home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Piros-fehér reneszánsz
Tóth Tibor
2018.09.20.
LXXIII. évf. 38. szám
Piros-fehér reneszánsz

1991-et írtunk. Akkori országunk feszültségektől volt terhes, a háború előszele már érződött a napról napra puskaporosabbá váló levegőben, néhány tagköztársaságban pedig egyre erősebbé váltak az elszakadást hirdető erők.

Naiv, a napi történéseket figyelemmel kísérő, de a politikához és az ok-okozati összefüggések kibogozásához még zöldfülű, ám a sportot már-már a fanatizmus határain túlmenően szerető kamaszként tiszta szívből szurkoltunk egy csapatnak, mely 1990 őszén nagy menetelésbe kezdett. A svájci Grasshoppers, a skót Glasgow Rangers, az akkor még keletnémet drezdai Dinamo, majd a müncheni Bayern, végül pedig a francia Olympique Marseille egyaránt fejet hajtott a belgrádi Crvena zvezda előtt, mely 1991. május 29-én, a BEK (Bajnokcsapatok Európa-kupája) megnyerésével a jugoszláv klubfutball legnagyobb sikerét aratta.

A Stojanović, Jugović, Marović, Šabanadžović, Belodedici, Najdoski, Prosinečki, Mihajlović, Pančev, Savićević, Binić alkotta belgrádi kezdő tizenegyet még a spliti Hajduk szurkolóiként is jobban fújtuk, mint a biológiaórán belénk sulykolt, az ember létfenntartó szerveivel kapcsolatos tananyagot. Szinte a képernyőre tapadtunk, és lélegzet-visszafojtva figyeltük Savićevićnek az ellenfelet őrületbe kergető cseleit, Pančev elképesztő gólérzékenységét, Binić szélvészgyors elfutásait, Šabanadžović kőkemény, ám mégis patyolattiszta szereléseit és Stojanović párducokat megszégyenítő védéseit a kapuban. És nem értettük, hogy a televízióban egyre többet hallott gyűlölködő propaganda ellenére hogyan tud egymásért és a csapatért együtt küzdeni a muzulmán, a macedón, a horvát, a montenegrói és a szerb. Büszkék voltunk a piros-fehér csillagos csapatra és arra, hogy mi is neki szurkoltunk.

Csaknem egy hónap múlva, egészen pontosan 1991. június 26-án Szlovénia kikiáltotta függetlenségét, és megkezdődött a délszláv háború. Ekkor már legszívesebben letagadtuk volna, hogy valaha mi is a Crvena zvezda táborához tartozónak éreztük magunkat, hiszen a szurkolók a harcterekre vonultak, hősöknek pedig már nem a játékosok, hanem az úgynevezett „felszabadítók” számítottak.

Most 2018-at írunk, és a piros-fehérek hosszú idő után a lett Spartaks Jūrmala, a litván Sūduva, a nagyszombati Spartak és az osztrák Salzburg testén keresztül bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A szurkolók a salzburgi mérkőzés után „maradandót alkottak”, aminek következtében Liverpoolban és Párizsban nem lehetnek ott kedvenceik mellett…

Az 1991. évi siker megismétlésére semmi esély, mi azonban még mindig Hajduk-szurkolóként szorítunk a piros-fehéreknek. Kérdés, hogy néhány hónap, esetleg év múlva büszkék leszünk-e erre, vagy legszívesebben elbújnánk szégyenünkben...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..