Kosztolányi Dezső: A játék. ,,Az különös./ Gömbölyű és gyönyörű./ Csodaszép és csodajó./ Nyitható és csukható./ Gomb és gömb és gyöngy, gyűrű./ Bűvös kulcs és gyertya lángja./ Színes árnyék, ördöglámpa./ Játszom ennen-életemmel/."
Mindig beleborzongok, összehúzom magamat Victor Hugo ítéletétől: ,,Szomorú társadalomban élünk! Sikert mindenáron: ezt a tanítást csöpögteti belénk a reánk nehezedő romlottság." Balsejtelmére gyógyírt s vigaszt csak egyvalaki nyújthat. Az, aki felülüti az íróprófétát. A világirodalom nagymestere, Goethe: szentje az egyetemes színháznak is. Ő európai kultúránk egyik végső aduja. Azt mondta: ,,Lényeg az, hogy menni kell, s ha buksz, ha elhagy a siker, sokat még az sem számít." Megyünk-e, ,,hajózunk-e"? -- kérdezem Kovács Frigyestől, aki - tapasztalatom szerint - óva int az apró előny balga élvezetétől.
- Egyetlen dolog, ami feltétlenül derűlátásra adhat okot, az, hogy egyre többen érdeklődnek az előadásaink iránt, növekszik a nézőszám, és egyre többen készülődnek erre a pályára az akadémián. Sajnos, minden többi velejárója a színháznak pesszimizmusra ad okot. Nagyon nehezen látom megvalósulni annak lehetőségét, hogy Szabadkán, a magyar társulat bővüljön létszámban, és valóban ellássa színházi előadásokkal a Vajdaság magyarok lakta helységeit, városait, falvait. Szeretnék eleget tenni az elvárásoknak. Megtesszük mi ezt tizenhét színésszel is, a vállalt feladatokat megpróbáljuk teljesíteni. 1945 óta a szép magyar beszéd, a beszélt magyar nyelv tisztességét őrizzük, terjesztjük tartományszerte a színházkultúrát. Műsorunkban megtalálható valamennyi színpadi műfaj. Ezek az elvárások. S ezeknek az elvárásoknak a lehető legjobban eleget tenni csak úgy lehet, ha legalább harminc színésszel vágunk neki az évadoknak, mint a régmúltban. De őszintén szólva a harmincöt tagú létszám lenne ideális. Csakhogy ebben az országban sok minden visszafelé fejlődik. Ismét a radikálisok és a szocialisták azok, akik többségben vannak, hallatják is a hangjukat, elnyomják a demokratikus erőkét. Iszonyatosan pesszimista vagyok emiatt, és tulajdonképpen féltem a jövőnket. Féltem a jövőnket a magyarországi állapotok miatt is, amely a határon túli magyarokra vonatkozik. Hogyha tovább mélyül a magyar állampolgárok és a határon túl élők között a szakadék, ha azt tovább mélyíti az aktuális hatalom, akkor az ellentétek gyűlölködéssé fajulhatnak. Egymás iránti gyűlölködéssé. A hatalom a magyarországiakat a határon túliak ellen uszítja...
* A társulat egyre gyakrabban tájol.
- Mert egyre nagyobb az igény erre. Nem tudom, hogy a ,,kereslet" mivel magyarázható. Nos, talán azzal, hogy a vidéki szervezők és a nézők nem látják minden pillanatban aggasztónak a helyzetet. Optimisták, bizakodók. Azt gondolhatják: ha színházba járnak, akkor kirajzolódik előttük valamiféle jövőkép, a színház kimenekíti őket a depresszióból, amiben mindannyian szenvedünk. Ezek nagyon jó jelek, visszajelzések. Mi pedig egyre nagyobb erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy eleget tegyünk - így, megfelelő anyagiak híján is - a meghívásoknak. Igen, így - műszaki színészek híján. Újra fel kellene vetni a magyar társulat önállósulásának nagyon aktuális problémáját. Miért ne lehetne a mienk egy vajdasági szintű színház? Felvállalnánk a folyamatos utazgatást, a vidékjárást. De teljes mellszélességgel felvállalnánk a vidéket egy másik verzióban is. Be is lehet hozni a nézőt a környékbeli helységekből, távolabbról is, a tartomány egész területéről. Ez az olcsóbb változat, és minőségben sokkal jobb, gondolom. A vidékjárást támogatja az Illyés Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Így hát vannak érdemleges megmozdulásaink, és hiszem, hogy a siker a nyomunkba szegődik. A színházban a néző választ kaphat azokra a kérdésekre, amelyek nyugtalanítják, de része lehet felhőtlen szórakozásban is.
