home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Radnóti nyomában
Bíró Tímea
2020.03.13.
LXXV. évf. 11. szám
Radnóti nyomában

Egész Vajdaság követte a versvándor, Tóth Péter Lóránt csaknem 1000 kilométeres útját, melyet Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából járt végig. 1944-ben a költő a társaival Borból Abdáig menetelt, a halálba vezető út megtétele előtt tisztelgett a versmondó, akit a Pannon TV egy kisebb stábja kísért, mely megörökítette a testi-lelki utazást.

Az alkotók már nagyon várják, hogy március 15-én, 20.35-kor a Pannon Televízióban bemutassák a tizenhárom részből álló filmsorozat első részét. Herczeg Zsolt, a film rendezője és szerkesztője elmondta, már a közös munka elején megszületett az a döntés, hogy a sorozat mellett egy dokumentumfilm is készüljön, mely nemcsak Radnóti Miklósról szól, hanem Tóth Péter Lórántot is bemutatja.

— Kozma Zoltánnak, a Pannon Televízió programigazgatójának az ötlete volt, hogy készítsünk el egy sorozatot, ami azért jó, mert így más aspektusból is láttuk és láttatjuk ezt a történetet. A forgatáson négyfős stáb volt jelen, rajtam kívül még két operatőr, Szalai Adrián és Lukács Attila, emellett pedig két gépjárművezető hetente váltotta egymást. Ők Vujković Róbert, illetve Csányi Sándor voltak, akiknek nagyon sokat köszönhetünk, mert nemcsak elvittek bennünket A pontból B pontba, hanem rá is irányították a figyelmünket bizonyos dolgokra, ha nem vettünk észre valamit, hiszen a nap 24 órájában forgott a kamera, és volt, hogy már a fáradtság miatt nem észleltünk mindent. Egy meglehetősen különleges, tartalmas és élményekben gazdag időszakot töltöttünk együtt, mely huszonöt napot foglalt magában, és ez alatt az idő alatt 140 órányi nyersanyagot vettünk fel, mellyel rengeteg utómunkánk volt az ősz óta. Fontos megemlíteni Horvát Inesz nevét, aki vágóként oszlopos tagja volt a csapatnak, sokat segített az alkotási folyamatban. Úgy gondolom, mindenki a magáénak érezte a projektumot, és annak ellenére, hogy majdnem egy hónapon át négy óra hosszákat aludtunk, illetve fáradtak voltunk, örömmel csináltuk, nem éreztük munkának ezt az utazást — tudtuk meg a film rendezőjétől.


Szalai Adrián, Herczeg Zsolt, Vujković Róbert, Tóth Péter Lóránt és Lukács Attila

A költő nyomában lenni a stáb részéről folyamatos éberséget, koncentrációt, rögtönzést és figyelmet követelt, de az út alatt összeszokott csapatban barátságok kötődtek, és Radnóti költészete is újraértelmeződött.

— Éreztük annak a súlyát, hogy Radnóti utolsó útját járjuk végig, és nagyon megdöbbentő volt, hogy a költő mennyire éber módon beszélt a saját haláláról. Abban biztos vagyok, hogy közelebb kerültünk hozzá. Péter igyekezett elkülöníteni magát a költőtől, ő nem akart Radnóti lenni, hanem a tisztelete jeléül szánta rá magát erre az útra. Ezt a filmmel is igyekeztünk érzékeltetni, melyet nem lehet bekategorizálni, hiszen nevezhetnénk versfilmnek, útifilmnek, ismeretterjesztő, de egyúttal kreatív dokumentumfilmnek is, hiszen jelen időben idézzük fel a múltat. Egyszerre két főszereplője van, Radnóti és Tóth Péter Lóránt — mesélte Zsolt.

A tizenhárom részes filmsorozat mellett a hosszabb dokumentumfilm még készül, de abban az alkotók is biztosak, hogy van jövője a műnek, mert az iskolásoknak, a felnőtteknek és valójában mindenkinek tudnia kell, hogy mennyi erőre van szüksége a léleknek ahhoz, hogy verseket írjon a halál felé vezető úton.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..