home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Révületből rémület
(Vadászpapa)
2014.10.22.
LXIX. évf. 43. szám
Révületből rémület

Írásom címe lehetett volna az is, hogy Nagy ember kis hibával, mert ez is fedné az igazságot. Néha meglepődöm rajta, hogy hányan hányfélék vagyunk, és most nem a testalkatra gondolok, hanem arra, hogy hasonló helyzetben mennyire másként viselkedünk. Velem is megtörtént már, hogy vadászat közben megijedtem a lábam alól felszálló fácántól. Megéltem azt is, hogy a kukoricásban fellökött egy felriadó őz, sőt már nyúl miatt is hasaltam el a legnagyobb tócsa közepén. Amiről azonban most írok, az számomra azért okozott meglepetést, mert olyan emberrel vadásztam, akiről azt hittem, semmitől sem ijed meg.

Bejárta már Afrikát, vadászott oroszlánra, lőtt kafferbivalyt, rendszeresen részt vett vaddisznóhajtásokon is, alapos okom volt rá tehát, hogy azt higgyem, ez az ember semmitől sem riad meg. Amíg a vadászházból kiértünk a számunkra kijelölt magaslesre, addig vendégem végig a kalandjairól mesélt. Elmondta, hogy egy vaddisznóhajtás alkalmával rosszul lőtte meg a vadkant, ezért lemászott a lesről, és az idegenvezető határozott tiltása ellenére a sebzett állat után indult megadni neki a kegyelemlövést, csakhogy a vad visszafordult, és utolsó erejét összeszedve nekirontott a felé közeledő embernek. Vadászom lőni már nem tudott, ezért a puskatussal csapta fejbe az agyarait csattogtató fenevadat, de a csizmája szárát még így is széthasította az egyik fog. Emberemnek az volt a szerencséje, hogy az állatot már csak az utolsó adrenalinlöket tartotta életben, ezért nem történt nagyobb baj. Én ebből a történetből is azt vontam le, hogy egy olyan emberrel vadászom, aki nem ijed meg saját árnyékától.

Csendben szerettem volna megközelíteni a magaslest, de nem így alakult. Úgy csörtettünk, mint egy falka. Közben már a másik kalandjáról beszélt, arról, hogy Indiában megtámadták a majmok, miközben a nejével kirándultak. Párja zacskóban vitte az elemózsiát, a majmok pedig ahhoz voltak szokva, hogy a turisták etetik őket, de miután hiába nyújtogatták a karjukat, az egyik odaugrott, és vendégem felesége kezéből kikapta a zacskót, no de akkor Ő, a férj utána lépett, elvette a fogait villogtató fő majomtól a zacskót, és megmutatta, ki is ott a domináns hím!

Erre már nem is tudtam mit mondani. Ekkora bátorság hallatán csak emelni tudtam kalapom. Úgy éreztem, én már nem is tudok semmi izgalmasat felmutatni. Mondtam, másszunk fel a magaslesre, vegyük elő a vadászathoz szükséges távcsövet, készítsük elő a fegyvert, nyissuk ki az ablakot, és figyeljük, hogy mi jön ki elénk.

Belegondoltam, hogy mennyire sivár, egyszerű, talán monoton az én életem. Pedig akik ismernek, tudják, hogy velem is sok minden történik, én sem vagyok az az otthonülő fajta.

Felültünk tehát, és várakoztunk. Én néztem a naplementét, a lilás rózsaszínbe boruló ég alját. Annyira megnyugtatott a látvány, a levelek halk susogása, az elcsendesülő madárének, hogy szinte révületbe estem. Megfeledkeztem minden gondomról, élveztem a pillanatot. Ekkor valami előbukkant az erdő szélén, vendégem odanyúlt a távcsövéhez, és a szeméhez emelte... Üvöltve ugrott fel, csapkodta az arcát, rángatta a fejét, azt sem tudta, merre induljon. Bevallom, engem is kitört a frász! Akárhogy meresztgettem a szemem, nem láttam semmit, csak a vadul indián táncot járó, szaporán lihegő vendéget. Hosszú percek után higgadt le, és tágra nyílt szemmel mondta el a rémület okát: egy ronda pók volt a távcsövön, és amikor a szeméhez emelte, átmászott az arcára!

Így múlik el a világ dicsősége, avagy ennyit a nagy bátorságról. A nagy vadász a vadkantól nem ijedt meg, de ez a kis pók mindkettőnket a révületből a rémületbe kergetett...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..