home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Pezseg az élet Magyarittabén
Kónya-Kovács Otília
2014.02.11.
LXIX. évf. 7. szám
Pezseg az élet Magyarittabén

A békés egymás mellett élés ékes példája volt a XXXIII. Ittabéi Téli Találkozók nyitóünnepsége, melyen a magyar kultúra értékeinek bemutatásán kívül a szerb, a román és a szlovák fellépők is ízelítőt adtak hagyományukból.

Az ünnepi műsor előtt a begaszentgyörgyi Közművelődési Intézet második alkotótáborában készült munkákból nyílt kiállítás, melyet Szarka Edit igazgató méltatott.

A művelődési otthon előcsarnokában bemutatott kalácsokat, süteményeket a helybeli szorgos asszonyok erre az alkalomra készítették. A kínálatból ezúttal sem hiányzott a hagyományos lakodalmi fonatos kalács, melyre azt mondják: aki egyszer megkóstolja, az mindig emlékezni fog a finomságára.

Erdős Imrének, Magyarittabé helyi közösség tanácselnökének üdvözlőbeszéde után Lázár Jenő, a község alelnöke kapott szót. Köszöntőjében kiemelte: ennek a közösségnek igazi kincse a rendezvény, melyet már több mint három évtizede őriznek. Az eseménysorozatot dr. Zsoldos Ferenc, az MNT alelnöke nyitotta meg, és méltatta a helybeliek igyekezetét.

Az ünnepi műsorban fellépett a Búzavirág Hagyományápoló Egyesület apraja-nagyja, a tánccal, dallal bemutatkozó vendégelőadók pedig Begaszentgyörgyről, Tordáról, Écskáról és Kölpényből (Kulpinból) érkeztek. A közönség betekintést nyert a magyar, a szlovák, a román és a szerb kultúrába is.

A hagyományos maszkajárást február 1-jén tartották meg. A rossz időjárás ellenére is maszkot öltő 12-15 fiatal egy kisebb sétát tett a faluban, a nézelődők azonban leginkább csak az ablakon át lesték a felvonulókat. A gyerekekből álló lelkes kis csapat tagjai visszatérésük után a művelődési egyesületben forró teát, szendvicset kapott.

A rendezvénysorozat harmadik mozzanata a február 8-ai kolbásztöltő verseny volt, melyet másodszor szerveztek meg. Célja, hogy a hagyományos ízek ne merüljenek feledésbe.

Február 15-én a nagybecskereki Madách Amatőr Színház társulatát fogadják a magyarittabéiek. A közönség A kölcsönlakás című vígjátékot nézheti meg 19 órai kezdettel. Aznap a fiatalok részére külön programot is szerveznek: 22 órától Bálint-napi buliban szórakozhatnak.

Február 22-én a táncosok vizsgabálját kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. Március 1-jén a békésiek A lóvá tett menyasszony című darabbal vendégszerepelnek, és ugyanekkor mutatkoznak be az óbecsei művelődési egyesület néptáncosai is. Március 8-án a nagybecskereki Petőfi MME és a tamásfalvi Széchenyi István MME tagjai egész estét betöltő műsorral lépnek fel, a nőnapi rendezvény 22 órakor kezdődik. Az Ittabéi Téli Találkozók idei programja a március 15-ei ünnepséggel zárul.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..