Az első a Maja Pelević műve alapján készült Az utolsó kislányok, melynek rendezője Kokan Mladenović. Ezt követte az első koprodukció, A trianoni csata, melyet a budapesti Átriummal közösen hoztak létre Urbán András rendezésében, végül pedig az Újvidéki Színházzal készítették el Lovas Ildikó könyve alapján az Amikor Isten hasba rúg című darabot, melyet szintén Urbán András rendezett. A Desiré Central Station Fesztivál sem maradt el, jobbnál jobb előadások érkeztek Szabadkára. A színház a nyarat pihenéssel tölti, de néhány fesztiválon elcsíphetik még. Urbán Andrással, a színház igazgatójával beszélgettem.

* András, neked személy szerint mi számít a legnagyobb sikernek az elmúlt évadból?

— Én az idén nagyon örültem a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának és a Sterija-fesztiválnak. Miért? Elsősorban azért, mert mindkettőről elhoztuk a fődíjat (egyéb díjak mellett). Tehát az évad legjobb színháza az országban a Kosztolányi Dezső Színház lett. S az is jóleső, hogy nem az én előadásaim lettek díjazva, hiszen az egyik Puskás Zoltán Három nővér című produkciója, a másik Kokan Mladenović Az utolsó kislányok című rendezése, így magának a színháznak tudtam örülni e díjak kapcsán. Annak, hogy ez a társulat egy beérett csapat, s óriási dolgokra képes együtt. A színházi emberek a KDSZ-t az ország és a régió egyik legjobb színházaként élik meg. Azt azonban nem tudják, hogy ezt úgy sikerül elérnie, hogy egy nagyon pici intézményről van szó. Összesen tizennégy ember működteti. Három műszaki munkatárs építi be és vezényli le az előadásokat, a fénymester és a hangmester mellett van még egy kellékesünk és persze az öltöztető. Más színházban, még a legszegényebb helyen is minimum tíz ember végzi ezt. De a legnagyobb sikernek talán azt látom, hogy egy olyan társulata van a színháznak, amely ritka. Nagyon profi a csapat, nem fél attól, hogy megmozgassa magát, nem fél hideg vízbe lépni, akar dolgozni, és a tagok szeretik egymást. Társulatként működnek, jó alakításokat hoznak.

* A színház két előadást is készített koprodukcióban.

— Mindkét próbafolyamat nagy élmény volt számomra. A trianoni csatában a KDSZ csapata mellett még Alföldi Róbert, Kovács Máté és Péterfy Bori látható, és mérhetetlen sikere van, várólistás a nézettsége. Legutóbb egy nap alatt két előadást játszottunk, mindkettőt telt ház előtt, a közönség jól reagált rá. Emellett pedig művészként, igazgatóként és rendezőként is különös örömmel, elégedettséggel tölt el, hogy létrejött az Amikor Isten hasba rúg című előadás. Ebben az Újvidéki Színházból három színművész játszik: Banka Lívia, Crnkovity Gabriella és Ozsvár Róbert. Valahogy úgy érzem, hogy ezzel sikerült még egy lépcsőfokot lépni, valami mást megérinteni, létrehozni. Furcsa figyelni, ahogyan ez az előadás hat a nézőire, hiszen máshogy kommunikál, mint a többi darabunk.

* Beszélj egy kicsit arról, mire lenne még szüksége a Kosztolányi Dezső Színháznak, hiszen tudjuk, hogy néhány éve elveszítettetek két munkahelyet. 

— Ez nagyon fájó pont számunkra. A racionalizáció következtében veszítettük el ezt a két munkahelyet, és nincsenek dekoratőreink, beépítő munkások, ezért minden előadás technikai hátteréről a már említett három ember gondoskodik. Néha kénytelenek vagyunk külső segítséget hívni, mert egyszerűen lehetetlen megoldani ennyi emberrel. Ez egy eszméletlen munka, ezért nő a feszültség is. Azt hiszem, nem patetikus, ha azt mondom, hogy ezáltal a Kosztolányi Dezső Színház lassú kivéreztetése folyik. Az emberek túl fáradtak, idegesek, ezért nem tudnak örülni a sikereknek sem, hiszen alig érkeznek elvégezni azt a munkát, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a színház működni tudjon. Egy minimális műszaki csapatra van szükségünk. Az a két elvesztett hely nem sok, de ennyi kell a minimális csapathoz. Mert azért hangsúlyoznám, akkor is nagyon kevesen voltunk. Miközben pedig azt érzem, hogy a szervezők is nagyon jó csapatot alkotnak, fejlesztik magukat, nyitnak különféle irányokba, mások is elégedettek velük, tehát jól működünk, csak nagyon le vagyunk terhelve.

