home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Rendszerváltó Filmek Fesztiválja
Tóth Lívia
2021.09.10.
LXXVI. évf. 36. szám
Rendszerváltó Filmek Fesztiválja

Szeptember 6-a és 9-e között Vajdaságban első alkalommal rendezték meg a Mementó Rendszerváltó Dokumentum- és Történelmi Filmek Fesztiválját. Az eseménynek Zentán a Művelődési Ház adott otthont.

A rendezvény fókuszába a rendszerváltás került, az alkotók az elmúlt évtizedek sorsfordító eseményeit, történelmi pillanatait dolgozták fel. Az érdeklődők négy napon át harmincegy, az elmúlt húsz évben készült, Kárpát-medencei magyar filmalkotást tekinthettek meg, melyek közül négy dokumentumfilm vajdasági érdekeltségű volt. Emellett a fesztivál keretében két irodalmi találkozón kiváló írók, költők osztották meg a témáról gondolataikat a közönséggel.

Mivel a szervezők fontosnak tartották a fiatalok megszólítását, a vetítéseken több mint kétszáz diák vett részt, valamint a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban működő filmműhely öt tagja diákzsűriként értékelte az alkotásokat.

Farkas György, a fesztivál igazgatója

A díjkiosztó gálaműsoron mások mellett részt vett Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Magyar Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett, József Attila-díjas író, költő, dr. Kaizinger Tibor, Magyarország szabadkai főkonzulátusának első beosztott konzulja, a Fókuszpont iroda képviseletében Farkas György, a fesztivál igazgatója, a zentai származású Buzogány Mária, a TISZApART Média Kft. ügyvezetője, aki sokat fáradozott azon, hogy a vajdasági házigazda a szülővárosa legyen, Gulyás Gyula Kossuth-díjas dokumentumfilm-rendező, a zsűri elnöke. Az egybegyűlteket Farkas György, Gulyás Gyula és Lezsák Sándor köszöntötte.


Lezsák Sándor 

A diákzsűri két filmet választott ki: elismerő oklevelet adományozott az Elhallgatott gyalázat című filmnek, valamint díjazta Kozma Zoltán (Pannon RTV) Megbocsájtani igen, feledni nem című filmjét.

Különdíjas lett a Szakács Melinda — Határúton, a Vajdaság kincsének őrzői és a Nincs parancs című film. Megosztott harmadik díjat érdemelt ki a Stigma és az Antall József 1315 napja című alkotás. A második helyre a Végjáték című film került, első díjas lett a Vérösvény (rendezte Kisberk Szabolcs), míg a fesztivál fődíját a Számvetés című filmnek ítélték oda, melyet Tóth Péter Pál rendezett.

Kozma Zoltán a diákzsűrivel

Az esten kortárs költők verseinek dalba öntött változatával lépett fel az Eleven Költők Társasága formáció. Az esemény moderátora Kormányos Katona Gyöngyi, a szervezőbizottság tagja volt. A felsoroltak mellett a rendezvény partnerszervezete a Petőfi Kulturális Ügynökség volt, támogatója a Nemzeti Kulturális Alap és a 30 Éve Szabadon Emlékbizottság, társszervezője Zenta Község Önkormányzata és a Közélet Alapítvány, médiapartnere a Pannon RTV volt.


Gulyás Gyula a zsűri elnöke gratulál az első dijas rendezőnek

Fényképezte: Tóth Lívia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..