* Színházunkra, történelmi megbízatása folytán, sok feladat hárul. De a társulat még mindig áldatlan körülmények között végzi munkáját. Egyszer majd összegyűjtjük azokat a tényeket és törekvéseket, amelyek annyi hibánk ellenére és közepette is végig csak segítették és erősítették a színház életben maradásának és korszerűsítésének az ügyét. ,,A nemzetnevelés"-nek méltó helye lesz-e a színházépület a felújítás után? Tudtommal a munkálatok hamarosan megkezdődnek...
- A színház valóban kapott pénzt a munkálatok megkezdésére. De még rengeteg gubancos dolgot kellene megoldani. Nekünk azt ígérték, hogy lépcsőzetes lesz az építkezés, tehát zavartalanul dolgozhatunk a házban. Most úgy mutatkozik, hogy egy nagyobb épületegységet bontanak le, a mostani Soltis Lajos Stúdiót is. Tehát a színház délkeleti sarkát. Újabb kérdések vethetők fel: hol szorítunk helyet az irodáknak, a műhelyeknek, a fundusznak? A dolog persze könnyűszerrel megoldható! Ki kellene gyorsan üríteni a sétálóutca üzlethelyiségeit. Van, ahogy van, lesz, ahogy lesz, én azt hiszem, hogy az önkormányzat nagyobb figyelmet kellene hogy szenteljen a színháznak. Nem vitás: a munkálatok sokáig elhúzódhatnak. A mostani önkormányzat tagjai már nem lesznek ott ,,hivatalból" a díszbemutatón. Ne feledjék: a társulat munkája nem állhat le egy napra sem, muszáj megtartani az együttest, az előadásszámot, a közönséget. Ha mindez szétesik, kezdhetünk mindent elölről. Persze, örülünk is. Most összegyűlt egy csomó pénz, azt már nem lehet a folyószámláról visszairányítani valahova máshova. A bontás hamarosan elkezdődik, és az én gyomoridegem akkor indul be, amikor az első téglát kiveszik a falból, mert azzal elkezdődik a végeláthatatlan munkafolyamat. Egyetlen feladatom most az - én sem élem meg a díszbemutatót -, hogy megtartsam a társulat tagjaiban a színházigenlés igényét, megtartsam a nézőket, akik nem a tükrös előcsarnok vagy a plüssel bevont székek miatt látogatják előadásainkat, akik a legnehezebb pillanatokban is velünk maradtak.
* Magánemberi örömök?
- Végre taníthatok a Művészeti Akadémián és a szolnoki Szigligeti Színházban William Shakespeare Othello című tragédiájában - vendégszínészként - Brabanciót játszhatom. Ezzel Telihay Péter rendező meghívásának tettem eleget... Meg az akadémia. Szívvel-lélekkel vállalom ezt a munkát. Értelmes, érdeklődő szemek néznek vissza rám. Tudom: a fiatalokkal a szakma folyamatosságát biztosítjuk.
* Mi az, ami mostanság felháborít?
- Eltompultam, már semmitől sem háborodok fel. Én nem vagyok képes bármit is megváltoztatni a folyamatokban, ez tett öreggé. De a jobbító szándék még mindig munkál bennem, görcsösen akarom megtartani a magyar színházat, munkára biztatok mindenkit - és eredményességre.
* Hát az álmaid? Egy szót sem ejtettél a Vajdasági Magyar Nemzeti Színházról...
- Nem, nem szállt el belőlem a merész terv, elképzelés. Így hát ezen is fel lehet háborodni. Újvidék vállal önálló magyar színházat, Szabadka nem vállal! Nemzeti Színház! A találkozás öröme és ereje abban a színházban fogna és tartan össze igazán. A Nemzeti Színház gondolata szétszóródási utáni állapotunkban is a Jóra való készültségre döbbent rá. Sajnos, nem mindenkit.
* Köszönjük az interjút. Sok sikert a Murilin Munróval a Vajdasági Hivatásos Színházak Találkozóján Nagybecskereken, Kisvárdán és másutt! Azt kívánjuk, hogy a játék hatalma által valamennyien megerősödjünk, hogy a közösségi erő éltessen bennünket!