a különféle kommunista törekvéseket, szervezkedéseket, amelyekről most nem szeretnék nyilatkozni. Miután lezajlottak a választások -- amelyek megakadályozásáért bizonyos körök mindent megtettek --, nos, abban a percben én lemondtam. Azóta sem foglalkozom ezzel. Amit most látok a televízióban és a televízió körül, nagyon elkeserít.
* Hogyan látja a Televízió műsorstruktúráját?
-- A televíziót teljesen lezüllesztették. A kommunizmus jelszava az internacionalizmus volt. Az, hogy a múltat végképp eltöröljük. Most a jelszó a kozmopolitizmus. A kettő ugyanaz. A magyar állampolgárok által megválasztott kormány arra törekszik, hogy a nemzeti önérzetet, a magyar kultúrát, a vallást szétrombolják. Ezért ilyen a televízió, ezért ilyen az oktatásügy, hogy a többiről ne is beszéljek.
* A budapesti mozikat járva azt látom, kiveszett a művészfilm, kivesztek az európai filmek, valahogyan kivesztek Kelet-Közép-Európában az éppen újjáéledő polgári értékek -- már csak a könyvekben léteznek. Mit gondol minderről?
-- Koltay Gábor barátom készített egy filmet Trianonról a televíziónak. A köztelevízió ezt persze nem merte bemutatni. Gábor a filmet elvitte az egyetlen állami kézben lévő budapesti moziba, az Urániába. Itt felvállalták a levetítését, két alkalomra. Még most is adják! Nem tökéletes a film, de arról szól, amiről kell. Van tehát igény erre. Nem véletlen, hogy Budapesten ezt nemigen látni. Nem nagyon lehet már európai filmet sem nézni. Sajnos, én magunkról csak a legrosszabbat tudom mondani: itt megszüntetik a magyar kultúrát, leépítik a magyar filmet. Mindez egy tudatosan irányított folyamat. Erre adnak pénzt. Az európai filmnek egyszerűen nincs annyi pénze, mint az amerikainak. Véleményem szerint a magyar filmtörvény katasztrofális. A magyar filmipar úgy tud tartós értékeket teremteni, ha hiszünk valamiben. Ha van elképzelésünk, rálátásunk a dolgokra, ha van kitartásunk, hogy amit elkezdtünk, azt megvalósítjuk. A Fidesz igyekezett ezen segíteni, s Orbán Viktor rám bízta a millenniumi ünnepség megszervezését. Mint kormánybiztos akkor szereztem azt a tapasztalatot, hogy nekünk a népre kell támaszkodnunk. Meggyőződtem róla, hogy a vidék, s különösen a falu népe hű magyar, nincs tehát még minden veszve. Kultúránk, nyelvünk ezer éve létezik, legyen az bármely országban. Ez azt jelenti, hogy barátsággal, türelemmel kell lennünk egymás iránt. Én megértem most a szerbek fájdalmát, tudom, hogy bizonyos szempontból felháborító az, hogy egy nagyhatalom törvényes felhatalmazás nélkül szétbombázta az országukat. Az USA mást sem tud csinálni, csak bombázni. Kinek kell ez? Ne feledjük el azt sem, hogy a mohamedán kultúra nagyon sok értéket teremtett az emberiségnek. S most itt látjuk ennek a pusztítását. Úgy vélem, hogy szabaddá kell tenni az emberek közötti kapcsolatokat. Hogy például Szabadkáról gond nélkül át lehessen menni Kalocsára barátkozni, gondolatokat cserélni. És végre komolyan kell vennünk a demokráciát, azt, hogy ne szavazzuk kormányra azokat, akik ellenünk, népeink ellen dolgoznak.