Legyen szó nyomozósról, kórházasról, csajosról vagy sci-firől. És mindenkinek van kedvence, hiszen olyan jó karakterekkel találkozunk... Rachel, Joey, Poirot, Jockey Ewing (Dzsokijujing) vagy Vágási Feri. Hogy miért szeretünk sorozatot nézni, azt mindenki döntse el maga, most viszont egy kis történelemóra következik.

Emlékszem gyerekkorom vasárnapjaira, amikor a mamánál ebéd után az egész család odaült a tévé elé, és megnézte a heti sorozatismétlés-adagot, a Kisasszonyt, A homok titkait, A pampák királyát, a Marimart vagy a Kassandrát, utána pedig mi még megnéztük a Disney-délutánt. Hát azóta sem nézek kevesebb sorozatot, sőt, ez a rajongás egyre keményebb formát öltött. Következtek a jobbnál jobb alkotások: Sherlock, Stranger Things, Black Mirror, Peaky Blinders, Született feleségek, Dexter, és sorolhatnám vég nélkül reggelig. De ne siessünk! Inkább nézzük meg most két részletben, hogyan is alakultak ki a televíziós sorozatok. Elsőként a szappanoperák és a telenovellák jelentek meg.

A szappanopera

A végtelen, örökké tartó televíziós sorozatok családja ez, melyet mindmáig imádnak a nők (kisebb számban férfiak is), és mely egy nagyobb csoportba, a drámasorozatok közé sorolható. A részek visszatérésének periodikája szerint léteznek naponta és hetente megjelenő szappanoperák, melyek általában huszonöt perces epizódokból állnak, ehhez csapják hozzá a reklámblokkot, és lesz belőlük fél óra. Előzményei a folytatásos regények, melyek az újságokban jelentek meg.

És hogy miért szappanoperák? Azért, mert szülőhazájukban, az Egyesült Államokban kereskedelmi alapon jöttek létre, és a rádiókban heti néhány percben egy család történetét mutatták be. A családtagok pedig szappan-, fogkrém- vagy mosópormárkák előnyeit hangsúlyozták, azét a cégét, amely szponzorálta a részek elkészítését. Néhány példa ebből a korszakból: Betty and Bob (1932), Guiding Light (1937). 1940-ben már 64 ilyen sorozat futott a rádiókban. 1950/1951 fordulóján megjelent az első európai rádiós szappanopera is a BBC műsorán, a The Archers. Ennek nem volt szponzora, hiszen a BBC rádió közszolgálati. A televízió elterjedésével a rádióból a képernyőkre költözött a szappanopera. Újabbak és újabbak indultak, tévére alkalmazták a fentebb említett Guiding Lightot is, mely a világ leghosszabb ilyen sorozata, 1952-től 2009-ig futott, több mint 18 000 (!) epizóddal. A technika fejletlensége miatt eleinte több jelenetet élőben készítettek. A ’60-as években nagy változásnak lehettünk szemtanúi: a sorozatok színessé váltak, az epizódok ideje megnőtt, és egyre igényesebbek is lettek, hiszen a csatornák immár fő műsoridőben sugározták őket.

A napi szappanoperák esetében elég gyors iramban kell gyártani az epizódokat, ezért alkalmazzák a minél kevesebb helyszín és beállítás filozófiát. Sok stúdiófelvétel, kevés külső lokáció. Több kamera veszi fel a jeleneteket, hiszen nincs lehetőség túl sok újraforgatásra. Sok esetben díszletóriások között készülnek, így a gyártó garantálja az alacsony költségeket, illetve a jelenetek felvételének gyorsaságát. Mindig ugyanabban az időpontban sugározzák őket hétfőtől péntekig, ritkán tartanak nyári szünetet. Vannak olyan epizódok, „töltelékepizódok”, amikor nem történik semmi, a néző bármikor be tud kapcsolódni, nem gond, ha néhány rész kimaradt az életéből. A történet alakulását a karakterek alakítják, és éppen emiatt folytatható a végtelenségig. Karakterdrámák ezek, szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokkal, hihetetlen fordulatokkal (valaki megőrül, börtönbe kerül, hirtelen jóból rosszá válik). A történetek középpontjában a család, a lakóközösség, a munkahely, az iskola áll, a cselekmény több szálon fut, a bűnügyi elemek is megjelenhetnek benne, ám fő elemei mégiscsak a dráma és a romantika. A cselekményszálak összegabalyodnak, a szereplők találkoznak, összevesznek, majd kibékülnek, és újra összevesznek, a szálakkal együtt gabalyodnak össze és egymásba ők maguk is. A napi szappanopera a jelenben játszódik, ritkán helyezik más korszakba. A karakterek jellemzője, hogy a néző magára ismerhet bennük. Sajnálja a csúnya lányt, mert önmagát sem tartja szépnek, vagy a hős macsóval érez együtt, merthogy magát is ilyen férfinak látja (vagy ilyenre vágyakozik a feleség, akinek férje minden, csak nem egy hős). És hogy ne legyen túl unalmas ugyanazokat a színészeket nézni, néha kiírnak bizonyos karaktereket, akár főszereplőket is, és újakat raknak be a helyükre. Természetesen az sem garancia semmire, ha valaki meghal, hiszen lehet, hogy egy későbbi epizódban visszatér, feltámad, kísért, vagy kiderül, hogy félreértés történt, és nem is halt meg, csak elutazott, hogy megmeneküljön az őrült szeretőjétől.

