home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Sikercsapat Makkhetesen
Tóth Tibor
2014.09.24.
LXIX. évf. 39. szám
Sikercsapat Makkhetesen

A szabadkai Champions Futsalklub női szakosztályának útját csakis siker fémjelzi. Ritka az olyan torna, amelyről Mićo Marijić játékosai nem a legfényesebb éremmel térnek haza, az pedig nem fordulhat elő, hogy valahonnan ne hozzanak el legalább egy dobogós helyezést. A női csapatban tizenhét játékos kergeti a labdát, Gunarason pedig még kilenc lány foglalkozik e sportággal.

A lányok fegyelmezetten hallgatják az edző utasításait a makkhetesi sportközpont fedett csarnokában, majd rövid eligazítás után az öt lány — iskolai kötelezettségek miatt ottjártunkkor csak ennyien vettek részt az edzésen — nagy lendülettel vetette bele magát a különféle koordinációs gyakorlatokba.

— A lányok munkához való hozzáállása példaértékű, azt hiszem, minden edző álma, hogy egy ilyen jó társasággal dolgozzon együtt — mondta Mićo Marijić, a női csapat vezetőedzője. — Az idei tornák sorát márciusban az újszentiváni megmérettetéssel kezdtük. Az esélyes gyulaiakkal játszott meccsen döntetlent értünk el, Kiskunhalastól viszont nem várt vereséget szenvedtünk, és a második helyen végeztünk. Másnap már Kevevárán vendégszerepeltünk. Ott előbb a szendrődi Jerinát 11 : 2-re, majd a helybeli Koloniját 17 : 0-ra verve országos bajnoki címet szereztünk az U-15-ös korosztályban. A legjobb kapus és a legeredményesebb játékosok — Csizmadia Klaudia, Budai Emese és Sara Vignjević személyében — sorainkból kerültek ki. A kisújszállási Nőnapi Kupát öt győzelemmel és 39 : 8-as gólaránnyal megnyertük, majd megvédtük címünket a tolnai nemzetközi utánpótlástornán. Júniusban a bécsi nagypályás tornára utaztunk, melyről szintén elhoztuk az első helyet. A csoportban még a sokak által előzetesen esélyesebbnek vélt pozsonyi Slovant is legyőztük, az elődöntőben a Sopront vertük, a döntőben pedig büntetőkkel bizonyultunk jobbnak a házigazda Landhausnál. Ez nem mindennapi mérkőzés volt, a partjelző ugyanis mindegyik támadásunkat les címén megállította, és a szabályos gólunkat is elvették tőlünk — sorolja az edző.

A csapat kitűnő kapcsolatot ápol az Újpest együttesével. A tavasszal két mérkőzést játszottak a lilákkal, a 17 évesekből álló csapatot 3 : 0 arányban legyőzték a mieink, az NB I-es felnőttcsapattól pedig 9 : 3-as vereséget szenvedtek. E két mérkőzés alatt az újpesti vezetők felfigyeltek Sara Vignjevićre, Vass Noémire és Csizmadia Klaudiára, így ők már szeptembertől a magyar első ligás együttes utánpótláscsapatában játszanak. A sikersorozat júliusban a mórahalmi tornával folytatódott, majd Kisújszálláson „becsúszott” egy második hely. A döntőben egy végletekig feszült meccsen 2 : 0 arányban a lányok alulmaradtak a gyulaiakkal szemben. A kemény találkozón a gyulai lány ököllel belevágott a szabadkai arcába, erre a játékvezető mindkettejüket kiállította.

Augusztus végén pedig jött a kisújszállási strandfocitorna, mely különleges volt a lányok számára, hiszen korábban még sosem játszottak ilyen talajon.

— Első nap nagypályán és füvön játszottunk, a Mezőberény csapata kétszer jutott el a kapunkig, két gólt lőtt, mi azonban hatvan alkalommal veszélyeztettük az ellenfél kapuját, s mindössze egy alkalommal találtunk a hálóba. A házigazdák ellen már jobban játszottunk, 18 : 1 arányú győzelmet arattunk felettük. A másnapi strandfocitornán a Mezőberényt 7 : 4-re és 13 : 4-re, a házigazdákat pedig 11 : 3-ra és 11 : 4-re győztük le. Nem vártam ilyen jó eredményt, hiszen a felkészülést augusztus 12-én kezdtük, és eddig a tornáig a labdával egyáltalán nem foglalkoztunk. Az idei évben nyújtott teljesítményünkkel is meg lehetek elégedve, mivel az eddig lejátszott ötvenkét mérkőzésen negyven győzelmet arattunk, öt alkalommal megosztoztunk a pontokon, és a játékteret mindössze hétszer hagytuk el vesztesként. A legtöbb gólt, 57-et Vass Noémi lőtte, Budai Emese 45, Sara Vignjević pedig 44 alkalommal volt eredményes. Gólarányunk impozáns, 264-et adtunk és 74-et kaptunk — nyugtázza az edző.

A csapat az idén részt vesz még a gödöllői utánpótlástornán, és ha az anyagiak lehetővé teszik, akkor a bécsi tornán is. Meghívást kaptak továbbá januárra Grazba, márciusra Szarajevóba és Olaszországba. Novemberben kellene megkezdődnie az első ízben kiírt hazai, nem hivatalos futsalbajnokságnak, melyen a Champions is szeretne indulni, viszont ez is, mint szinte minden, az anyagi lehetőségektől függ. Több éve tervezik, hogy az együttes a magyar NB II. bajnokságba is benevezne, de tőlük független okok miatt erre még egyelőre nem került sor.

— Magyarországon a női futsal és a női foci egészen más elbírálás alá esik. A magyar szövetség nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás-nevelésre, és anyagilag is segíti a klubokat, olyannyira, hogy a költségeik kilencven százalékát fedezi. Nálunk ez sajnos nem így van — állapítja meg keserűen.

Az oldalvonal mellett civilben egy ifjú hölgy biztatja a pályán gyakorló lányokat, minden jó megoldást tapssal jutalmaz. Ő Pisanić Anita csapatkapitány, aki egy kisebb betegség miatt kihagyta az edzést.

— A homokfocitorna volt az idén a legemlékezetesebb. Először próbáltuk ki, azaz semmilyen tapasztalatunk nem volt benne. Ellenfeleink nem először játszottak ilyen talajon, ezért is lepett meg bennünket, hogy elsők lettünk. Nem volt egyszerű megszokni a homokot, futni is meglehetősen nehéz volt rajta. Gyorsan rájöttünk, hogyan is kell összejátszanunk ezen a talajon, és utána már minden gördülékenyen ment. A csapat egész éves teljesítményével is meg vagyok elégedve, bár mindig lehet még ennél is jobb. A csapat teljes létszámban néha délelőtt, néha délután jön össze, kiváló a társaság, élvezzük az edzéseket, ami az eredményeken is meglátszik — mondta Anita, aki négy és fél éve játszik a Champions színeiben.

A klub a tagság gyarapítását is fontosnak tartja, és várja azoknak a 6-7 éves lányoknak a jelentkezését, akik szeretnék kipróbálni a futsalt, és egy kiváló közösség tagjává kívánnak válni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..