home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Sorozatőrület (2.)
Szerda Zsófi
2018.02.15.
LXXIII. évf. 6. szám
Sorozatőrület (2.)

Folytatjuk a sorozatok típusairól, jellemzőiről szóló cikkünket, ezúttal a mindenki által ismert sitcomokat, azaz szituációs komédiákat vizsgáljuk meg egy picit közelebbről, majd a következő, befejező részben a Black Mirror című sorozatról olvashatnak egy írást.

A televízióval együtt, azaz a ’40-es évek végén jelenik meg — a televízióra adaptált műfajok között szinte elsőként — a szituációs komédia. A legtöbbje egyszerűen a rádiós változatok adaptációja volt, mint például az Amos ’n’ Andy, vagy a rádióból már ismert színészeket alkalmazták új szerepkörben, mint amilyen Burns és Allen vagy a mozisztárként is ismert Abbott és Costello.

A szituációs komédia az egyik legolcsóbban előállítható, ebből adódóan pedig a leggyakoribb televíziós sorozatfajta. Nem sok minden kell hozzá: egy szoba vagy egy kanapé, néhány karakteres színész, akit könnyű megjegyezni és az elmaradhatatlan — élőben vagy felvételről hallható — nevetés a poénok után. Nos, ez természetesen még nem elég, hiszen a gépi nevetésen mi, tévénézők nem biztos, hogy elkezdünk kacagni, habár van ennek egy pszichológiája, mely szerint ha nevetni hallunk valakit, a mi szánk is mosolyra húzódik. Viszont egy jó sitcomhoz elengedhetetlenek a tökéletesen működő poénok, dialógusok. E műfaj esetében (mivel díszletében, jelmezeiben nem erős) mindent eldönt egy jó dialógus és a dialógusokat előadó színészek. Ha a kettő közül valamelyik nem működik, a produkció könnyen becsődölhet.

A ’60-as évek közepére a szituációs komédiák egyre több fantasztikus elemet tartalmaztak. A szörnyek és a szellemek mindennapos szereplői voltak a The Munsters és az Addams family sorozatoknak. A szuperhősöket is elérte a szituációs komédia, példa rá a Batman sorozat. A trükkfelvételek miatt ezeket a sitcomokat nem lehetett közönség előtt rögzíteni, ezért létrehozták a nevetéshangsávot (laugh track), mely előre rögzített nevetéseket tartalmazott, és később keverték a képek alá, hogy az adásban úgy hangozzék, mintha közönség előtt lett volna rögzítve.

A ’60-as években jöttek létre az első rajzolt szituációs komédiák, mint például a Flintstone család, valamint a Jetsons.

A sitcom egyik alfaja a zenei szituációs komédia, melynek a ’60-as évek közepe táján a The Monkees együttes életéről szóló epizódok voltak az első mintái.

A ’70-es években egyfajta visszatekintés látható a szituációs komédiák körében, mely szerint visszatérnek a közönség előtti, többkamerás rögzítéshez. A legtöbb műsor már videoszalagra készül, nem filmre.


The Cosby Show

A ’80-as évek elején fejlődött ki a szituációs komédiák és a dráma speciális keveréke, melyet dramedynek hívtak. Szintén ebben az időszakban jelent meg Bill Cosby főszereplésével a The Cosby Show, mely az első, stand-up komikus személyiség köré rendezett sorozat volt.

A ’90-es évek eleje az animált sitcomok újjászületését hozta (pl. Simpson család, Futurama). Az évtized közepén ismét divatos lett az epizódok során lassan fejlődő szereplőket ábrázoló sorozat. Ennek képviselői az Egy rém rendes család és a Jóbarátok is. A ’90-es évek vége felé jött létre az egy óra hosszat tartó komédia, melyet általában egy kamerával forgatnak (Ally McBeal).

A 2000-es évek elején pedig az egykamerás, félórás szituációs komédiák jöttek ismét divatba, például A hivatal című. A régebbi egykamerás sorozatokkal ellentétben itt már nincs nevetéshangsáv.


Família Kft.

Magyarországon elsőként színpadon, varietékben mutattak be szituációs komédiákhoz hasonló műfajú kabarétréfákat (Hacsek és Sajó). A rádióban a legismertebb A Szabó család volt. Televízióban egészen a ’90-es évek elejéig nemigen lehetett klasszikus értelemben vett szituációs komédiákról beszélni, animációs téren a Mézga család és folytatásai határozottan e műfaj legkorábbi magyar adaptációjának tekinthetőek. Az első valóban szituációs komédiának nevezhető sorozat a Família Kft. volt, melynek első epizódja 1991-ben került adásba.

