Azóta persze sokat változott, sikereit pedig már nem a videójátékokban, hanem a nyelvművelés és az írás terén gyarapítja.

* Mondhatom, te is, és az érdeklődési köreid is sokat változtak. Melyek voltak az első jelei a magyar nyelv iránti szeretetednek?

— Az általános iskolás éveimben szinte egyáltalán nem mutatkozott meg a magyar nyelv és irodalom iránt érzett vonzalmam, a magyarórák sosem voltak a kedvenceim, sokkal jobban szerettem a történelmet vagy a földrajzot. Kapcsolatomat a magyar nyelvvel a középiskola megkezdése változtatta meg, a Kosztolányi-gimnáziumban ugyanis kiemelt hangsúlyt helyeznek erre a tárgyra (is). Amikor elsőben jobban beleástuk magunkat az irodalom világába, akkor megcsapott annak a szerelemnek a szele, amely még a mai napig is tart. Írni csak az első osztály vége felé kezdtem, akkor ugyanis az iskolanapi programra azt a feladatot kaptam, hogy rövidprózát írjak A Gombkötő utca címmel — a küldetés lényege a századforduló utáni Kosztolányi-kultusz megidézése volt. Ez volt az első írásom, mely nagyobb figyelmet kapott, az iskolaújságban is megjelent. Ezzel egyidejűleg vált Herédi Károly a magyartanárommá, ami kulcsfontosságú momentum lett, hiszen leginkább az ő hatására kezdtem el komolyan venni az írást és az irodalmat. Már elsőben megkezdte a mentorálásomat, a sikereimet magamon kívül elsősorban neki köszönhetem, a munkájáért pedig nagyon hálás vagyok.

* Hol próbáltad ki magad először „élesben”?

— Amikor rájöttem, hogy tudok írni, öncélúan használtam fel az írást, kiadtam magamból azt, amit másképp nem tudtam volna, eleinte versekkel próbálkoztam. Itt újfent megemlíteném A Gombkötő utca című írásomat, hiszen ehhez kötődik az első pályázatom, melyet elküldtem a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére. Mint kiderült, az alkotásom nem ütötte meg a KMV szintjét, már az első fordulóból kiestem. Ennek ellenére ezt mégsem kudarcként éltem meg, mert ekkor kaptam életem első szakmai visszajelzését, azt, hogy folytassam. Ez óriási lendületet adott, megfogadtam, jövőre is jelentkezek — így is lett, a következő évben ismét pályáztam, és immáron egy első helyezéssel tértem vissza, melyet versírás kategóriában szereztem meg. Ez a helyezés volt talán az összes közül a legmeghatározóbb, akkora löketet adott, hogy ezután szinte minden olyan versenyen részt vettem, amelynek köze volt az íráshoz. Hála istennek, a sikerek a későbbiekben sem kerültek el.

* Sikereiddel néha meglepetést is szereztél, főként a Podolszki József Publicisztikai Pályázaton elért eredményeiddel.

— Sokat köszönhetek a Podolszki-pályázatnak, hiszen az erre küldött írásom előtt sosem foglalkoztam publicisztikával. Harmadik közepén már jó néhány versenyt magam mögött tudtam, ekkor állt elő Károly tanár úr az ötlettel, hogy érdemes lenne megpályázni a Podolszkit is, melyen bár hivatásos újságírók szoktak diadalmaskodni, azért nem ártana, ha én is megpróbálnám. Abban rögtön biztos voltam, hogy interjút szeretnék készíteni, mert kíváncsi természetű ember vagyok, talán ösztönösen kíváncsi. Számos esetleges alany és téma jutott eszembe, a vezérgondolat azonban az volt, hogy a tanári hivatásról kérdezek meg egy tanárt, mert úgy vélem, autentikus, ha a diák kérdez, a tanár pedig felel. Nem sokat tétováztam az alanyom személyén, hiszen ekkorra már lehetőségem volt jól megismerni Roncsák P. Erika tanárnőt, aki polgárit tanított, az óráin pedig mindig nagyon jól elbeszélgettünk, a legkülönbözőbb témakörökről. A szöveg megalkotása után büszkén konstatáltam, hogy végre kapóra jött a kíváncsi természetem és az, hogy gyerekkorom óta rengeteg Vujity Tvrtkót nézek, hiszen egy erős interjút sikerült kiadnom a kezeim közül, mely első helyezést ért el. Ezzel a díj a zsebembe került, ez sokak mellett engem is meglepett, azt hiszem, előttem még senki nem nyert ezen a pályázaton középiskolásként. A sikerben elévülhetetlen szerepe volt Erika tanárnőnek is, akinek azóta is nagyon hálás vagyok.

