Rózsafüzér Királynője, könyörögj érettünk!
Balázs Szilvia
2021.10.07.
LXXVI. évf. 40. szám
Rózsafüzér Királynője, könyörögj érettünk!

Olvasós Boldogasszony ünnepén, október 7-én a katolikus egyház a híveket segítő Szűz Máriát ünnepli.

Az ünnepet a domonkos szerzetesek tették népszerűvé. Ahogyan a Magyar Kurír írja: „A törökök feletti Lepantónál aratott győzelem (1571. október 7.) után Szent V. Piusz pápa, aki domonkos szerzetes volt, az ég iránti hálából az évfordulóra elrendelte a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét, és a loretói litániába bevezette a »keresztények segítsége« megszólítást. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádkozásának és a Szűzanya segítségének tulajdonította. Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomása volt a győzelemről.


Veronese: A lepantói csata (1572 körül) – Forrás: Magyar Kurír

Száz évvel később, 1671-ben XI. Kelemen pápa egész Spanyolország számára engedélyezte az ünnep megtartását, amit később a teljes egyházra kiterjesztett. XXIII. János pápa 1960-ban az ünnepnek a Rózsafüzér királynője nevet adta.

Maga a rózsafüzér olvasó, szentolvasó vagy rozárium néven is ismert. Az imádság egyik közkedvelt formája ez, eszköze pedig egy gyöngyszemekből kirakott lánc. Formája, anyaga sokféle lehet, az egészen egyszerű olvasóktól kezdve egészen a drágakövekből összeállított rózsafüzérekig. A legegyszerűbb forma zsinórra fűzött fagolyókból áll, a két végén összekapcsolva. A szemek a következő módon helyezkednek el: egymás mellett szorosan tíz kis szem, majd egy nagyobb vagy színben eltérő szem, ez a tized. A teljes rózsafüzér öt ilyen tizedből áll, ehhez kapcsolódik még egy bevezető szemsor egy kereszttel, egy nagy szemmel, három kis szemmel és egy újabb naggyal. Emellett kisebb, tíz kis és egy nagy szemből álló láncok is léteznek, ezekre másként kell imádkozni. A rózsafüzértitkokat a következőképp imádkozzuk, napokra felbontva: hétfőn és szombaton az örvendetes, kedden és pénteken a fájdalmas, szerdán és vasárnap a dicsőséges, csütörtökön pedig a világosság titkait mondjuk az Üdvözlégyek után. Mivel nincsenek kőbe vésve a szabályok, az imádkozó saját titkokat is mondhat, aszerint, hogy Jézus melyik tulajdonságán vagy tettén szeretne az imaszövegek mondása közben elmélkedni.

„Mi is a rózsafüzér? Az evangélium esszenciája. Újra és újra Krisztus életének legfontosabb eseményeihez vezet minket. Azt mondhatnánk: a rózsafüzéren keresztül belélegezzük Krisztus misztériumát. A rózsafüzér a szemlélődés kiváltságos ösvénye, nem más, mint Mária útja. Létezik-e, aki jobban ismeri és jobban szereti Krisztust Máriánál?” (II. János Pál pápa beszédéből, melyet a pompeji Rózsafüzér Királynője-szentélyben mondott 2003 októberében).

Sok vajdasági településen léteznek imacsoportok, melyek tagjai nap mint nap összeülnek, és közösen imádkozzák a rózsafüzért. A világjárvány kitörése óta több csoport az interneten, online térben mondja az imákat, a Mária Rádióban pedig évek, sőt, évtizedek óta élő rádióműsor keretében, akár a hallgatók bekapcsolásával is lehet imádkozni. Több külföldi imacsoport, Facebook-közösség is működik. Vagyis aki imádkozni szeretne, de társaságra vágyik hozzá, ma már néhány kattintással megtalálhatja ehhez a legmegfelelőbb csoportokat.


Franz Tavella: Szentolvasós Madonna (Atzwang-Ritten, Dél-Tirol, 1905) — Forrás: Wikipédia

Forrás: Magyar Kurír, Katolikus.hu

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..