Szabad egy dalra?
Szerda Zsófia
2021.09.29.
LXXVI. évf. 39. szám
Szabad egy dalra?

Először Hvar szigetén hallottam őket. Már fagyi után voltunk, s éppen a kikötőben sétálgattunk Jelsán, amikor a közeli padon négy idős bácsi rázendített. Több szólamban énekeltek a tengerről. Nem a turistáknak, csak saját élvezetükre. Minden dalt egy hang kezdett, arra épült rá a többi. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy klapa volt. Szerelem volt első hallásra ez a többszólamú a cappella éneklési forma, s attól kezdve minden nyaraláson lestük, hol énekelnek kedvenc helyi hajóskapitányaink, halászaink, a sziget emberei. Fiatalok és idősek egyaránt.

A klapa éneklés a mediterrán kultúrkörből származik, kis településeken, szigeteken alakult ki, a szó jelentése baráti társaság, hiszen négyen-öten, jóbarátok ültek össze régen. Egy embernek ennyi igaz barátja van, nem tizenkettő — mondta később Tonči bácsi. A kezdetekben főleg szerenádokat adtak leányok ablaka alatt, vagy vacsora után egy jó bor mellett dalolásztak. Most már klapafesztiválokat szerveznek, és bár eleinte főleg férfihangokat lehetett hallani, egyre több a női vagy a vegyes klapa is. Olyan érzés hallgatni ezeket a dalokat, mintha a tenger hullámai csobognának bennünk. Ringató és lebegtető.

Nemrég lehetőségem adódott a Hangvető Kiadó stábjával Vela Lukára utazni, ahol dokumentumfilm forgott a műfajról, így első megállónk a már említett Tonči bácsi étterme volt, itt szokott ugyanis esténként összeülni a Klapa Ošjak, melynek tagjait mindenki csak úgy emlegeti, hogy a legendák legendái. Jóbarátjukként meséltek Oliver Dragojevićről, aki szintén többször ült velük törzsasztaluknál, és hallgatta éneküket, vagy csatlakozott be ő maga is. És énekeltek nekünk. Felemelő érzés volt ezeket a tökéletes harmóniákat, mély basszusokat és selymes tenorokat hallgatni.

Aztán Perastra utaztunk, egy nemzetközi klapafesztiválra, és ijedten tapasztaltuk, hogy színpadon hallgatni a klapakórusokat már nem az igazi. Egyformán szól, hiányzik a lelke. Lehet, hogy az együttesek nem annyira jók? Hát nem erről van szó, csupán arról, hogy ez nem feltétlenül egy színpadi műfaj. Kell hozzá az oldott, kávéházas, kikötős, baráti hangulat. Merthogy a vacsora mellett már ugyanúgy hatottak a korábban színpadon látott énekesek. Hol az egyik, hol a másik asztal mellől csendültek fel a dalok. Mosolygó arcok, önfeledtség, nyugalom, dal, zene, tenger.

Úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy többet kellene énekelnünk, mert testre és lélekre egyaránt jó hatással van. Régebben néha gitárt ragadtunk, hogy a tábortűz mellett ugyanazt a húsz dalt elzengjük, nem számított, kinek milyen a hallása. S énekeltünk a néptáncpróbákon, fellépéseken, aztán már csak zuhanyzás közben. Néha. Pedig a sokat éneklő emberek szerintem kortalanok maradnak. Legalábbis a Klapa Ošjak tagjai ezt bizonyították be. Ezért felszólítok mindenkit, aki eme jegyzetet olvassa, hogy utána — legyen akárhol is — énekelje el kedvenc nótáját. Szerintem jobban fog indulni a napja.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..