home 2024. június 21., Alajos napja
Online előfizetés
Sikeres záróvizsga
(—)
2013.01.16.
LXVIII. évf. 3. szám

Nyolc vajdasági fiatal, hét néptáncos és egy zenész szerzett elismerő oklevelet azon a hároméves képzésen, amelyet kezdetben Topolyán, majd Szabadkán a Népkör Magyar Művelődési Központban szerveztek meg. Az előadásokat a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének tanárai tartották.

A hallgatók a különféle tájegységekre jellemző koreográfián kívül néprajzot, népzenét is tanultak, valamint drámapedagógiával is részletesen foglalkoztak. Lévai Péter, a tanszék adjunktusa szerint azért fontos a néptáncoktatók képzésének ez a formája, mert kevés fiatalnak adatik meg a lehetőség, hogy Budapesten tanuljon. A másodízben megszervezett képzés részvevői tulajdonképpen olyan szintű oktatásban részesültek, mint a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A hároméves oktatás kétnapos foglalkozással ért véget Szabadkán, a Népkörben. A hallgatók záróvizsgaként egy 45 perces tanórát állítottak össze. Az oktatási módszereiket tanáraik értékelték, hasznos tanácsokkal látták el őket. A vizsgázók egymás tanóráit is véleményezhették. A fiataloknak most, a záróvizsga után a bolognai rendszerrel összhangban egy portfóliót kell készíteniük, ebben az elmúlt három év tapasztalatairól írnak majd.  Horváth Evelin főleg olyan feladatokat készített a gyerekeknek, amelyek az egymás iránti bizalmat erősítik, továbbá a mozgáskészségüket, erőnlétüket fejleszti. A három év tulajdonképpen arról is szólt, hogy a hallgatók az előadók mellett egymástól is tanultak, elleshették a különféle játékos módszereket -- mondja Evelin. A fiatalok az itt megszerzett tudást óvodapedagógusként, tanítóként és tánccsoportvezetőként is kamatoztatni tudják. Az elismerő okleveleket január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepségen adják át, a Népkörben.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..