A sok gond, és az élet nehézségei menekülésre késztettek. El szerettem volna utazni bárhová. Csak arra tudtam gondolni, hogy máshol jobb lesz, mint otthon.
— Mennyit késik már ez a vonat?! — szólt mellettem egy hang mérgesen. — Igaz, a sínek sem mostaniak... Még valamikor a 18. század végén vagy a 19. század elején lettek felújítva, amikor Horgost is érintette az utasforgalom fellendülése, és a postakocsi-járatok bevezetése Szeged és Szabadka között. Azóta a vonatok és a sínbuszok egyre lassabban és ritkábban közlekednek, a vasútállomás épülete is egyre rosszabb állapotban van. Sajnos, nem igazán törődnek a karbantartással.
— Horgosi születésű a bácsi, hogy ennyi mindent tud róla?
— Bánátból jöttem ide, de Horgost tekintem otthonomnak, mivel itt élek már lassan negyven éve. Ami a legjobban megragadott, az a Kárász-kastély. 1840 és 1890 között készült el, amikor Horgos még Csongrád megyéhez tartozott. Az épület barokk stílusban épült, a Kárász család otthona volt, ma azonban már csak műemlék... Ha egyáltalán annak mondható még. Felújításra szorul, de szerencsére már egy éve folynak a szükséges munkálatok.
— Igen, ennek mindenki nagyon örül. Talán a kastély közelében lakik a bácsi?
— Közel, közel, de nem mondhatnám, hogy a közelében. A Nepomuki Szent János-szobor utcájában, nem messze az iskolától. Mondd, kislány, tudsz-e valamit erről a szoborról? Szeretnéd, ha mesélnék róla?
— Igen, szívesen meghallgatom. Csodálatra méltó, hogy ennyi mindent tud erről a településről.
— Érdekelnek ezek a dolgok, és utánanéztem. Meg peresze sok mindent hallani a néptől is. Tehát ez a szobor eredetileg a templomkertben volt elhelyezve, amíg rossz állapota miatt el nem távolították onnan, és a szomszédos téren épített oltárra nem helyezték, pont a házammal szemben. Nepomuki Szent János a folyók, hidak, hajósok védőszentje. Megvédi a falut az árvíztől.
— Tudtommal még egy szobor van Horgoson, neve Szent István, amit Sólyom László, magyar köztársasági elnök helyezett el a falu főterén 2010-ben. Az átadásán számos horgosi polgár részt vett. Ön is köztük volt?
— Igen, mindenki nagy örömmel ünnepelte ezt az eseményt, számos rendezvény, műsor szórakoztatta a látogatókat. Annyian voltak, mint a szüreti napokon is!
— A szüreti napokat az idén már 23. alkalommal rendezték meg falunkban. Az idén is számos verseny és szórakoztató program került megrendezésre. A bácsi részt vett ezek valamelyikén?
— Minden évben részt veszek az őzpörköltfőző versenyen a barátaimmal, több-kevesebb sikerrel, miután megnézzük a termékkiállítást. A kis unokáim minden sportversenyen otthonosan mozognak, főleg az asztaliteniszben és a kerékpározásban. A lányom és a férje jót szórakoznak az esti koncerteken. Ez a rendezvény óriási élmény és kikapcsolódás az egész családnak.
— Hogyan szoktak még kikapcsolódni, szórakozni a családdal?
— A Kamaráserdő a kis tavával, a tájba illő dús lombú fáival ma is kellemes kikapcsolódást nyújt az ide érkezők számára. Úgy tartják, hogy aranykorában a Kamarás vetekedett Palicsfürdő népszerűségével. Az erdőt mára már természetvédelmi területté nyilvánították. A gyerekek szívesen szaladgálnak és játszanak a természetben, főleg a Bagolyvár környékén, és említésre méltó az erdőben található forráskút is, ahonnan bárki friss forrásvizet meríthet.
— Először is mit mutatna meg az idelátogatóknak?
— Legszívesebben mindent megmutatnék, mivel nagyon megszerettem ezt a falut. Szeretek itt élni, szeretem, hogy közel van a határátkelő Magyarország felé, és sok turista áthalad a mi kis településünkön. Itt mindent megtalálok, amire szükségem van, itt van a családom, ami számomra a legfontosabb. Nagyon kötődöm ehhez a helységhez, és habár nem itt születtem, de ezt tekintem szülőfalumnak.
És lassan meg is érkezett a várva várt vonat. A bácsi felszállt, de én meggondoltam magam. Nem tudtam itt hagyni ezt a csodás helyet, ahol felnőttem. Ekkor döbbentem rá, mennyi értékkel, nevezetességgel rendelkezik.

TÖRÖK Szanella, Horgos