— Harmincöt éves vagyok, a szomszédos Tordán nőttem fel. Mindig az egészségügyben szerettem volna dolgozni, másokon segíteni, ezért iratkoztam Nagybecskerekre az egészségügyi középiskolába. Ezt befejezve Zimonyban (Zemun) folytattam tanulmányaimat, a főiskolán gyógytornásznak tanultam. Szerencsémre a testvérem Belgrádban élt, így nem volt nehéz megszokni a teljesen új környezetet. 2012-ben sikeresen lediplomáztam, és munkába is álltam Nagykikindán. Nagyon szerettem kórházban dolgozni, volt lehetőségem mindenben kipróbálni magam, azaz tapasztalatot szerezni, mivel a szakmám három részre osztható: elektroterápia, -masszázs (manuális technikák) és végül a torna. Két év után férjhez mentem, Magyarcsernyére költöztem. 2016-ban családot alapítottunk, ezért nem mentem vissza dolgozni. Egy év szünet után próbáltam visszazökkenni a munkába, de falun nincs lehetőség a gyereket bölcsődébe járatni. Ezért úgy gondoltam, aki szeretné, ahhoz házhoz megyek, és segítek a rehabilitációban. 

* Miből áll most a munkád?

— Általában, azaz legtöbbször a csonttörés utáni tornázásban tudok segíteni a pácienseknek, de volt és van csípőműtét utáni rehabilitációm is. A legnehezebb viszont az agyvérzés utáni visszatérés, ahol a páciens nem mindig tudja kifejezni magát, és legtöbbször teljesen ágyhoz van kötve. A tíz év alatt volt több sikerélményem, amikor talpra tudtam állítani a beteget. Sőt, volt egy alkalom, amikor az orvos lemondott a gyógyulásról, de sok tornával meg kitartással, és ami a legfontosabb, a páciens akaraterejével, mert anélkül senki sem gyógyulhat meg, újra járni kezdett a beteg. Nemcsak Magyarcsernyén, hanem Tordán, Tóbán, Szerbcsernyén, Basahídon, Pálmajoron (Banatsko Karađorđevón), Bozitópusztán (Aleksandrovo) is járok páciensekhez. Muzslyát és Nagybecskereket a távolság miatt lemondtam, és az ottani kollégáimnak adtam át. 2021-ben született meg a kisfiam, ezért ismét egy év szünetet tartottam. De tavaly újrakezdtem, mivel sokan kerestek, és kérdezgettek, hogy mikor kezdek már dolgozni. Sajnos kevés a gyógytornász a környéken. A szomszédos faluban vannak ketten, de a magyar falvakban, mondhatni, csak én vagyok. Ennek oka, hogy akik gyógytornásznak tanultak, azok főleg Magyarországon, Szegeden jártak főiskolára a nyelv miatt, és a többségük ott is maradt.

* Szerinted kiből lehet gyógytornász?

— A szakmában a legfontosabb a kitartás, mivel egy törés egy pillanat alatt bekövetkezik, de az azt követő rehabilitáció, torna, fájdalmak több hónapig is elhúzódhatnak, és aki nem kitartó, abból nem lehet jó szakember.

* A jövőben milyen céljaid vannak?

— Hívtak vissza dolgozni a nagykikindai kórházba és az idősek otthonába is, de amíg nem tudom megoldani a gyerekek felügyeletét, addig nem vállalok ott munkát. A jövőben leginkább idősek otthonában szeretnék tevékenykedni, mert szeretek az idősekkel beszélgetni, meghallgatni őket. De van még egy tervem, egy régóta dédelgetett vágyam, hogy nyissak egy rehabilitációs rendelőt, melyre szerintem nagy szükség lenne. Mivel van mód a magyar államtól támogatást igényelni, a közeljövőben szeretnék élni ezzel a lehetőséggel.

Csak bátorítani tudom Emesét, hogy próbálja meg valóra váltani az álmát, mert biztos vagyok benne, hogy saját vállalkozásával még több emberen tud majd segíteni.