* Miért választottad ezeket a témákat? Fiatal korod ellenére át tudtad érezni ezeket a helyzeteket, bele tudtál bújni mások bőrébe?

— A témakeresés folyamata mindig érdekes, a témaválasztás oka pedig néha magáért beszél. Mindig érdekelt a tanári pálya, az érdeklődésemből adódóan a véleményem is megvan róla. A tanárok társadalmi megbecsülése jócskán elinflálódott, diákként úgy látom, nem kapják meg a kellő megbecsülést, holott kulcsfontosságú a szerepük. A jövő generációit nevelik, amihez jó tanárok kellenek, és úgy gondolom, az interjúm elolvasásával bárki megtudhatja, hogy milyen is egy igazán jó tanár. A másik díjazott interjúmat Greguss Lillával készítettem, aki a szerbiai diáktiltakozások egyik rendszeres résztvevője. Úgy gondolom, egy szívhez szóló, hiteles irományt sikerült összehoznom. Ismét szerencsém volt, mivel Lilla kiváló alanynak bizonyult, érdemes meghallgatni a gondolatait. Nem volt könnyű a témaválasztás, végül az aktualitás megkerülhetetlensége győzött, úgy láttam, ebben a témában ilyen jellegű interjú nem igazán készült még magyar nyelven, engem pedig érdekeltek az egyetemistahangok. A zsűritől ezúttal a harmadik helyezést kaptam meg.

* Ha jól tudom, az írás mellett másban is kipróbáltad magad.

— Relatív sok dologban kipróbáltam magam, idesorolnám az írás mellett a színjátszást, a szavalást és a szónoklást is. Ezek közül mindig az írás volt az első helyen, de kár tagadnom, hogy régebben a színészi pálya is vonzott, ezért kezdtem el a beszédművészettel foglalkozni. Ezen a téren a Kölcsey Ferenc-szónokversenyen elért eredményemet említeném meg. Számomra ennek azért is van különösebb jelentősége, mert elsős korom óta próbálkoztam szónoklással és szónoklatírással, de sosem jutottam be a döntőbe. Az áttörést a harmadik osztály hozta meg, ekkor ugyanis ismét megpróbáltam, és sikerrel jártam, a második helyet sikerült megszereznem.

Fotók forrása: Dévity Tamás archívumából

* Nyugtass meg, kérlek, hogy azért szabadidődben mással is foglalkozol… Gyűjtesz még bankjegyeket, szoktál fifázni, sakkozni?

— Az elmúlt időszakban ritkán érezhettem magam szabadnak, mivel eléggé zsúfolt szakasz volt az érettségikre való felkészülés. Egy kissé eltávolodtam saját magamtól is, nem igazán volt időm semmire. Olykor-olykor kiültem a korzóra meginni egy kávét a barátaimmal, mondhatni, ez volt a kedvenc szabadidős elfoglaltságom. Alkalomadtán azonban sok dolgot szeretek csinálni, színházba járok, olvasok, filmet nézek, mindemellett ott vannak a régi hobbik is, bár már nem gyűjtöm aktívan az érméket és a bankjegyeket, azért még büszke vagyok az évek során felhalmozott több száz darabos kollekciómra. A FIFA és a foci is megmaradt, nem mellesleg ez a vonal vezetett el a Kosztolányi sporttagozatáig. Számomra a művészetek mellett mindig fontos marad a sport.

* Ismét nagy változás előtt állsz, hiszen középiskolás éveid véget értek, egyetemre iratkoztál. Fogsz még írni?

— Szép gimnáziumi évek vannak mögöttem. A hab a tortán a Dezső-díj volt, melyet az idén nekem ítéltek. Az elismerést az alkotói tevékenységemért kaptam, főként az írásért. Nagyon örültem neki, a kosztolányis éveim legfontosabb tanulsága volt, hogy a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, de nem fogok elkényelmesedni, hiszen csak most jön a java. Az egyetemi éveimet Szegeden kezdem meg, politológiát fogok tanulni, ami egyáltalán nem volt könnyű választás, hiszen sok dolog érdekel, szívesen tanultam volna jogot, pszichológiát vagy akár történelmet is, de muszáj volt az egyik mellé állni, így ha minden jól alakul, néhány év múlva politológus leszek. Vannak újságírói ambícióim is, a hegyesi Szó-Beszédnél állandó szerkesztőségi tag vagyok, rendszeresen publikálok. Néha máshol is jelennek meg írásaim, főként a Képes Ifjúságban, és egy versem is olvasható lesz a Híd folyóiratban. Rengeteg gondolat van bennem, sok dolgot szeretnék még mutatni az embereknek, milliónyi interjúötlet hemzseg a fejemben jelenleg is, ha ezeknek csak a fele megvalósul, akkor jó néhány évig még biztosan írni fogok.