A közleményükben írták: „Shakespeare Rómeó és Júliája négy évszázada az európai és az egyetemes kultúra egyik megkerülhetetlen darabja, a korlátokat nem ismerő szerelem és gyűlölet tragédiája minden művészeti ágban számos emlékezetes alkotást ihletett. A koreográfiához ösztönös filmszerű dramaturgiai érzékkel és látásmóddal közelítő Seregi László a legendás rendező, Franco Zeffirelli 1968-ban készült időtlen klasszikus filmadaptációjától inspirálva készítette el kirobbanó sikerű színpadi koreográfiáját, amin az elmúlt negyven év során generációk nőttek fel és lettek a tánc szerelmesei.”

A mai modern(kedő) világunkban újdonság volt, hogy az előadás megálmodói az eredeti Forray Gábor-díszleteket hozták vissza, a jelmezeket még Vágó Nelly tervezte.

Az előadás négy évtizeddel ezelőtti bemutatója a magyar kulturális élet meghatározó eseménye volt. Jegyet szerezni a darabra szinte lehetetlennek mutatkozott, nekem szerencsém volt, mivel a Hungarotonnál dolgoztam, s a neves kiadóvállalat neve előny volt a jegyek beszerzésénél. A darabot kétszer-háromszor láttam. Elbűvölt Prokofjev zenéje, melyet Seregi teljesen korrekten lefordított a tánc nyelvére. Valóban érződött Zeffirelli hatása, de ez nem számított plágiumnak. A rendezés is közönségbarát volt, nem törekedett olcsó népszerűségre, de a poénok ültek.

Rómeó és Júlia — Balázsi Gergő Ármin és Felméry Lili

Seregi sikere egy hosszabb, jól felépített életmű egyik utolsó alkotása volt. A művész a Spartacusszal 1968-ban robbant be a magyar színházi életbe, akkor is egy szovjet (örmény) zeneszerző, Aram Hacsaturján zenéjére épített. Választásában akkor is egy filmnek lehetett fontos szerepe: a Spartacus című amerikai szuperprodukciót hat esztendővel korábban mutatták be Kirk Douglasszel a címszerepben. Seregi is emlékezetes gárdával vitte színpadra, a főszerepeket Fülöp Viktor és Kun Zsuzsa alakította. Ezt számos más népszerű előadás követte.

A koreográfussal egyszer futottam össze a Hungaroton falai között, a Rómeó és Júlia előadásra vonatkozó dicsérő szavaimat köszönettel fogadta. Néhány évvel ezelőtt Balatonszemesen találkoztam Kovács Norbert táncművésszel, akivel egy rövid interjút is készítettem. Sokat dolgozott együtt a koreográfussal, s így vallott róla:

„Seregi Lászlót, a Macskák koreográfusát, emblematikus művésznek és embernek ismertem meg. Kiváló memóriájának köszönhetően az összes darab minden mozdulata a fejében volt. Maximális erőbedobást követelt meg mindenkitől, elvét később az élet más területén is érvényesítettem.”

Fotó: Nagy Attila