A heti szappanoperák történetvezetése már velősebb, a karakterek életének legfontosabb eseményeire összpontosít, kevesebb főszereplővel (tíz-tizenkettővel) és visszautalással az előző részekre, ezért nem árt az összes epizódot végignézni, ha mindennel tisztában szeretnénk lenni. Egy rész több nap történéseit mutatja be, kevesebb (gyakran csak egy) kamerával veszik fel a jeleneteket, sok bennük a vágás, aminek köszönhetően a végeredmény minőségibb, „filmesebb”.

Tanuljunk szakszavakat!

Recap/flashback — Az epizódok elején látható rövid ismétlés, melynek során arra emlékeztetnek bennünket, mit is láttunk az előző részekben. Így az is könnyen becsatlakozhat, aki esetleg kihagyott egy részt.

Pick-up — Az a jelenet, amely megismétli, illetve folytatja az előző rész utolsó jelenetét.

Cliffhanger — Ez is mindenki számára ismerős taktikai fogás, mellyel heti és napi drámasorozatok, telenovellák is élnek. Ez az a pont, ahol a zárójelenetet elvágják. Ez általában a cselekménynek az a része, amely feszültséggel teli, viszont nem mutatja meg a következményeket, ezzel is arról gondoskodva, hogy a néző a következő rész elé is leüljön.

Tipikus szappanoperák: Gazdagok és szépek (USA), Marienhof (Németország), Barátok közt (Magyarország), Jóban Rosszban (Magyarország), Szomszédok (Magyarország), Dallas (USA), Dinasztia (USA), Melrose Place (USA), Beverly Hills 90210 (USA), Született feleségek (USA), Selo gori a baba se češlja (Szerbia), Szívek szállodája (USA).

Teleregény, azaz telenovella

Latin-Amerikában alakult ki, majd vált népszerűvé az egész világon. Nagyon hasonlít a szappanoperához, mégis van néhány különbség a kettő között. A telenovella cselekménye regényesen alakul: az első néhány rész általában olyan események sorozatát mutatja be, amelyek néhány év múlva lesznek hatással a főbb szereplők életére, illetve ugyanitt kerül sor a főszereplők jellemének felvázolására is. Ezt követi a cselekmény bonyolódása, majd a csúcspont és a lezárás, azaz a megoldás. Fény derül a titokra, a főhősök egymásra találnak, happy end.

A szappanoperával ellentétben a teleregény más korban is játszódhat (Megveszem ezt a nőt!, Rabszolgasors, A pampák királya). Gyakoriak az időbeli ugrások is — ha a történet egy szakasza lezárul, következik a felirat: Tíz évvel később. A telenovella kortárs író műve alapján is készülhet.

A teleregény altípusai: ifjúsági (Szívek iskolája), gyermek (Hajrá, skacok!), humoros (Betty, a csúnya lány), kosztümös (A kisasszony, Zorro, Luz María) ranchero (a sorozat Latin-Amerika vidékein játszódik, a cselekményszálak többsége egy behatárolt közösségben, például egy birtokon bonyolódik: A pampák királya, Bűnös vágyak), „villagonista” központú (a sorozat főhőse nem ártatlan lélek, sőt, ő maga a történet főgonosza: A bosszú angyala, Rubi), narkós (középpontjában a szervezett bűnözés, a kábítószer-csempészet és a prostitúció áll: Dél királynője), sok főhősös (több egyenrangú női és/vagy férfi főhőse van: Soñadoras, Szeretők és riválisok), anyasági melodráma (a főhős egy érettebb korú édesanya, a történetszálak az anya-gyermek kapcsolatra fókuszálnak: Sebzett szívek, Könnyek királynője).

Jó sorozatozást! A következő részben a sitcomokat és a franchise-okat vesszük górcső alá, a harmadikban pedig közelebbről is megvizsgáljuk egyik kedvenc sorozatunkat, a Black Mirrort.