home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
S lőn…
Martinek Imre
2023.04.29.
LXXVIII. évf. 17. szám
S lőn…

„Azok lesznek szolgái az irgalomnak, kik maguk is irgalomra szorulnak!”

Mindenhová ugyan képtelenség mindig és minden körülmény között eljutni, vagyis fizikailag jelen lenni, lélekben viszont…

Legutóbb a ferencvárosi Szent Kereszt-plébániatemplom padjaiba huppanva bocsájtottuk párommal a gondolatainkat, beszédeinket, cselekedeteinket és mulasztásainkat maradéktalanul ismerő Gondviselő felé. Megpihenve egy csöppet. Nemcsak az aznapi, a tervezettnél jóval terebélyesebbre sikerült nagyvárosi barangolásunktól, de mindennapjaink obligát mókuskerekének végtelennek tűnő és egyre vehemensebb pörgetésétől is. Számunkra teljesen ismeretlen emberek közé elegyedve, akik ajkáról viszont szép emlékű édesanyáink nyelvén hangzott a szó, a fohász, az ének.

A főváros IX. kerülete védett, neoromán stílusú épülete 1930-ban emeltetett. Nevezetesen vitéz Kapuváry Gusztáv építőmester által, dr. Fábián Gáspár műépítész tervei alapján, a székesfőváros közönségének, mint nemes kegyura áldozatkészségéből, illetve az akkori vallásalap és a buzgó hívek adományaiból. „A Szent Kereszt plébánia ezen templomát dr. Serédi Jusztinián bíbornok hercegprímás szentelte fel. A Szent Imre herceg 900 éves jubileumi évében, Szent Kereszt Felmagasztaltatása ünnepén. 1930. év szeptember 14-én.” A kommunista üldözés idején több páter is e templomban talált menedéket, illetve szolgálta Istent és a híveket.

S lőn elcsendesedés! S lőn összefonódás! S lőn lelki egymásra hangolódás. A hőn óhajtott szellemi feltöltődés és bátorítás, az előttünk álló további küldetéseink becsületes és maradéktalan teljesítéséhez.

Fényképezte: Martinek Imre

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..