— Fél éve már, hogy elvállaltam három testvér felügyeletét — mondja Jenei Szilvia. — A legkisebb 19 hónapos, a középső 11, a legidősebb pedig 15 éves. A szüleik munkaviszonyban vannak, pontosabban az édesanyjuk külföldön kapott munkalehetőséget, így ott is dolgozik. Az édesapjuk viszont — a munkájából adódóan — rengeteget utazik, járja az országot, így keveset lehet a gyerekekkel. Természetesen amikor csak teheti, hazajön néhány napra, de az bizony kevés. Én, aki a gyermekekkel vagyok, pontosan látom, milyen fontos lenne számukra a szülők közelesége. Ezt a hiányt igyekszem pótolni a figyelmességemmel, az odaadásommal, azzal, hogy nemcsak felügyelek rájuk, hanem amiben csak tudok, kedvükben járok. Nagyon szívesen töltöm velük a napjaimat, és habár nekem még nincs saját gyermekem, sok mindent megtanultam már a gyermeknevelésről.

Pénzkeresési lehetőség és felelősség

Szilvia nap mint nap tapasztalja, hogy óriási felelősség a gyermekek felügyelete, kiváltképpen, ha mások gyermekeiről van szó.

— A két nagyobbik gyerkőc iskolába jár, így velük kevesebb időt töltök, mint a másfél évessel. A kicsi felügyelete azonban egész embert kíván! Szinte minden pillanatban figyelni kell rá, egyetlen percre sem hagyhatom magára. Ez így természetes még akkor is, ha én nem az édesanyja vagyok. Nekem ez már nem egyszerű feladat, amiért pénzt kapok, hanem közrejátszik a gyermekekhez való érzelmi kötődésem is. Minden másnap 24 órát vagyok velük, egy másik lánnyal felváltva vigyázunk a három testvérre. Például ha én reggel nyolc órától másnap reggel nyolcig vagyok velük, akkor másnap reggel ő vált fel engem, és szintén 24 órát tölt a gyerekekkel. Sajnos nekem jelenleg ez az egyetlen pénzkeresési lehetőségem. Mivel azonban időm jelentős részét a srácokkal töltöm, más munkát nem is tudnék elvállalni. Kerestem, továbbra is keresek valami jobban fizető állást, ahol be lennék jelentve, és jegyeznék a szolgálati időmet is, de még nem jártam sikerrel. Ráadásul annyira megszerettem ezeket a gyerekeket, hogy amíg az édesanyjuk nem tér haza külföldről, addig biztosan velük maradok. Ő pedig nem várható egyhamar...

Már nem csak a dadájuk...

Szilvia és a gyerekek között szoros érzelmi szálak szövődtek az elmúlt hónapok alatt.

— A mi kapcsolatunkban már az érzelmek dominálnak. Szinte velük hármójukkal élem az életemet, nagyon megszerettem őket, és megmagyarázhatatlanul fontosak lettek számomra. Sokan gondolhatják úgy, hogy ehhez nem elég az eddig együtt töltött alig fél év, de én igazolom: a szeretet, az egymás iránti tisztelet nagyon rövid idő alatt megnyilvánul, akárcsak az ellenszenv vagy a gyűlölet is. Szerencsés embernek tartom magam, amiért éppen ezekkel a gyermekekkel lehetek együtt, hogy a szüleik énrám bízták őket. Megtiszteltetés is egyben, hogy nem egy felelőtlen, felszínes fiatal nőt látnak bennem, hanem egy komoly, megfontolt felnőttet, aki tud és szeret is a gyermekeikkel foglalkozni. Rendkívül felelősségteljes munka ez, amiből nagyon sokat tanulhat az ember. Például megtudhatja azt is, milyen igényei vannak egy kisbabának, s milyenek a kamaszoknak. Egy személyben vagyok a pótanyukájuk és a barátjuk is, és bármennyire hihetetlennek tűnik is, én is sokat tanulok tőlük.

Saját karrier, saját család

Szilvia álma, hogy befejezze az egyetemet, diplomázzon, és el tudjon helyezkedni a szakmájában. Ez azonban pénzbe kerül, ráadásul sok tanulás kell hozzá.

— A gyermekek felügyelete mellett rendszeresen készülök a vizsgáimra is, hiszen elhatároztam, hogy befejezem az egyetemet. Oklevél híján ma már nemigen tud labdába rúgni az ember, én pedig szeretnék karriert építeni magamnak. Addig azonban itt vannak nekem a gyerekek, akik megajándékoznak szeretettel, jókedvre derítenek, szebbé varázsolják az életemet. Ha pedig eljön az ideje, remélem, lesznek majd saját gyermekeim is, akiket ugyanilyen szeretetben nevelek fel — zárja a beszélgetést a mindig mosolygó bébiszitter.