— Bajnoki címre törő terveinket már korábban nyilvánosságra hoztuk, ami talán hiba volt, mert a rivális csapatok is felfigyeltek rájuk — kezdte a tények ismertetését Bera László, a Zenta Birkózóklub elnöke. — A tavasz folyamán, az egyéni versenyeken rengeteg sikert értek el versenyzőink, szinte mindenhonnan érmekkel tértek haza, ahol pedig összegezték a csapatok eredményeit és összesített sorrendet is hirdettek, ott nagyon kevés esetben szorultunk le az első helyről. Tehát reális volt az elképzelés, hogy ez a generáció országos bajnoki címet ünnepelhessen. Egészen a Nikola Vukov-emlékversenyig és az ifjúsági országos bajnokságig mindenki ebben a tudatban dolgozott, ekkor azonban robbant a bomba: a Nemes fivérek ugyanis bejelentették, hogy elhagyják a klubot. Egyrészt megértem őket, hiszen olyan ajánlatot kaptak a nagybecskereki Proletertől, aminek nehéz volt ellenállni, másrészt nem tartom lojálisnak ezt a lépést a klub és versenyzőtársaik iránt, mivel így egy csapásra minden tervünk füstbe ment.

A szerbiai birkózóligában az átigazolási időszak szeptember utolsó hetében, hétfőtől péntekig tartott. A zentai klubban szerdán, az átigazolási időszak vége előtt két nappal, elnökségi ülést tartottak, s este nyolc órakor érkezett a hír, hogy a Proleter vezetősége anyagiak hiánya miatt eláll a Nemes fivérek szerződtetésétől. Ennek tudatában még az elnökségi ülésen felhívták Magyarországot, Szabadkát és Magyarkanizsát, hogy megbeszéljék az erősítésekkel kapcsolatos részleteket. Kilenc órakor azonban újabb fordulat történt az ügyben: a Nemes fivérek közölték, hogy felhívták őket a Proletertől, s mégis átigazolnak a bánáti csapatba. Megindultak a telefonálások, s mint egy igazi krimiben, percenként változott a helyzet. Csütörtökön Nagybecskerekről megerősítették, hogy viszik a két Nemest és még Nagy Tamást is.

— Ekkor elkezdődött az alkudozás, mert lényegesen kisebb összeget ajánlottak fel számunkra, és azt is részletekben. Kijelentettem, hogy sem egy dinárral többet, sem egy dinárral kevesebbet nem kérünk, mint amekkora összeg a Szerbiai Birkózószövetség szabályzatában szerepel. A szövetségben a versenyzőket a honi, illetve nemzetközi eredményeik alapján kategorizálják, s ennek alapján a Nemes fivérek értékét 6000 eurónak megfelelő dinárban állapították meg. De a Proleter kérte még pluszban Nagy Tamást is, s 500 000 dinárt ajánlott fel azonnal, 100 000 dinárt pedig a későbbiekben. Ettől elzárkóztam, majd 14 órakor felhívott az elnökük, és kijelentette, hogy mindhárom versenyzőre nincs pénzük, s csak a Nemes fivérekért fizetnek. 17 óra körül megérkezett Zentára Bojan Mijatov, a Proleter edzője (habár úgy volt, hogy a klubelnök érkezik), de a szerződésajánlaton kívül semmit sem hozott, s nem tudta bizonyítani, hogy a két birkózóért az összeg be van fizetve. Természetesen, semmit sem írtam alá. Péntek délelőtt, az átigazolási időszak utolsó napján megérkezett a pénz, de addigra már a Spartacusból nem tudtuk leigazolni a kívánt versenyzőket. Időnk már nem volt arra, hogy elnökségi ülést hívjunk össze, hogy hivatalos döntéseket hozzunk, így Bicók Róbert sportigazgatóval megnéztük, hogy melyik súlycsoportban kit tudunk indítani, s arra az álláspontra jutottunk, hogy nincs csapatunk. Ha a klub hét súlycsoportból kettőben nem tud indítani birkózót, akkor automatikusan veszít, s három zöld asztalnál elveszített mérkőzés után a klubot ki is zárják a ligából. Szinte csak pionírkorú gyerekeket indíthattunk volna a felnőttek ellen, de az óriási sérülésveszély miatt ezt nem vállalhattuk be. Mivel a két legmagasabb súlycsoportban (96 kg és 120 kg) semmi szín alatt sem tudtunk birkózót indítani, nem maradt más választásunk, mint közölni a szövetséggel, hogy nem indítunk csapatot az I. ligában — vázolta a történéseket az elnök.

