A mai város elődjét először 950-ben mint magyar uralom alatt álló területet említik a források. Később Soli néven szerepel a krónikákban, mely a településen feltörő sós forrásokra, illetve a város gazdaságát meghatározó sóra utal. 1463-ban az oszmánok Boszniával együtt elfoglalták, mai neve is abból a korból származik, a tuz ugyanis törökül sót jelent. 1878-ban Tuzla is a Habsburg Monarchia része lett. Az I. világháború végén az újonnan alakult Szerb—Horvát—Szlovén Királysághoz (1929-től Jugoszlávia) került.

A szerző és Barát István felvételei

A II. világháború után Tuzla jelentős iparvárossá vált. A környékén lévő só- és szénlelőhelyekre stabil vegy- és erőműipar épült. A Jugoszlávia különböző vidékeiről érkezetteknek a letelepedése tovább tarkította a város már addig is színes etnikai képét. Tuzlát a ’90-es évek háborúja sem kerülte el, voltak gránátbecsapódások, melyek közül az 1995. május 25-ei volt a legszörnyűbb, az óváros központjában ugyanis hetvenegy, többségében az iskolaév végét ünneplő fiatalt pusztított el. A daytoni békeszerződés aláírása óta eltelt időszakban nemzetközi segítséggel fejlődött, ma is fontos iparvárosnak számít. 1976 óta egyeteme is van, ahol főleg mérnököket képeznek. 

Ha csak ezeket a mondatokat olvasom el a városról, még nem kapok kedvet ahhoz, hogy közelebbről is megnézzük. A zentai Domus utazási iroda azonban egynapos kirándulásra invitálta az érdeklődőket, melyben fürdés is szerepelt a sós vizű Pannon-tavakban. Sós víz, de nem tenger? Gondoltuk, ez már megér egy túrát, de ha elindulunk, akkor ne csak egy napot, hanem legalább két éjszakát töltsünk ott. A Booking oldalán számos szálláshely közül lehet válogatni, sikerült is egy, a város központjában lévő panzióban foglalni, két éjszakára, kettőnknek reggelivel 80 euróért. Minden közel volt, az óváros látnivalói és a tófürdő is. Mely nem is egy, hanem három nem túl nagy, de valóban sós vizű mesterséges tóból, több vízesésből és az alattuk lévő fürdőmedencékből áll.

Mint kiderült, a város vezetősége mintegy két évtizeddel ezelőtt álmodott egy merészet, majd meg is valósította ötletét a Tuzla központjában található néhány hektárnyi elhagyatott területen. Így történt, hogy a közelmúltig a sóbányászatáról ismert ipari várost már egyre többen a turisztikai vonzereje miatt keresik fel.

Napközben a csendes, majdnem üres utcákon nyugodtan lehet sétálni, nézelődni, viszont a tavak melletti strandon szinte egy törölközőnyi szabad helyet sem lehet találni. Este zsúfolásig megtelnek az utcák, a terek, a vendéglők, pezseg az egész város, hullámzik a színes, sok nyelven beszélő emberkavalkád. Hétköznap is több helyen élő zene szórakoztatta a jelenlévőket, az egyik helyszínen egy hölgy énekelt, a másikon két gitáros csapott a húrok közé, ahol viszont DJ pörgette a lemezeket, ott főleg fiatalok üldögéltek, gyakran napozóágyhoz hasonló alkalmatosságokon vagy éppen babzsákokon. Mindezen egyébként nem is kell csodálkozni, hiszen napközben sós vízben csobbanhatunk, este pedig baráti áron, azt is mondhatnám, hogy a tengerparthoz viszonyítva olcsón sörözhetünk — a városban működő sörgyárnak kiváló termékei vannak —, vacsorázhatunk. A kínálatban főleg rostélyos ételek, pizza, palacsinta szerepel, arra viszont ügyelnünk kell, hogy alkoholos italt nem minden vendéglátóipari egységben szolgálnak fel. Már az első ember, akit megkérdeztünk, merre van a szálláshelyünk, a tuzlai só gyógyító hatásáról kezdett nekünk beszélni. Mint megtudtam, a városban 1914-ben nyílt meg az első szanatórium, ahol ízületi bántalmakban és légzőszervi betegségekben szenvedőket kezeltek.

A három tó együttes felülete 3,25 ha, mélységük 80 és 180 cm között alakul, sótartalmuk a Földközi-tengerével vetekszik. A 8 hektáros területet sós források és vízesések, valamint két, csúszdákkal felszerelt úszómedence teszi még attraktívabbá. Mivel a városban egy neolitikum kori falu maradványait találták meg, az egyik tó partján tíz, vesszőből, sárból és nádból épített, kör alakú kunyhót újítottak fel, melyek mindegyike külön témát mutat be. A komplexum 80 százalékban Tuzla város tulajdona, és évente mintegy 300 000 látogatót jegyeznek.

Az óváros sétálóutcáit Monarchia korabeli épületek övezik, az egyik legjellegzetesebb a Kapu (Kapija) nevű objektum. A Szabadság tér hivatalosan is a legnagyobbnak számít Bosznia-Hercegovinában, egyik ékessége a hatalmas szökőkút. Tuzla szülötte Meša Selimović író és Ismet Mujezinović festő — szobraikat sokan felkeresik. Több dzsámi mellett megnézhetjük Behram bég medreszének kapuját és a város új jelképét, a Čaršija dzsámit, valamint annak kútját is.

A felsoroltakból sok mindent láttunk, de még számos olyan hely maradt, ahova ezúttal nem jutottunk el. Ezért Tuzla hamarosan újra szerepel majd az úti céljaink között.