home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Publikációs pályázat a “A klímaváltozás hatásaiból eredő kihívások” c. tanulmánykötethez
2021.10.11.
LXXVI. évf. 40. szám
Publikációs pályázat a “A klímaváltozás hatásaiból eredő kihívások” c. tanulmánykötethez

Külügyi Műhely Alapítvány pályázatot hirdet kéziratok leadására a 2022. első félévében megjelenő, a A klímaváltozás hatásaiból eredő kihívások – Válogatott tanulmányok a globális éghajlatváltozás jogi, politikai, gazdasági és társadalmi vonatkozásairól munkacímű tanulmánykötetben történő publikáláshoz. A kötet célja, hogy különböző földrajzi távlatokban – országos, regionális, kontinentális, globális szinten – elemezze a klímaváltozás okozta negatív hatásokat és az azt enyhíteni/megoldani kívánó intézkedéseket. A téma kidolgozásához a Szerző által szabadon megválasztott módszertan segítségével jogi, politikai, gazdasági, társadalmi, biztonsági és egyéb aspektuson keresztül közelíthet. A tanulmány feltérképezheti egy-egy társadalmi csoport, állam, nemzetközi szervezet vonatkozó programjait, látásmódját. 

Nem vitás, hogy a klímaváltozás korunk egyik legsúlyosabb, globális szintű környezeti problémája, amely eltérő mértékben, de a Föld minden államára és teljes népességére hatást gyakorol. A hatások és kihívások alapos tudományos feldolgozására szükség van, nemcsak a témával foglalkozó szakemberek, hanem a társadalom széles körének tudatosítása érdekében is.

A tanulmánykötet elsődleges, de nem kizárólagos fókuszpontjai:

  • Az ENSZ mint katalizátor a klímaváltozásával kapcsolatos globális küzdelemben;
  • Környezeti kérdések és a klímaváltozás mint téma megjelenése az ENSZ fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célkitűzéseiben (MDGs, SDGs);
  • Kyotoi Jegyzőkönyv – egy füstbement terv?
  • Riotól Párizsig, avagy a globális klímamegállapodások evolúciója;
  • A UNEP szerepe a klímaváltozás elleni harcban;
  • A kormányközi (regionális) nemzetközi szervezetek szerepvállalása a klímaváltozás elleni küzdelemben;
  • Az NGO szektor szerepe – az államok lelkiismerete?
  • A zöld gazdaságé a jövő? – A klíma és energiapolitika szerepe a fenntartható gazdálkodás létrejöttében;
  • A SIDS államok (fejlődő kis szigetországok/Small Island Developing States) harca a létért – élet egy süllyedő hajón;
  • A SIDS államok klímaváltozással kapcsolatos „menekülési tervei” és ezek hatása a migrációra;
  • A BRICS-államok szerepe a klímaváltozásban;
  • Van-e élet a fosszilis energiahordozók után – az olajipari nagyvállalatok „menekülőútjai”.
  • A klímaváltozáshoz való hozzájárulás elfeledett szektorai – pl. tengeri hajózás.
  • Az Amerikai Egyesült Államok klímapolitikájának változásai ‒ az ovális terem elfoglalójának befolyása a globális „főszennyező” nemzetközi vállalásaira;
  • A legnagyobb szennyező országok klímapolitikájának áttekintése – kiváltképpen az Egyesült Államok, Kína, India, Oroszország, Japán, Németország, Dél-Korea;
  • Zöld energia-e a nukleáris energia – feketelyuk az EZ klímasemleges politikájában;
  • Egy klímasemleges Európa terve – álom vagy valóság?
  • Az Európai Unió klímapolitikája és annak hatása az energiaszektorra;
  • Mérlegen a legsúlyosabb környezetszennyezők büntetőjogi felelőssége – az EU egy új ökocídium szabályozás küszöbén;
  • Mérlegen az új francia klímaterv – túl sok vagy túl kevés?
  • A klímaváltozás országspecifikus negatív hatásai – bármely államban bekövetkezett hatások bemutatása és cselekvési tervek.
  • A klímaváltozás és a migráció összefüggései – klímamenekültek.

A tanulmánykötet megjelenésével kapcsolatos információk:

  • A tanulmánykötet teljeskörű szakmai megvalósításáért, valamint a könyvkiadásért a Külügyi Műhely Alapítvány felel.
  • A tanulmánykötet kiadása szakmai lektorálás, nyelvi korrektúra, tördelés, valamint borítótervezés mellett valósul meg. A tanulmánykötet mindennemű felmerülő költségeit a Külügyi Műhely Alapítvány a „A Külügyi Műhely Alapítvány tudományos közösségépítési tevékenységének fejlesztése” c., NEAE-KP-1-2021/1-000279 azonosítószámú projektből biztosítja. 
  • A tanulmánykötet ISSN szám alatt jelenik meg kizárólag elektronikus könyv formában.
  • A tanulmánykötet népszerűsítését a Külügyi Műhely Alapítvány vállalja, amely magában foglalja a tudományos világban, a közösségi médiában (Facebook, LinkedIn), valamint a hazai és határon túli sajtótermékekben történő megjelenését. 
  • A tanulmánykötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, elektronikus könyv formában online formátumban, mindenki számára elérhető lesz.

Szerzők részére támasztott elvárások:

  • A tanulmányokért a Szerzők külön díjazásban nem részesülnek.
  • A tanulmánykötetbe való publikálási szándékot magyar nyelvű cím és absztrakt egyidejű beküldésével jelezhetik a Szerzők.
  • A kéziratok maximális és elvárt terjedelme 40.000 leütés, amelyeket a felhíváshoz melléklet szerzői útmutató alapján kérünk elkészíteni.
  • A beküldött tanulmányok szakmai és nyelvi lektorálás után kerülnek megjelenésre – a Szerző vállalja az esetleges javítások határidőben való elvégzését.
  • Szerzői nyilatkozat csatolása, miszerint a kézirat máshol nem jelent meg.

Jelentkezés és publikálás folyamata:

  1. 2021. október 24-ig kérjük megküldeni a publikáció magyar nyelvű címét és 300 szavas absztraktját a kmszerkesztoseg@gmail.com e-mail címre.
  2. 2021. október 31-ig a beérkezett absztraktok elbírálásra kerülnek.
  3. 2022. február 15-ig kérjük megküldeni a véglegesnek szánt kéziratokat.
  4. 2022. március 15-ig megküldésre kerül a Szerzőknek a lektori vélemény az esetleges javítási javaslatokkal együtt.
  5. 2022. március 31-ig kérjük megküldeni az esetlegesen javított kéziratot.
  6. 2022. április 5-ig a tanulmánykötet-tervezet korrektori, tördelési és nyomdai munkálatokra leadásra kerül.
  7. 2022. május 31-ig tervezzük a tanulmánykötet megjelenését.
  8. 2022. június 1. – október 31. között a tanulmánykötet népszerűsítése.

Bármilyen további kérdés esetén a kmszerkesztoseg@gmail.com e-mail címen állunk rendelkezésre.

A tanulmánykötet megjelenését az alábbi támogatók teszik lehetővé:

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..