A török hódoltság után Szabadka előbb fokozatos, majd egyre gyorsabb ütemű fejlődésnek indult. Egy 1702-es összeírás szerint a városkának 1969 lakosa volt.
Szabadkán, akárcsak ebben a korban szinte mindenütt, az első iskolák egyházi alapításúak voltak. Közvetlenül a török kiűzése után, már 1686-ban, a papság utánpótlásáért a ferencesek létrehozták első iskolájukat. A szerb ortodox iskola létezéséről 1710-ből származnak az első feljegyzések. Ez az iskola teljes egészében a szerb ortodox egyház ellenőrzése alatt állt, elsősorban a papság utánpótlását szolgálta.
1743-ban az immáron szabad királyi város kezébe kerültek az addigi katolikus és a már működő ortodox elemi iskolák. 1747-ben a kalocsai érsekség tudtával és beleegyezésével megnyílt a város első középiskolája is, melyet ma -- a későbbi -- Vajdaság AT első ilyen intézményekén tartanak számon. Még a Ratio Educationis kihirdetése előtt, 1776-ban a német triviális iskolával gyarapodtak a szabadkai oktatási intézmények.
Mária Terézia, majd fia, II. József felvilágosult állampolitikája a bácskai mezővárosra is jótékony hatással volt. A Ratio Educationist Bács vármegye területén 1777. november 10-én hirdették ki Újvidéken, majd ennek közvetlen hatásaként 1778 júniusában megkezdődött Szabadka iskoláinak az átszervezése, illetve lassú modernizálása is.
A legnagyobb gondot ebben az időben a szerbeknek a rendelettel való szembenállása jelentette, ugyanis elutasították az egységes iskolarendszerbe való betagolódást. A kérdést végül a pécsi tankerület tanfelügyelője, Mitterbacher oldotta meg, aki válaszút elé állította a szerb közösséget: vagy elfogadja az egységes iskolarendszert, vagy magának kell az iskola anyagi feltételeit megteremtenie.
A város első, a korban modernnek számító új iskolaépülete 1784-ben nyitotta meg kapuját. Tegyük mindjárt hozzá: az akkori infrastruktúra és felszereltség még a mai nehéz idők szemével nézve is igen szegényes volt: az első években az új iskola bútorzat nélkül fogadta a tanulóit, a gyerekek sokszor a földön vagy otthonról hozott széken hallgatták az előadásokat, és a térdükön írtak. Ez az iskola, mely az első egységesített szabadkai intézménynek számított, alapvetően a budai tanterv alapján működött négyosztályos rendszerben. Fókuszában a magyar, illetve a szerb, a német és a latin nyelvnek szóban és írásban történő elsajátítsa állt. Nagy hangsúlyt fektettek a hitoktatásra is.
II. József, aki felülről irányított rendeleteivel a birodalom modernizálását tűzte ki célul, elrendelte a 7--13 éves gyerekek kötelező taníttatását is. E célok megvalósulása azonban nagyon nehezen ment végbe. Erre enged következtetni az az első szabadkai statisztikai kimutatás is, amely az 1784-85-ös tanévből maradt fenn. Eszerint Szabadkán mindössze 117-en iratkoztak iskolába, s közülük a második félévre csupán 98-an maradtak az oktatási rendszerben.
II. József halálával új korszak köszöntött Magyarországra, s mindez a reformkorral teljesedett ki. Már az 1790-es országgyűlésen a nemesség szembefordult a németesítő politikával, s követelte a magyar nyelv bevezetését és elismerését. A Bács-Bodrog vármegyei közgyűlés ugyanebben az évben, 1790-ben, kimondta, hogy a megye területén a tanítókat állásvesztés terhe mellett a magyar nyelv tanítására kötelezték.
Az oktatás térhódítása azonban továbbra is nagyon lassú és nehézkes volt. 1828-ban, az ekkor már 34 358 lakosú Szabadkán egy mindössze két fővel oktató nemzeti főiskola, egy egytanítós leányiskola, illetve egy egytanítós szerb iskola működött. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy ekkor már itt volt a gimnázium is, mely az 1747-ben megnyitott háromosztályú latin grammatikus iskolából fejlődött ki, s főgimnáziumi rangját 1794-ben nyerte el. A középiskolák sorában meg kell emlékeznünk az 1825-ben alapított háromosztályú ipariskoláról, illetve a reformkorban már működő kétosztályú kereskedelmi iskoláról is.
