home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Remélem, a tánc végigkíséri az életemet
Tóth Lívia
2014.04.23.
LXIX. évf. 17. szám
Remélem, a tánc végigkíséri az életemet

Németh Antal zentai táncos a Fölszállott a páva néphagyomány-ápoló, tehetségkutató verseny középdöntőjéig jutott el. A rendezvény területi válogatójára nagyecsedi cigánytáncokkal érkezett, az elődöntőben, már élő adásban, inaktelki legényessel bűvölte el a szakmai zsűrit és a nézőket. A középdöntős megmérettetésre is keményen készült, de a nagyecsedi verbunkjával nem igazán nyerte el a bírálóbizottság tetszését, amit a kapott pontok is tükröztek.

Németh Antal néptáncospályáját az általános iskola második osztályában kezdte. Elkísérte bátyját az egyik próbára, és azonnal beleszeretett a néptáncba, megkedvelte a társaságot, gyorsan beilleszkedett Baji Endre csoportjába. Középiskolai tanulmányait a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola néptánc szakán végezte, jelenleg a budapesti Táncművészeti Főiskola elsőéves hallgatója. Vágya, hogy szélesebb körben is megmutassa tehetségét, a Fölszállott a páva vetélkedőben teljesült.


Fotó: MTVA

Hogyan érezted magad a tévéstúdióban, és gondoltál-e arra, hányan néznek Kárpát-medence-szerte a képernyők előtt?

— Hatalmas élmény volt, mintha egy más világban jártam volna. Már megszoktam, hogy közönség előtt táncolok, ez most sem zavart, de élőműsorban fellépni mégis más volt. Felbecsülhetetlen értéket kaptam azzal, hogy részt vettem a Fölszállott a pávában. Gazdagabb lettem, mert új embereket ismertem meg, barátokat szereztem. Mivel a fordulókra új produkciókkal kellett készülni, a sok gyakorlás a szakmai fejlődésemet is segítette. Rengeteg pozitív visszajelzés jutott el hozzám, de nemcsak a barátoktól, hanem a szakmabeliektől is. A verseny alatt sokat beszélgettem a mentorommal, ami szintén jó irányba terelt.


Fotó: MTVA - Nagy Zoltán

A középdöntőben az volt a zsűri véleménye, hogy a bemutatott verbunkhoz még túl fiatal vagy. Hogyan élted meg ezt a bírálatot?

— A kapott pontszámon és is meglepődtem egy kicsit! Szerintem az volt a baj, hogy a két évvel ezelőtti nyertessel hasonlítottak össze, pedig a verbunkon belül mindketten más karaktert jelenítettünk meg. Úgy tűnik, a zsűrinek nem igazán „jött be” az, amit én mutattam. Elhangzott a részéről, hogy még nem vagyok elég érett erre a táncra, ami nézőpont kérdése. Én mindenesetre nagyon szeretem.

Elmondtad már, hogy szerencsésnek tartod magad, mert bizonyára a hobbid lesz a szakmád is, ami kevés embernek adatik meg.

— Valóban így van. Ha táncolok, megszűnik körülöttem a világ. Remélem, ez a jövőben is így marad, és a néptánc szeretete végigkíséri az egész életemet. Kisiskoláskoromban több sportot is kipróbáltam, a kajakozás mellett tartottam ki legtovább, de végül azt is elnyomta a tánc.

A családod hogyan fogadta a „pávás” sikeredet?

— Nagyon örülnek, hiszen szeretik, hogy ezzel foglalkozom. Támogatnak, mellettem állnak, gondoskodnak a hátteremről. A pályaválasztásban is ösztönöztek, hogy valósítsam meg az elképzelésemet.

Hogyan tovább?

— Folytatom a korábbi életemet. A főiskolán esti tagozatos vagyok, szerdánként és szombatonként tartózkodom Pesten, a többi napot itthon töltöm, Zentán. Tanulok, gyakorolok, lassan itt a vizsgaidőszak, aztán jön a nyár...

Németh Antal egyelőre még nem döntötte el, hogy a tanulmányai után itthon vagy Magyarországon szeretné-e folytatni a pályáját, kamatoztatni a tudását. Az ifjú táncosnak a zentai önkormányzat nevében Ceglédi Rudolf polgármester és Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja gratulált. Egyelőre két bemutatkozási lehetőséget kínáltak fel neki, az egyiket Zenta testvérvárosában, Székelykeresztúron, a másikat a Táncpanoráma rendezvényen, valamint hangsúlyozták, hogy a főiskola befejezése után Antalt visszavárja a szülővárosa.

Az elődöntőben:



A középdöntőben:

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..