home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Robot Karcsi kései utódai
Tóth Lívia
2012.11.07.
LXVII. évf. 45. szám
Robot Karcsi kései utódai

Évtizedekkel ezelőtt, amikor még az általános iskola padjait koptattuk, el sem tudtuk képzelni, milyen lesz az új évszázad, sőt, az új évezred emberének lenni. Ha kötelezettségből egy-egy házi feladat vagy versenyfelhívás kapcsán meglódult a fantáziánk, olyanokat vetettünk papírra, hogy mozgó járdán vagy üzemanyag nélküli járművekben suhanunk a munkahelyünkre, ahol csodálatos tulajdonságokkal rendelkező gépek, mindent tudó robotok segítik a tevékenységünket. (Nem hallgathatom el, mekkora élmény volt számomra, amikor Újvidéken, a Forum Házban odaállhattam Robot Karcsi mellé, „akit” addig csak a Jó Pajtásban megjelenő képregényből ismertem.)

Írtunk még színes tablettákról, melyekkel a tanulás nélküli tudást vesszük magunkhoz, apró tubusokba zárt élelmiszerekről, de arról is, hogy gond nélkül, könnyedén kapcsolatba lépünk majd a barátainkkal, akik természetesen a világ minden táján élnek. Nos, az utóbbi a világháló segítségével meg is valósult, de a rokonaink, kollégáink, ismerőseink a huszadik század utolsó évtizedében zajló háborúk miatt, a jobb megélhetés reményében kerültek vagy inkább sodródtak külföldre. A jövőt ecsetelő fogalmazványainkban szó sem volt kényszerű katonáskodásról, öldöklésről, harcokról, hiszen abban az időben még a második világégés eseményeit sulykolták a fejünkbe — alapos részletességgel kitérve a partizánok hőstetteire. Azt hittük, ilyesmi többé nem fordulhat elő, nemcsak a mi, hanem a gyermekeink és az unokáink életében sem.

Nem állítom, hogy hittünk is mindabban, amit a gondosan megfogalmazott mondatainkban vázoltunk fel a harminc, negyven, ötven év múlva bekövetkező életünkről, hiszen még azt is nehéz volt felfogni, hogy megérjük az új évszázadot, ami egyben az új évezred kezdete is lesz. Aztán úgy elszaladt az idő, hogy íme, az ábrándjainkban élő új évszázadból és évezredből is elmúlt már több mint tíz év. Belegondolni is rossz. Mert alig változott valami. Illetve sokkal rosszabbra fordult minden. Vagy majdnem minden.

Azt hiszem, tőlünk már csak a régi, a padlásról vagy a pincéből előkerült poros, kisiskolás füzeteink lapján kérdezi meg az ember formájú robot, hogy tehet-e értünk valamit. Pedig az öreg földgolyóbis jobbik felében már ez sem számít csodának. Éppen most olvastam ugyanis Naóról, az egyik francia vállalat világsztárjáról, „aki” egyike azoknak az embert segítő robotoknak, amelyek egyre népszerűbbek az öregedő országokban. Ez a jelző ugyan ránk is érvényes, különösen, ha arra gondolunk, a felmérések szerint hány fiatal fontolgatja a távozást frissen megszerzett felsőfokú oklevéllel a zsebében. Mégsem rólunk van szó.

A hatvan centiméter magas robot egyelőre az iskolák, gimnáziumok, egyetemek és laboratóriumok körében népszerű, melyek oktatásra vagy kutatásra használják — a Tokiói Egyetemen például harminc van belőle. A 12 ezer euróba kerülő Naóból eddig 2600 példányt adtak el, és már 45 országban alkalmazzák. Hogy mit tud ez a humanoid szerkezet? Felismeri az arcokat, felolvassa az újságokat, az elektronikus leveleket, lejegyzi és elküldi a neki diktált választ, de fontos segítőtársa lehet a mozgásképtelen embereknek, kórházban fekvő betegeknek. A szülők és a szakemberek kérésére a francia cég most dolgozik az autista gyermekeket segítő robot tervein, miközben bemutattak egy olyan prototípust is, amely nyitni és zárni tudja majd az ajtót, emlékeztet a gyógyszer bevételére és felsegíti az eleső beteget.

Magam sem tudom, hogyan jutott mindez eszembe és miért kerestem rá a robotos cikkre. Talán azért, mert november 3-án ünnepeltük a magyar tudomány napját, ami kiváló alkalom arra, hogy rivaldafénybe kerüljenek a tudománnyal foglalkozó fiataljaink. És elmondhassák, akár újságírói kérdésre, mivel foglalkoznak, hogyan képzelik el az életüket. De főleg azt, hogy hol. Esetleg miben segíthetnénk nekik, hogy a jövőre vonatkozó terveikben a szülőföldjük szerepeljen.

Eötvös Loránd írta Az egyetem feladatáról című munkájában: „A tudós hazája széles e világ, szoktuk mondani; de ne feledjük soha, hogy Magyarország is ehhez a világhoz tartozik.”
Talán mi is, hamarosan. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..