A kényszerpihenőre küldött művelődési élet Torontálvásárhelyen is a reménységgel átszőtt tervezgetések időszakát éli. A mielőbbi újrakezdést várva.
Horti László (a szerző felvétele) |
Horti Lászlóval, a helyi József Attila Művelődési Otthon igazgatójával beszélgettem. Úgyszólván háztáji környezetben, az érvényben levő előírásoknak pedig — annak rendje s módja szerint — maradéktalanul eleget téve. A találkozás apropóját lényegében az idei VIVE magyarnóta- és csárdásfesztivál körüli konkrétumok publikálása adta. A rendezvényé, mely immár huszonötödik alkalommal gyűjtené egybe a műfaj szerelmeseit, határokon innen és túlról. Isten segedelmével ezúttal is két tartalmas (nóta)est kerülne a nagyérdemű elé. Felvonultatva mindazokat az egykori amatőröket (is), akiknek nemritkán éppen ezen a rendezvényen elért dobogós helyezésük volt az a bizonyos ugródeszka. Bárhová is vetette őket később az Élet.
Reálisan nézve sajnos az őket, vagyis a nótákat éltető miliők — a néhai neves kávéházaink, híres báljaink és hagyományos lakodalmaink — nélkül maguk a nóták sem igazán tudnak már miben megkapaszkodni idehaza. A (rég)múltról a megsárgult fotográfiák ugyan mesélnek, viszont a jövőt illetőleg itt és most, a nagyon is valóságos jelenben kell érdemben cselekednünk.
Beszélgetésünk idején többször is elhangzik, az idei VIVE szervezői a lehető legkörültekintőbb alapossággal készülnek a csaknem negyed évszázados jubileumra. Személyre szóló oklevéllel, plakettel köszönve meg a fáradozást. Mindenkinek, aki bármilyen formában támogatója/éltetője volt a távoli 1996-ban útnak indított fesztiválnak.
— Ismerve és átérezve a jelenlegi járványhelyzetből adódó, mindnyájunkat érintő gondokat, nehézségeket és szigorításokat, több mint felelőtlenség lenne bárminemű illúziókba ringatni magunkat — hangsúlyozza Horti igazgató úr. — Az elmondottak egyelőre tervek, melyeket — ha csak egyetlen mód is lesz rá — meg szeretnénk valósítani. Lehetőleg szeptember utolsó hétvégéjén. Elvileg az annál későbbi dátumok is megfelelnének, az egyik esztendőben a fesztivált minden igyekezetünk ellenére csak decemberben tudtuk lebonyolítani, viszont a fűtési gondjaink igencsak beszűkítik mozgásterünket. Az idei terveink között továbbá a telepes őseink emléke előtt tisztelgő kulturális emléknap is szerepel(t). Sorrendben az ötödik találkozó megszervezése. Valamikor augusztus végén, de annak a gesztusnak is örültünk, hogy ezúttal sem maradtunk le a Tanyaszínház 2020. évi tájolási nagytérképéről… Most pedig itt vagyunk, várva, vajon mit hoz a holnap.
Jót és rosszat egyaránt. Ehhez nem fér kétség. Például több jel is arra utal, hogy az érettségi után — miképpen tette azt a csapat legénykéinek többsége a 2018/2019-es tanév végén — a tizenéves leányok is hamarosan istenhozzádot intenek tánccsoportjuknak, a Perdülőnek. A debellácsi művelődési otthon egyik legkiemelkedőbb, díjakban és szakmai elismerésekben egy cseppet sem szűkölködő fiatal szakcsoportjának.
— Azokkal, akik maradnak, mármint a fiatalabb korosztályhoz tartozó gyerekekkel nagyon sok mindent újra kell kezdenünk. A meglévő alapokra — lehetőségeink szerint — az eddiginél még tartósabb pilléreket helyezve!