home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Piroson való áthaladásért videofelvétel az „ajándék”
sZs
2014.12.24.
LXIX. évf. 52. szám
Piroson való áthaladásért videofelvétel az „ajándék”

A helyi önkormányzat hivatalosan is átadta a szabadkai rendőrkapitányságnak az idei évre előirányzott felszerelést, mely segíti a mindennapi munkát. Az idén első alkalommal három új autót is kapott a szabadkai rendőrkapitányság, illetve golyóálló mellényeket, valamint fényképezőgépeket és számítógépes felszerelést. A teljes adomány értéke négymillió dinár.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere elmondta, reméli, hogy a rendőrségnek a munkája sokkal hatékonyabb lesz, mint az elmúlt időszakban. — Sajnos azt kell hogy mondjam, nem vagyok megelégedve a rendőrség munkavégzésének hatékonyságával. Remélem, hogy ennek az anyagi támogatásnak köszönhetően sokkal eredményesebb lesz.

A polgármester külön kiemelte: fontos, hogy végre felszerelték és beüzemelték a térfigyelő kamerákat. Ebbe a rendszerbe az önkormányzat csaknem nyolcmillió dinárt fektetett be. A rendőrséggel közösen lett kidolgozva és felállítva, a rendőrség felügyeli, irányítja.

— Úgy vélem, az aszfaltbetyárkodásnak lassan vége lesz. A jelenlegi kilenc kamerával megfigyelt területtel természetesen nem oldjuk meg a kérdést, ezt mi is tudjuk. Jövőre még tizenegy millió dinár szerepel a költségvetési tervezetben ennek a rendszernek a bővítésére, és azt gondolom, hogy 2015 végére már teljesen más lesz a helyzet — mondta Maglai. — Ezek a lépések eredményeket kell hogy hozzanak a közbiztonság és a közlekedésbiztonság szempontjából is. A városnak természetesen megfelel, ha az emberek sok büntetést fizetnek, a költségvetésbe is több pénz folyik be, én viszont azt szeretném, ha Szabadka polgárai tartanák magukat a szabályokhoz, és kevesebb büntetést fizetnének, ezáltal rend és fegyelem uralkodna a városban — tette hozzá.

Az elmúlt két hétben is — amíg telepítették és tesztelték a rendszert — természetesen regisztrálták az eseményeket, és csak a Patria szállodánál, az egyik legforgalmasabb csomóponton egy nap alatt körülbelül kétszázan hajtottak át a piroson. Szabadka polgárainak ezentúl nagyon oda kell figyelniük, mert ezekért a szabálysértésekért pénzbüntetést fognak kapni, sőt még az engedélyüket is elveszíthetik.

Borivoj Mucalj, a Szabadkai Rendőrkapitányság rendőrfőnöke megköszönte a polgármesternek és a helyi önkormányzatnak a támogatást, és hangsúlyozta, hogy ez egy remek példája a helyi hatalom és a rendőrség együttműködésének. Erre a célra ugyanis jelentős összeget fordítottak, ami mindenképpen segíteni fogja a rendőrök munkáját, ezáltal pedig a közbiztonság még jobb lesz a városban, és ha szükséges, közbe is tudnak lépni. A gépjárművek, a golyóálló mellények és a térfigyelő kamerák ugyanis garantálják a gyorsabb, jobb, hatékonyabb rendőrségi munkát.

Elmondta továbbá, hogy reméli, a többi projektum is sikeresen meg fog valósulni a közeljövőben, így a közbiztonság fokozottan javulni fog.

A térfigyelő kamerákat kilenc helyen helyezték el, a legfontosabb közlekedési csomópontokon, de a számuk természetesen növekedni fog.

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik a szabálysértések megfizettetése, a rendőrfőnök azt válaszolta, hogy soha nem is szünetelt, a videofelvételeket viszont 19-étől kezdve tudják használni, melyekkel például azt bizonyíthatják, ha valaki a piros lámpán hajtott át a kereszteződésben.

Ezután közösen megtekintették a térfigyelő kamerák központi rendszerét.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..