home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Rendőr-, mentő- és tűzoltóautó-típusok (5.)
Lábadi Loránd
2020.06.17.
LXXV. évf. 24. szám
Rendőr-, mentő- és tűzoltóautó-típusok (5.)

Ebben a három gépjárműtípusban az a közös, hogy mindegyiknek gyorsnak és megbízhatónak kell lennie. A mentőautók egy speciális csoportba tartoznak, ahol nagy odafigyeléssel választanak járműveket, és a legmodernebb eszközök vannak beszerelve, melyek az életmentéshez szükségesek. Itt is nagy a verseny, mivel ezekre a járművekre szinte állandóan szükség van, és csak a legjobb típusok jöhetnek számításba. A gyárak főleg nagyobb méretű autókat készítenek erre a célra, és olyanokat, amelyeknek nagyobb a motorteljesítményük is.

Magyarországon az első mentőautó-márka a Nysa volt, 1952-től 1994-ig gyártották Lengyelországban. A legmegfelelőbb típusok az 520 S, 521 S, 522 S voltak, melyek teljesítették a követelményeket. A négyhengeres, 2120 cm3-es, benzinüzemű motor maximális teljesítménye 70 lóerő, a váltó eleinte három-, majd négysebességes volt. Az öntömege 1800 kg, a terhelhetősége kielégítő, mivel a szükséges felszerelés mellett akár több személyt is szállíthatott. Az erőforrások nem bizonyultak hosszú életűnek, ezért 30 000 kilométer megtétele után leselejtezték őket. Az IFA Phenomen vagy a Framo Barkas modellek is használatban voltak. A Škoda 1102 Tudor mint mentőautó nagyon közkedvelt volt, a négyhengeres, soros beépítésű motor teljesítménye 32 lóerő, a váltó négysebességes, az öntömege 900 kg, a legnagyobb sebessége 100 km/h volt. Hossza 4050 mm, szélessége 1500 mm, hengerűrtartalma 1100 cm3.

Az átalakítás után mint mentőautó teljes mértékben megfelelő volt, igaz, a belső tér eléggé szűknek bizonyult, de az akkor használatos eszközök és két személy elfért benne. A keletnémet gyártású Barkas hossza 4520 mm, szélessége 1860 mm, magassága 1850 mm, tömege 1350 kg, maximális motorteljesítménye 45 lóerő, végsebessége 100 km/h. Az utastere nyolc személy befogadására alkalmas, de az átalakítás után már a felszerelés és a szükséges két személlyel a hordágy kapott benne helyet. 1957-ben a Dodge Job Rated adományként került a magyar mentőszolgálatba, 3800 cm3-es motorja 92 lóerőt tett lehetővé, és egy modern mentőautó volt teljesen felszerelve.

A Csepel B130 egy terepjáró modell, melynek átalakításával megszűntek a rossz útviszonyok miatti különféle akadályok. Főleg a városokon kívül volt használatban. Hossza 4840 mm, szélessége 2150 mm, magassága 2070 mm, öntömege 3500 kg, végsebessége 78 km/h. A ’70-es években megérkeztek az első Mercedes Benz 309-esek, melyek 2307 cm3-es, 85 lóerős erőforrással voltak felszerelve, az öntömegük pedig 1600 kg volt. A ’80-as évek közepétől a 310-es modellek is bekerültek a mentőszolgálat autóparkjába, melyek csupán a motor teljesítménye terén tértek el a 309-esektől. Az 1995-ben gyártott Mercedes-Benz 314 Sprinter már modern mentőautónak számított, melynek 2295 cm3-es motorja 101 lóerőt adott le, míg öntömege 2500 kg volt.

A legújabb modell a Volkswagen Crafter II Profile 177 lóerővel, hossza 7391 mm, magassága 2798 mm. A Mercedes-Benz Sprinter III 316 Profile Genios hossza 5267 mm, szélessége 2175 mm, magassága 2356 mm, öntömege 1995 kg. A Ford Mondeo hosszúsága 4830 mm, szélessége 1886 mm, magassága 1500 mm, öntömege 1496 kg, végsebessége 205 km/h, a motor teljesítménye 145 lóerő. Ezt a modellt gyermekszállításra használják. A magyar mentőszolgálat a felsoroltak mellett több más típust is használ, de a legnagyobb számban ezek az autók fordulnak elő.

A német mentőautók többsége hazai autógyárból kerül ki, melyek speciális átalakítás után teljes mértékben megfelelnek a szigorú szabályoknak. Ezek szinte minden esetben és a legzordabb időjárási feltételek közepette is bevethetőek, nem szólva a legkülönbözőbb minőségű utakról. A Volkswagen TS Transporter 1.9 TDI hossza 4890 mm, szélessége 1904 mm, magassága 1959 mm, öntömege 1800 kg, a hasznos teher pedig megközelíti a 800 kg-ot. A négyhengeres, soros elrendezésű motor 1896 cm3-es, maximális teljesítménye 105 lóerő. Végsebessége 159 km/h, mely elegendő, mivel ezek a járművek főleg városokban teljesítenek szolgálatot, ahol nem lehet gyorsabban haladni.

A Volkswagen Combi 2.0 4Motion DSG 4 x 4 hossza 5300 mm, szélessége 1900 mm, magassága 2450 mm, öntömege 500 kg, össztömege 3200 kg. Az 1968 cm3-es, dízelüzemű motor maximális teljesítménye 180 lóerő. A mérete miatt ezt is főleg kisebb településeken használják. A T5 Karetka PN EN egy 2461 cm3-es, 102 lóerős dízelmotorral van felszerelve, ez egyébként egy nagyon sokat használt modell. A Mercedes E 280 CDI Elegance Combi egy kisebb mentőautó, melyet enyhébb eseteknél használnak, de betegszállításra is jó, mivel a kialakított tér a legszükségesebb eszközök szállítását is lehetővé teszi. A motor hathengeres, a szelepek száma hengerenként négy, a hengerűrtartalom 2987 cm3. A maximális motorteljesítmény 190 lóerő, végsebessége 231 km/h. A Sprinter II 519 CDI 2987 cm3-es dízelmotorja 190 lóerős teljesítményt ad. Ezt a típust súlyosabb esetekben használják, amikor akár két személyt is szállítani kell, minden műszer megtalálható benne, sőt akár kisebb sürgősségi beavatkozások is elvégezhetőek a járműben.

(Folytatjuk)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..