home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Sikeresnek ígérkező autók 2020-ban (1.)
Lábadi Loránd
2020.03.18.
LXXV. évf. 11. szám
Sikeresnek ígérkező autók 2020-ban (1.)

Az autógyártó cégek 2020-ban is, mint minden évben, gondoskodnak arról, hogy nekünk, vásárlóknak ne legyen olyan egyszerű dolgunk, amikor gépkocsit szeretnénk venni. Ez jó, mivel így valamivel előnyösebb áron tud az ember jó autóhoz jutni. Bőséges a kínálat, és nem is tudjuk elképzelni, hogy ki fogja megvásárolni azt a sok legyártott modellt, de a végén mindegyik gazdára talál.

A tavalyi évben elkezdett, majd az idén befejezett új autók már meg is érkeztek a szalonokba, és itt már meg is lehet őket nézni. Hihetetlen változásokat tapasztalhatunk egyes modelleknél, ami a benzin- és a dízelmotorok legújabb típusait illeti, de a tisztán elektromos meghajtásúak háza táján is találunk furcsaságokat. A hozzáértők szerint 2020 az autóiparban valóságos háborút hoz, melyben az erőforrások fognak egymással viaskodni, hogy melyik a legjobb és a környezetkímélőbb.

A Volkswagen vadonatúj kis autója az ID 3, melynek egy kicsit borsos az ára, de mivel ismerős a márka, ez nem is olyan meglepő. Egy ötajtós modell, mely elölnézetből egy kicsit hasonlít az Upra, viszont a méretei teljesen másak. Hossza 4261 mm, szélessége 1809 mm, magassága 1552 mm, tengelytávja 2765 mm, öntömege 1794 kg. Az akkumulátor lehet 45, 58 és 77 kWh-s. Ami a kilométerekben megtett távot illeti, egy töltéssel 330, 420 és akár 550 is lehet, persze ezek az adatok nagymértékben függnek a sebességtől. Valamennyi modell esetében a végsebesség 160 km/h, ami jónak mondható. A Volkswagen szerint, de ez többek véleménye is, az autó forradalmi újdonságokat tartalmaz, melyeket más gyárak is követni fognak. A megtett táv sokban hozzásegít a helyes döntéshez, hogy megvásároljuk, ami pedig az árat illeti, az biztosan mérséklődni fog.

A következő a SEAT el-Born, melyet 2020-ban kezdenek gyártani, de már nagyon sok paraméter ismert, mely alapján megállapíthatjuk, hogy igazi versenytársa bármelyik nagy autónak. Hossza 4100 mm, szélessége 1800 mm, magassága 1550 mm, önsúlya 1700 kg. A hátsókerék-meghajtás talán furcsa, és az első benyomás az, hogy nem igazán stabil a nagyobb sebességnél, de nem így van. A motor teljesítménye 201 lóerő, és a végsebessége is kielégítő, mivel eléri a 180 km/h-t, a gyorsulása pedig 7,5 másodperc. A SEAT el-Born akkumulátorkapacitása 62 kWh, hatótávja pedig 420 km, mely reális szám, viszont — mint minden elektromos autónál — nyáron nagyobb is lehet, télen pedig kisebb. Egy jól sikerült modell, melynek nagy jövőt jósolnak.

A japán autógyártás sem marad le az európaitól, sőt, többet is igyekszik adni ugyanannyi pénzért. Ez a törekvés már nagyon régóta tapasztalható, és az a helyzet, hogy valóban többet kapunk. A legújabb modell a Toyota GR Yaris, mely egy teljesen új változat, a nyár közepén kezdik majd el a tömeggyártását, de már most nyilvánosságra hoztak néhány adatot: hossza 3995 mm, szélessége 1805 mm, magassága 1460 mm, tengelytávolsága 2558 mm, öntömege 1280 kg, hengerűrtartalma 1618 cm3, maximális motorteljesítménye 272 lóerő. A GR motorja egy teljesen új technológiával gyártott, háromhengeres modell, melyre az eddigi legnagyobb teljesítmény jellemző. Tehát egy nagyon jól sikerült autó lett, mely annak ellenére, hogy nem elektromos, igen népszerű. Sőt, a megrendelések száma alapján megelőzi az árammal működő társait.

A Fiat 500e az olasz autógyártás egyik remekműve, mely már több változatban is megjelent. Szinte mindegyik teljes sikert könyvelhetett el, és ez a mostani is már megelőlegezte a győzelmet. Az elektromos változat hossza 3617 mm, szélessége 1627 mm, magassága 1527 mm, tengelytávja 2300 mm, öntömege 1355 kg, maximális teljesítménye pedig 83 kW, azaz 113 lóerő. A gyártás a nyár elején fog teljes kapacitással folyni, addig még néhány robotot be kell üzemelni. Tizenhárom új modell fog elkészülni, ezek nagy része tisztán elektromos meghajtású lesz. A Fiat 500e hátránya, hogy nincs villámtöltés funkciója, emiatt szigorúan csak a városi autó kategóriába sorolják. Ez nagy kár, mert ami a töltési lehetőségeket illeti, ez a hálózat is állandóan bővül, tehát az autót hosszabb útra is lehetne használni, de egyelőre marad a némileg lealacsonyító besorolás. A sebesség tekintetében is elfogadható a teljesítménye, mivel hosszabb ideig is képes tartani a 100 km/h-t. A kis autó most is nagyon sok szívet megdobbantott, aminek köszönhetően sokan jelezték vásárlási szándékukat. Amikor beindul az értékesítés, akkor lesz majd tapasztalható, hogy valójában mit is kínál ez a csodaautó.

(Folytatjuk)


Még több kép!▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..