* Egyéves a Második Nyilvánosság. Hogyan definiálnád ezt a Facebook-oldalt?

— Ahogy egyre távolodunk az alapítás időpontjától, úgy válik számomra egyre nehezebbé meghatározni a Második Nyilvánosság fogalmát. Egyetlen konkrét céllal hívtuk életre a Facebook-oldalunkat, de az elmúlt egy év alatt olyan sok témára fókuszáltunk, hogy az oldal mostanra legalább annyira hasonlít egy társadalomtudományi kísérletre, mint egy ellenzéki hírcsatornára, de valójában egyik sem. A Második Nyilvánosság egyszerre politikai fórum, a közéleti eseményeket a fősodratú médiumoktól eltérő szempontból elemző, szinte illegális szellemi műhely, sőt, fiatalos hangvételű „humorlap”, de ami a legfontosabb funkciója: a drasztikusan megfogyatkozott vajdasági magyarság önálló gondolkodóinak találkozó- és ismerkedőhelye az interneten, melyet a hatalom részéről lehetetlen cenzúrázni.

* A Második Nyilvánosságot a szabadkai Népszínház Magyar Társulata körüli botrány „hozta létre”. A civil összefogásnak, népharagnak köszönhetően végül a vajdasági magyar politika hátraarcot vezényelt. Milyen tanulságot lehet levonni a népszínházas történetből?

— Nagyon egyszerű: egy-egy ellenálló személyt vagy kisebb csoportot a vajdasági magyar politika könnyen elhallgattat, önös érdekei mentén átveri rajta az akaratát, de amint száznál több ember mondja azt egyszerre, hogy elég volt, egyből megremegnek a hatalom légvárának falai. Különösen, ha ennek még sajtóvisszhangja is van.

* Néhány politikus úgy véli, hogy megnyilvánulásaitok nem a civil szférára jellemzőek, azaz argumentumaitok sokszor politikai nyelvezetűek, tehát biztosan áll valaki mögöttetek. Kik ők?

— Arra gondolsz, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség vezetősége és tagjai azt gondolják, illetve terjesztik rólunk, hogy a Magyar Mozgalom kezdeményezői irányítják a tevékenységünket? Ez a legújabb lemez. Egy évvel ezelőtt még azzal vádoltak bennünket, hogy a Demokrata Párt „bérencei” vagyunk. De egy időben a magyarországi politikai baloldal szatellitjeként is aposztrofáltak bennünket. Sőt, egy rövid ideig a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségével is kapcsolatba hozták a csoportunkat. Ezek a vádak alaptalanok és nevetségesek, egyúttal kiválóan tükrözik a hatalmon levő vajdasági magyar politikum velünk szemben érzett dühét és tehetetlenségét.

* Néha úgy tűnik, azért, hogy felkeltsétek az emberek figyelmét, nem válogattok az eszközökben. Valóban nincs tabu?

— A hangnemünkre vonatkozó kritika leginkább az én rovásomra érkezik. Valóban jellemzi az írásaim egy részét a fiatalság szemtelen, tiszteletlen, kisebb trágárságoktól sem mentes beszédmódja. Az oldalunk többi szerkesztőjére ez nem érvényes, ők sokkal kimértebbek nálam. Néhány emberben ez visszatetszést kelt, őket is megértem. Másrészt viszont ebben is őszinte vagyok: ugyanúgy beszélek írásban, ahogy a hétköznapokban a barátaimmal, az ismerőseimmel. Sőt: ugyanúgy beszélek, mint a vajdasági magyarok döntő többsége, akik a fekáliát nem bélsárnak, hanem szarnak hívják, és még csak dühösnek sem kell lenniük hozzá, hogy kiszaladjon a szájukon egy „baszd meg”. Szó nincs róla, hogy ezek adnák egy-egy szöveg gerincét, de miért hagynám ki, ha egyszerűen ez a couleur locale? A politikusokat kritizáló megjegyzéseink valóban nem finomkodnak, viszont egyvalamire kőkeményen odafigyelünk: soha senkiről nem állítunk valótlanságot, legyen bármennyire is a bögyünkben! A tabu kérdésére pedig azt tudom mondani, hogy van tabu: mások magánéletébe nem mászunk bele, kivéve azokat a momentumokat, amelyek egyértelműen összefüggnek a politikai tevékenységükkel. Például szerintem igenis a közre tartozik az a tény, hogy a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének az MNT (azaz gyakorlatilag a VMSZ) által delegált jelenlegi elnökének az akkoriban nulla munkatapasztalattal bíró VMSZ-tag fia harminckét évesen egy szabadkai közvállalat, a Parking KKV élére lett kinevezve, ahonnan két évvel később a szabadkai Vízművek egyik osztályvezetői székébe ült át. Nekem ne mondja senki, hogy ez privát, családi ügy. Nem olyan hülyék a vajdasági magyarok, hogy ezt elhiggyék.