Szereplőtípusok:

* A legáltalánosabb típus a naiv. Például Joey a Jóbarátokból. Általában félreérti vagy fel sem fogja a körülötte történő eseményeket, s ebből adódik a konfliktus. Bizonyos sorozatokban rövidebb-hosszabb időre az egész szereplőgárda ebbe a kategóriába esik.

* Az amerikai komédiákban egészen az Egy rém rendes család bemutatkozásáig nem kapott szerepet a lázadó, aki legalább minimális rálátással bír arra, hogy viselkedése, jelleme valamilyen ellentétben áll a társadalmi normával. Általában éppen az ő viselkedése alapozza meg az epizód alapkonfliktusát, ám az esetek többségében mégis ő az, aki jelenlétével, tanácsával megmenti a helyzetet.

* Az okostojás. Általában idősebb, iskolázott, vagy „külső” tapasztalata van. Megjegyzéseket tesz, kommentálja az aktuális történéseket, sokszor megoldási lehetőséget kínál a többieknek, és az sem ritka, hogy tudását fitogtatva próbál mások fölé kerekedni. Az Agymenők című sorozat valamennyi főszereplője ezt a karaktertípust személyesíti meg, azaz mindenki nagyon okos, s ehhez kapcsolódnak az egyéb tulajdonságaik, mint például a naivság, a racionalizmus vagy az őrültség.

* A mókamester, azaz a komikus figura általában excentrikus személyiséget testesít meg, kiszámíthatatlan módon reagálva a szokásos, általános helyzetekre. Sokszor egy picit különc vagy csak furcsa, gondoljunk például Phoebe-re a Jóbarátokból. A komikus szereplő reakciói teremtik a legjobb lehetőséget az abszurd, váratlan humorhoz, a nem megszokott fordulatok és mondatok pedig remek táptalajt nyújtanak egy jó poénhoz.

* Az egyetlen „normális” ember. Ez a karaktertípus általában a főszereplő barátja, élet- vagy üzlettársa, vagyis egy olyan ember, aki a humoros főszereplő reakcióit a maga szarkasztikus és ironikus megjegyzéseivel ellenpontozza. Nem ritka, hogy ő az egyetlen épelméjű a csapatban. A rendezők olyanként mutatják be, mint aki átlát a káoszon, illetve el is viseli, viszont természetesen megvan róla a véleménye.

* A szexi csaj vagy a macsó. Függetlenül attól, hogy férfi- vagy női szerepkörről van-e szó, általában ő az, aki erotikus hangulatot visz be minden jelenetbe, melyben felbukkan, ebből adódóan pedig az ő humorának alapja szexuális töltetű.

* A szomszéd. Ő az, aki a főszereplő közelében él, s aki néhány epizódban beugrik a főhős életébe, ezzel is egy újabb csavart hozva a történetbe. Néha akaratlanul is bonyolít a helyzeten, illetve megnehezíti a konfliktusok helyrehozását, ám arra is akad példa, hogy éppen ő az, aki végül felkínálja a megoldást.

* Nemzetiségek szerepeltetése. Néhány sitcom más országból származó karaktert is beépít a történetbe, akinek akcentusa, viselkedése vagy felfogásbeli különbségei teremtik meg a lehetőséget a konfliktusra vagy a humorra.


Jóbarátok

A sitcomok epizódjainak történetszálai általában az egyik szereplő hazugságából vagy más karakterek egyéb módon való kijátszásából születnek. Hogy csak néhányat említsünk: letagadni valamilyen hibát vagy gyengeséget; megvédeni egy barátot vagy családtagot valamiféle rossz hírtől; helyrehozni egy hibát, mielőtt még kitudódna; megoldani egy szituációt, amitől csak még rosszabbá válik a helyzet; ellopott vagy elvesztett tárgyat visszaszerezni, mielőtt még fény derülne az eltűnésére.

Emellett a következő történettípusok is jellemzőek: a szereplők általuk nehezen kezelhető, nagyobb felelősséggel járó helyzetbe kerülnek; egy karakter óriási változásra vágyik (akár külsőleg, akár belsőleg), hogy később rájöjjön, addig volt jó, amíg nem váltott; illetve minden sorozatban van néhány rész, amikor a szereplők elutaznak egy egzotikus helyszínre, s ott jönnek rá sok mindenre magukkal kapcsolatban. Időnként vendégszínészek (általában nagy sztárok) is megjelennek, és mindig vannak ünnepi epizódok is (pl. karácsonyi, hálaadásnapi különkiadás).

A sorozatokról, illetve azok fajtáiról további hosszú oldalakat lehetne írni, mi azonban most pontot teszünk. A jövő héten a Black Mirror következik. Addig is nézzenek sorozatokat!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..