home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Sikeres cserkésztoborzó Muzslyán
Kónya-Kovács Otíla
2021.11.10.
LXXVI. évf. 45. szám
Sikeres cserkésztoborzó Muzslyán

A bánáti cserkészeket tömörítő Torontál Cserkészkörzet szervezésében sikeres toborzót és cserkésznapot tartottak Muzslyán. A plébániatemplom udvara megtelt érdeklődőkkel, a helyiek mellett érkeztek gyerekek és fiatalok Udvarnokról, Szentmihályról, Lukácsfalváról és Temerinből is. 

A jelenlévők nagy érdeklődéssel fogadtak minden foglalkozást. Volt batikolás, hímzés, melyet nemcsak a lányok próbáltak ki, hanem a fiúk is öltögettek, de a kendőgyűrű mintáinak felrajzolásában, pirográffal történő beleégetésében a lányok is segítettek. Emellett cserkészliliomot ábrázoló lapocskát festettek, karkötőket fontak, népdalt tanultak, és a cserkészjátékok mellett a népi játékokra is nagy hangsúlyt helyeztek. A plébániaudvarban található játszóteret sem hagyták üresen, a legügyesebbek pedig a focipályán rúgták a bőrt.

A program kezdetén az egybegyűltek zászlófelvonáson vettek részt, és elénekelték a cserkészhimnuszt. Sokan még nem tudták az ének szövegét, de mindannyian figyeltek, és igyekeztek minél többet tanulni.   

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség jelenleg mintegy 400 tagot számlál, akik 12 csapatban és az alakuló csapatokban tevékenykednek — hallottuk Gabona Ferenc elnöktől. Azt is elmondta, hogy a cserkészév az iskolaévvel egy időben indul, a tagtoborzás Vajdaság-szerte a tanévvel kezdődik. Különösen most, a járványhelyzetben nagyon fontos, hogy a fiatalok leküzdjék a bezártság negatív hatásait, kimozduljanak, és a számítógép melletti ücsörgést hasznos tennivalókkal váltsák fel. A leendő cserkészek megtudhatták, hogy ez a mozgalom a természetszeretetről, a kötelesség teljesítéséről, a törvény betartásáról, valamint a napi jó cselekedetekről is szól. A gyerekek őrsökbe formálódva lehetőséget kapnak, hogy kifejthessék kreativitásukat, érdeklődésüket, képességüket.

A körletben nézelődőknek minden részletet bemutattak, látták, hogyan kell felállítani a sátrat, miként lehet lavór- vagy cipőtartót készíteni, milyen csomózási módok vannak. A cserkészek esetében az önállóságra tanítás fontos lépés, és az is vonzó, hogy saját maguk készítsenek eszközöket, amit valódi kihívásként élhetnek meg. Volt, aki már ezen az első alkalmon egy kés kifaragásába kezdett, annyira megtetszett neki a foglalatosság.

A gyerekek azon is elgondolkodtak, mi minden kerülhetne a napi jótettek közé: segítségnyújtás az idősebbeknek és a fiatalabbaknak egyaránt, de állatoknak, növényeknek is. Jótettnek számít az is, ha nem csúfolódnak, ha a fiúk nem húzgálják a lányok haját, nem bántják meg a társaikat.

A cserkésznap megszervezésében a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta a Torontál Cserkészkörzetet.

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..