Azt állították, hogy a néni lányától értesültek arról, hogy neki is kicsi a nyugdíja, hoztak hát neki 50 eurót. Még rá is kérdezett, melyik lánya küldte őket: a Marika? — Igen, a Marika, válaszolták, most már magabiztosan a jövevények.
— Csak az a gond — mondták, miután kényelmesen helyet foglaltak a szobában —, hogy 100 eurósuk van, és abból 50-et vagy 5000 dinárt vissza kellene hogy adjon nekik. Az idős nő meglepetésében és örömében nem is kételkedett abban, amit a két fiatalembertől hallott, hanem a jelenlétükben elővette a pénztárcáját, amiben a kis megtakarított pénzét tartotta, és leszámolta nekik a visszajáró 5000 dinárt. Közben a „vendégek” kávét kértek. Az asszony kiment a konyhába, hogy megfőzze nekik. Ez alatt az idő alatt a „segélyezők” — mivel előzőleg látták, hol áll a pénz — magukhoz vették az egész megtakarított összeget, pontosan 50 000 dinárt az ott tartott kevéske euróval együtt. Aztán, amíg kedélyesen kávéztak, tört arany iránt is érdeklődtek, de az asszony mondta nekik, hogy az nincsen. A „szívélyes” beszélgetésbe belemerülve a „segélyezők” „elfelejtették” átadni a segélyt, sőt még meg sem mutatták a 100 eurót, amit érkezésükkor ígértek. Amikor a két fiatalember elment, az asszony csak akkor döbbent rá, hogy átverték. Rögtön megnézte, hogy megvan-e a gyógyszerekre és a téli tüzelőre félretett pénze, de annak bizony már csak a hűlt helyét találta. Azonnal értesítette a történtekről a lányát, ő pedig a rendőrséghez fordult. A rendőrök kiszálltak ugyan a helyszínre, de már csak annyit tehettek, hogy vigasztalják az idős asszonyt, mondván, hogy még jól „megúszta”, mert a rablók legalább nem bántalmazták.