* Pénzügyi szempontból mennyire vagy elégedett a színház támogatottságával?

— Amikor arról beszélek, hogy pénz mindig kell, nem arra gondolok, mint amikor azt mondjuk, jó lenne még két plusznap a bemutató előtt. Nyilván mindenki örülne, ha több pénzből tudna gazdálkodni, de én arra próbálok rámutatni, hogy valaki vegye már észre, hogy évről évre csökken a KDSZ költségvetése, pedig egyre jobb színház vagyunk, egyre jelentősebb az országos és a regionális elismertségünk, valóban becsületesen és keményen dolgozunk, mégis azt tapasztaljuk az alapítók részéről — és most a városra gondolok —, hogy folyamatosan csökken a költségvetésünk minden téren. S ez nem a jól jönne még egy kis pénz dolog, hanem arról szól, hogy egyszerűen már nem elég a pénz. A Magyar Nemzeti Tanács közvetítésével a Bethlen Gábor Alaptól érkező támogatás sem elég a normális működéshez. Azt hangoztatják, hogy Szabadka mennyire szereti saját kultúráját, támogatja művészetét, művészeit. Én erre azt mondom, a kultúra marginális szerepet tölt be ebben a városban. És jöhetnek nekem statisztikával, kimutatásokkal, én akkor is ezt látom, ezt érzem. Azt hiszem, elég sok éve jajgatunk, könyörgünk, hogy adják vissza legalább azt a két elvett munkahelyet, és ne fojtsanak bennünket bele a nincs több pénzbe. S ha a mi politikai vezetőink ezt nem tudják megoldani, az számomra nagyon furcsa, hogy milyen keveset is bírunk mi.

Akkor nézzük meg, mi is történt még a KDSZ háza táján az elmúlt évadban:

DESIRÉ VILLAMOSA

A Desiré Villamosa programsorozat keretében meghívott produkciókat tekinthet meg a KDSZ közönsége. A tavalyi évadban (a teljesség igénye nélkül) a következő előadásokat látták vendégül: Egység ME, Nagykikinda, József Attila Színtársulat — Czakó Gábor: Disznójáték (r.: Király Sándor); Élőkép Színház, Budapest — Angster re-generációk (r: Bérczy Zsófia); Magyar Kamaraszínház — Carlo Goldoni: A fogadósnő (r.: Mészáros Tibor); Phil Minton és Mezei Szilárd koncertje. Emellett a KDSZ színpadán mutatta be új előadását, a Terra Vojvodinát a Nyári Mozi Színházi Közösség, mely a Csodálatos hétköznapok című darabját is tovább játszotta. Ezenkívül a Desiré Villamosán mutatta be a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház a Sors-kanyar című előadását is (r: Kálló Béla).

VENDÉGJÁTÉKOK:

Az Átrium színpadán több alkalommal is vendégeskedett a színház, valamint játszott a Travniki Monodráma-fesztiválon, az Újvidéki Színházban, a Befemon Monodráma-fesztiválon Óbecsén, a Zentai Magyar Kamaraszínházban, a budapesti Trafóban, a HolnapUtán Fesztiválon Nagyváradon, valamint a temesvári TESZT Fesztiválon is. A társulat nemrég ért vissza a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról, melyen Az utolsó kislányok című előadással versenyezett, ezt legközelebb a szegedi Thealter fesztiválon láthatja a közönség. A Csókos Asszony Lovagjai című produkció pedig a Barski ljetopis fesztiválon szerepel majd.

DÍJAK:

Az A. P. Csehov — Góli Kornélia: A három nővér (r.: Puskás Zoltán) és A Csókos Asszony Lovagjai (r.: Urbán András) előadások részt vettek Nagybecskereken a LXXI. Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján, melyen A három nővér nyerte el a legjobb darabnak járó díjat, Puskás Zoltán rendező Ivana Mirkov-Vlačić-emlékdíjban részesült a látványvilágért, a legjobb zenéért járó díjjal pedig Erős Ervint és Klemm Dávidot jutalmazták. Ezenkívül a kifinomult szórakoztatásért kapott különdíjat A Csókos Asszony Lovagjai, a Kosztolányi Dezső Színház társulata és Urbán András pedig a teljes színházi munkásságáért és a kritikus gondolkodás társadalmi ösztönzéséért részesült különdíjban.

A LXVII. Sterija Játékokon Az utolsó kislányok című produkció kiérdemelte a legjobb előadásnak járó díjat. A kortárs dráma szövegéért odaítélt Sterija-díjat Maja Pelević kapta, a rendezésért Kokan Mladenović részesült Sterija-díjban. A díszletért Marija Kalabićot jutalmazták, Sterija-különdíjban pedig a társulat részesült.