home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Pislogó mécses — (meg)létünk monográfiája
Martinek Imre
2019.07.04.
LXXIV. évf. 26. szám
Pislogó mécses — (meg)létünk monográfiája

Mottó:„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, a törvényt igazán jeleníti meg.” (Ézs 42,3)

„Széles út, keskeny út… A könyvünk olvasása során el lehet gondolkozni ezen. Találunk példát mindkettőre. Az újrakezdésre, az otthon szeretetére, hogy ne éljük le egész életünket idegenként.”  (Nagy Margit)

A Pislogó mécses címmel felruházott monográfia ez évben került az olvasók elé. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház Újvidéki Református Keresztyén Egyházközségének gondozásában megjelent kötet a reformáció 500. évfordulója évében, vagyis a 2017-ben kiadott Megtört nád című hasonló kiadvány folytatása. A helyszíni riportok készítői dátumilag 2018. április 8-a és június 20-a között keresték fel és szólaltatták meg az adatközlőket. A Nemzeti Kulturális Alap és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) támogatásával napvilágot látott könyv a horvátországi és a szlovéniai reformátusok múltját és jelenét öleli fel.

— Akárcsak az első kötetünk, a Pislogó mécses címe is a Bibliában gyökerezik — vetette papírra s küldte meg lapunknak vonatkozó gondolatait a könyv rangidős szerzője, Nagy Margit, a VMPE volt elnök asszonya. — Mindkét kép a mulandóság és az értéktelenség kifejezője. A megtört nádat eldobják, mert értéktelen, a pislogó mécsest pedig eloltják. Mégis, Jézus Krisztus az ilyen megtört nádhoz, a füstölgő mécseshez hasonlító emberi életekért jött. Közülünk is sokakért. A határon túli magyarokért, így a délvidékiekért is. Ezért választottam e két címet a sorsközösségben élők bemutatására. A hajdani Jugoszláviai Református Keresztyén Egyháznak ugyancsak szerves részét alkotó horvátországi és szlovéniai gyülekezeteit Szabó Angéla újságírónővel jártuk be. Horvátországban csak a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház lelkészeit kerestük fel, mivel a Generális Konvent — a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete — csupán ezt az egyházat ismeri el a három részre szakadt egység közül… Beszélgettünk viszont olyan egyháztagokkal is, akik ugyan a szakadár területeken élnek, de továbbra is a kálvini egyház hívei. Történelmünk hasonló, gyakran ugyanaz, mindenütt megfogyatkoztunk, és mindenütt másodrendű állampolgárok vagyunk, habár mindhárom ország politikuma ennek ellenkezőjét állítja. A sok szomorú tény, múltbeli tragédiák mellett azért a reménység is ott él az emberekben. A hívő ember reménysége. Ez nekünk is erőt adott a munkánkhoz. Mindenütt a magyar összefogásra való készséggel, a más felekezetekkel való együttműködéssel is találkoztunk. Szlovéniában mintegy 200 reformátust tartanak számon. Bódis Tamás a gyülekezetek lelkipásztora feleségével, Rozgonyi Emőkével. Jelenleg Szentlászlón (Szécsiszentlászlón), Domaföldön, Csekefán és Szerdahelyen szolgálnak. Itt a falvak közelsége miatt sok interjút készíthettem. De Horvátországban sincsenek nagy távolságok, ezért egy-egy út során több helységbe is eljutottunk.

E könyv témája a baranyai Drávaszög, azaz a horvátországi magyarság tömbterülete, valamint a Drávától délre eső szerémségi és közép-szlavóniai terület (főleg szórvány) rövid történelme, egyháztörténete és mai helyzete. A könyv szerkesztésének szempontja az ország, azon belül a magyarság történelme, egyháztörténete volt. Az interjúk mellett összefoglalókat is találunk benne a reformáció 500. évfordulójának horvátországi és vajdasági megünnepléséről. Ez utóbbi a Megtört nád korábbi megjelenése miatt kimaradt. A szervezési logisztika hatékonyságához a Horvátországi Református Kálvini Egyház és a Szlovéniai Református Egyház is jelentősen hozzájárult. A borítót Koliger Endre tervezte, a nyomdai munkálatokat az újvidéki Balaton Nyomda végezte el. A 340 oldalas könyv 600 példányban jelent meg. A fényképek lelkészektől, családi albumokból, honlapokról és a szerzőktől származnak.


A szerző felvétele

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..