A reformkorban Szabadkán is egyre több zsidó telepedett le, s kapcsolódott be a város vérkeringésébe, jótékonyan hatva annak gazdaságára, szellemi és kulturális erejének növelésére. A korabeli kimutatások szerint 1830-ban 81, 1844-ben pedig már 117 zsidó család élt a városban. A szabadkai zsidóság kezdetben a mai zsinagóga helyén álló első zsinagóga épületében tanult. Nem tudni pontosan, hogy az ún. chéder rendszerű elemi iskola mikor nyitotta meg kapuit. A fennmaradt adatok szerint azonban az biztos, hogy 1834-ben hat, 1840-ben már húsz zsidó fiatal tanult a helybeli gimnáziumban. A reformkorban indult meg a legkisebbek védelmére szakosodott intézmények kialakulása is. Az első magánóvoda Szabadka területén 1843-ban nyílt meg.
Az 1848/49-es szabadságharc és forradalom leverése után a Bach-korszakban Szabadkán is átszervezték az iskolarendszert. Lényegi változás történt az óvodáskori intézmények vonatkozásában is: 1858-ban négy óvodát létesítettek a város területén.
A kiegyezéstől a trianoni békediktátumig terjedő időszak az oktatás terén is minőségi változást hozott Szabadkának. Az álmos, poros, tokos, boros mezőváros rövid öt évtized leforgása alatt Magyarország harmadik legnagyobb városává fejlődött. Az akkori ország területén egyedül Budapesten és Szegeden működött több népiskola és néptanító. A kiegyezés évében, az 1867-68-as tanévben mintegy tízezer tanköteles gyermek volt a városban, a teljes képhez azonban hozzátartozik az is, hogy közülük csak 2718-an jártak rendszeresen a város 25 tantermének egyikébe.
A szabadkai oktatáspolitika jelentős infrastrukturális fordulópontjának éve az idő mérlegén 1890-re tehető. Az ekkor már 79 526 lakosú város február 14-ei képviselő-testületi ülésén öt iskolaépület felépítéséről határozott. Ekkor fogadták el a Vörös Ökör (ma: Ivan Goran Kovačić), a Kakas iskola, a Rókusi- (ma: Ivan Milutinović), Szent Györgyi- (ma: Sonja Marinković) és a Galamb- (ma: Matko Vuković) iskolák felépítésének tervét és pénzügyi tanulmányait. Központi iskolává a mind a mai napig Szabadka impozáns épületének tekinthető Vörös Ökröt tették meg, mely 14 tantermében 1200 tanulót fogadott be. Az építkezések, igaz jóval szerényebb kivitelezésben, más városrészben is folytatódtak. 1901-re elkészült az V. köri, a Köteles utcai, a mlakai és a jaszibarai iskola is. A belterületen ekkor 11 iskolaépület 72 tantermében folyt alapfokú oktatás. Ugyanebben az időszakban épült ki a tanyavilág oktatási intézményrendszere is.
A felemelkedést és a város szellemi ambícióinak növekedését mutatja, hogy 1871-ben megnyitotta kapuját Szabadka első felsőoktatású -- főiskolai rangú -- intézménye, a Magyar Állami Tanítóképezde és Gyakorlóiskola, amely 1898-ban költözött az oktatás minden igényét kielégítő új, impozáns épületbe. (Ebben az épületben székel jelenleg a Lazar Nešić vegyészeti szakközépiskola.)
A korszakban mindvégig autonóm intézményként működött az ún. Szerb iskola, a Zsidó hitközségi iskola (ennek alapfeladata a vallási tárgyakon kívül a magyar nyelv emeletszintű oktatása volt), illetve a vélhetően 1874--75 körül alapított Zárdai leányiskola, amelyben ma a Jovan Jovanović Zmaj nevét viselő általános iskola székel.
Ezt az ígéretes fejlődést szakította meg az impériumváltás és a szerb csapatok bevonulása. Az új, jogilag még el sem ismert hatalom már 1919-ben, tehát a békediktátum aláírása előtt -- jogszerűtlenül, a Bácsmegyei Napló korabeli számait idézve -- frontális támadást intézett a magyar szellemiség és szupremácia ellen. Első áldozata még ugyanebben az évben a szabadkai magyar tanítóképző volt. Államosító törekvéseivel a szerb oktatáspolitika igen rövid idő alatt teljesen felszámolta az évszázadok alatt kiépített és fejlesztett magyar oktatási rendszert.