home 2024. március 03., Kornélia napja
Online előfizetés
Sok jó ember kis helyen is elfér
Fehér Márta
2023.05.19.
LXXVIII. évf. 20. szám
Sok jó ember kis helyen is elfér

Ékes példája ennek Murányi Sándor Olivér író, lovas zarándok élménybeszámolóval egybekötött könyvbemutatója a Magyarkanizsa községhez tartozó Tóthfaluban. A kis település az összefogásáról híres, és arról, hogy szereti a jó embereket vendégül látni, szép dolgokat megmutatni magából, szép történeteket közkinccsé tenni. Egy ilyen csodálatos élményt kínált a székelyföldi, hatkötetes szerző Folyamtánc című könyvének bemutatója a Kaszap István Kollégiumban, ahol a vendég mesélt Székelyföldről, a vadonban töltött hét évről, melynek során barátságot kötött a medvékkel, 530 kilométeres lovas zarándoklatáról — melyet a békéért tett meg Lengyelországból a budapesti pápai szentmisére, s melyre Böjte Csaba ferences testvér áldásával és támogatására vállalkozott társaival —, valamint írói munkásságáról. Életem első könyvbemutatója, amelyre lovon érkeztem.

— Előző kötetem Medvenéző címmel született meg, majd a harcsák felé fordultam, vagyis a hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázom jelen pillanatban is, hiszen kétlaki életet élek szülőföldemen és a magyarországi Szentendrei-szigeten. Egy olyan figurát igyekeztem megalkotni, aki a folyammal barátkozik. Ha megnézzük az irodalmi alkotásokat, tapasztalhatjuk, hogy az a fő toposz, a fő eset, hogy az alkotó megfog egy főhőst, és lebegteti az őrültség és a normalitás között, az olvasó hol kikacagja, hol megsiratja — gondoljunk csak a modern regény alapjának számító Don Quijotéra, avagy Nemecsek Ernőre. A Folyamtánc főhőse senki kedvéért nem hajlandó fehér inget és nyakkendőt venni, kizárólag éjszaka a folyamért. Megismeri a folyami embereknek, a révészeknek, a szigeten élő embereknek az életét, múltját. Harcsavadász, ám a végén kiderül, hogy mégsem ő fogja meg a harcsát, ha valaki más helyette… Barátság egy folyammal — tömören így fogalmazhatok. Nekünk megvannak az emberi problémáink (születés, szerelmi csalódás, halál), de a folyam ettől függetlenül éli tovább az életét — fogalmazott a szerző.

Murányi Sándor Olivérrel lovas zarándoklata kapcsán hetilapunk nemrégiben készített interjút, itt olvashatják: ITT

Az író a tóthfalui Boldog Birtok meghívására, az Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület együttműködésével és a Munkás Szent József-plébánia közreműködésével érkezett először Vajdaságba. Háromnapos látogatása során fogadta őt Dobó Ella, a Magyarkanizsai Községi Tanács idegenforgalommal és tájékoztatással megbízott tagja, ellátogatott a Hello Kanizsa Turisztikai Információs Központba, vendéglátóival megcsodálta a Tisza menti kisváros épített örökségét és természeti kincseit, felkereste Apró István kuvasztenyésztő, a világbajnok Gádzsó tulajdonosának tanyáját a Járáson, aki a gyönyörű Baráthok kútját is megmutatta neki. Tóthfaluban ellátogatott a Boldog Birtokra, majd a plébánosukkal, Utcai Róbert atyával érkezett csantavéri gyerekekkel lovaskocsizott az Almás-Vasderes Hagyományápoló Egyesület szervezésében, végül pedig maga is lóra ült, majd pedig a tóthfalui plébániához tartozó Kaszap István Kollégiumban gyerekeknek és felnőtteknek mesélt a telt házas előadásán.

Fotók: sandoroliver.muranyi (Facebook) és a szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..