* Ebben van azért némi ellentmondás. Folyamatosan azt propagáljátok, hogy teret kell adni a fiataloknak. Ám mégis úgy gondolod, hogy egy fiatal csakis pártalapon kaphat munkát, és nem azért, mert tehetséges. Ezt előítéletnek nevezik…

Megnézném én, hogy egy ,,mezei’’ fiatal hol kapna a tehetségéért vezető pozíciót! Gondolod, hogy olyan kevesen vannak a diplomások, hogy felértékelődött a piaci értékük? Csak egy példát mondok: amikor két évvel ezelőtt a szabadkai Népszínház Magyar Társulata súgó-ügyelő munkakörbe keresett új kollégát, még nyilvánosságra sem hozták a pályázatot, máris 18 friss diplomás (többségében bölcsész) pályakezdő jelentkezett a munkára, és nagy részük bármennyiért elvállalta volna a melót, csak végre elhelyezkedhessen valahol. Én még véletlenül sem említeném egy napon a fiatalok lehetőséghez jutásának kérdéskörét a politikusok tapasztalatlan csemetéinek pozícióba helyezésével. Ereszkedjünk egy pillanatra vissza a földre: mégis milyen istenáldotta tehetség szükségeltetik ahhoz, hogy a mai világban valaki pályakezdőként egyből vagy legfeljebb néhány év múltán vezető legyen egy közintézményben vagy közvállalatban? Nem mondom, a kivétel erősíti a szabályt, de a VMSZ holdudvarában egyszerűen túl sok a „kivétel”. Ha a konyhában találom a macskát a kinyalt tejfölös bögre mellett, akkor egy bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában mentené fel. Remélem, érthető a párhuzam.

* A vajdasági magyar sajtót is sokszor élesen kritizáljátok, de főleg azokat az orgánumokat, amelyeknek alapítója vagy társalapítója a Magyar Nemzeti Tanács. Szerinted létezik olyan médium, amely a tulajdonosa ellen szól, illetve mit gondolsz: más médiumoknál a szólásszabadság magasabb fokú, mint az MNT-által alapítottaknál?

— Nem is „főleg”, hanem „kizárólag” az MNT alapította sajtóorgánumokat kritizáltuk, hiszen a többi a közelmúltban kiegyensúlyozottnak volt mondható — kivéve a Délhírt, mely internetes hírportál folyamatos roma- és melegellenes kirohanásaival, sztereotip uszításaival a XX. század legsötétebb évtizedeit idézi fel. Sokat elmond az ország morális állapotáról az, hogy egy ilyen, konstans gyűlöletkampányt folytató oldal a sajtószabadsággal csalárd módon visszaélve egyáltalán létezhet. Visszatérve: el kellene dönteni, hogy ezek a médiumok, amelyeket az MNT einstandolt vagy társalapított (Pannon RTV, Hét Nap, Magyar Szó), valójában kihez is akarnak szólni, és kinek az üzenetét kívánják közvetíteni. Ha jogilag nézzük, akkor az MNT a (társ)tulaj. De kit képvisel, azaz kié az MNT? A VMSZ-é (amelyik az MNT-tagok döntő többségét adta) vagy a vajdasági magyar embereké? Akik függetlenül attól, hogy a VMSZ-re szavaztak-e, vagy sem, objektív módon kívánnak tájékozódni, nem pedig pártpropagandát olvasni. Mi egyetlen szóval sem mondtuk, hogy ezeknek a sajtószerveknek az MNT ellen kellene fellépniük, és mi lennénk az elsők, akik ez ellen tiltakoznának. A közmédiumoknak a köz szolgálatában kell állniuk, függetlenül attól, hogy jogilag ki a tulajdonosuk, a köz szolgálata pedig a pártfüggetlen tájékoztatást jelenti. A Pannon speciális eset, mert valójában egy kereskedelmi adó, így a közszolgálatiságot nem kérhetjük rajta számon. Viszont akkor meg azt nem értem, hogy az alapítók között mit keres az MNT? De ez csak az én dilemmám. Azt mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a Hét Napot és a Pannont a közelmúltban egyre kevésbé, illetve semennyire sem kritizáltuk, mert mindkettő egyre kiegyensúlyozottabban tájékoztat. A Magyar Szó főszerkesztője viszont szemmel láthatóan kitart amellett, hogy az egyetlen napilapunk továbbra is kritikátlan pártújság maradjon. Az objektívebb (főleg fiatal) újságírók félreállításával, lefokozásával ezt az állapotot egyelőre be is biztosította. Varjú Márta valószínűleg tisztában van vele, hogy a munkájára a VMSZ-vezetőségen kívül a világon senki nem tart igényt, úgyhogy számára más út nem is létezhet. De az idő őfelette is eljár. A történelem kerekét csak ideig-óráig lehet lassítani, de aztán még nagyobb lendülettel forog előre. A mi politikusaink nem ismerik ezt a tanulságot.

* Egyévesek lettetek. Van-e értelme arról érdeklődni, hogy még meddig?

— Véleményem szerint amilyen spontán módon jöttünk létre, ugyanúgy fogunk egyszer megszűnni is. Vagy átalakulni. Vagy újraalakulni. Ahogy a helyzet kívánja.

Kattinson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is!
Tomek Viktor