A zentai birkózáskedvelőket mélyen megrendítette a klub visszalépéséről szóló hír, köztük Bicók Róbert sportigazgatót is, aki mondandója közben többször is sírással küszködött.

— Mindent megtettünk azért, hogy indulni tudjunk, de nem maradt időnk, hogy összeállítsunk egy csapatot. Úgy gondolom, hogy ezek az időzítések úgy is lettek ütemezve, hogy ne legyen időnk erre, mivel mi voltunk a bajnoki cím legesélyesebbjei. Egyrészt megértem a gyerekeket, hogy ekkora összeg hatására elmentek a klubtól, habár nem így volt megbeszélve. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk a zentai sportkedvelőknek, ha úgy gondolják az emberek, hogy nem jól végeztük a munkánkat, akkor felelősségre kell bennünket vonni. Mi úgy gondoltuk, hogy az előállt helyzetben ez a legokosabb és a legjobb megoldás, mert ha nem tudunk csapatot kiállítani, akkor mindenképp veszítettünk volna. Nagyon szerettünk volna indulni az I. ligában, a kotizációt is befizettük, a klub története során először külföldi birkózó is szerepelt volna a csapatban, s a legidősebb birkózónk mindössze 21 éves lett volna — mondta elcsukló hangon a sportigazgató.

Tudni kell, hogy a Proleter csapatát túlnyomórészt zentaiak alkotják. Nincs rendjén, hogy az erősebb, gazdagabb klubok minden ráfordítás nélkül megvásárolják a kész, kiforrott versenyzőket, versenyeztetik őket, s a babérokat már ők aratják le. Persze, ezért fizet a klub, de az összeg csak egy kis töredéke annak, amennyit a nevelőklub a versenyzőbe évtizedek alatt belefektetett.

— Nevelőklub vagyunk, minden birkózónkat kiskora óta szerénységre neveltünk, arra, hogy szőnyegen és azon kívül is pozitív magatartást tanúsítson. Valahol edzőtáborban, vagy ott, ahol pénz van, telebeszélték a fejüket, s ezért hozták meg azt a döntést, amit meghoztak. A leigazolt zentai birkózók edzhetnek a mi termeinkben, a szaunát is használhatják, ha a versenyzők új klubja minden birkózó után havonta 10 000 dinárt fizet nekünk. Az ország legjobb birkózóiról beszélünk, s ha ők a mi felnövő nemzedékünkkel birkóznak edzésen, akkor abból a mi klubunknak is haszna származik. Senkivel sem szeretnénk rosszban lenni, különösen nem a saját klubunk által kinevelt birkózókkal, jöhetnek edzeni, nyitva áll a kapu előttük, de ezt az új klubjuk térítse meg, hiszen csak így tudunk új versenyzőket kinevelni, csak így tudjuk a folytonosságot biztosítani — mondta az elnök.

A klub vezetősége megköszöni a községnek, hogy biztosítja a termet, edzőt fizet a számukra, az áram és a fűtés költségeit is állja. A zentai klub 268 000 dinárból gazdálkodik évente, jóval kevesebből, mint a legtöbb klub éves költségvetése, s ebből az összegből versenyeztetik hétvégenként az összes (fiatalabb és idősebb pionírok, serdülők, juniorok, felnőttek) korosztályt. A csapat két évig nem indulhat az I. ligában, de a klubban továbbra is teszik a dolgukat, minden erejükkel újabb tehetségek felfedezésén, kinevelésén munkálkodnak, s az egyéni versenyeken megpróbálnak minél jobb eredményt elérni.

Az átutalt összegből a klub működésének biztosításán kívül tervezni is lehet.

— A tiszti otthonban a tornatermen kívül melléképületek is vannak. Dédelgetett álmunk volt, hogy a melléképületeket kis szobákká alakítsuk át, udvari zuhanyozóval és higiéniai központtal, így saját versenyzőink számára is edzőtáborokat tarthatnánk, valamint akár külföldi csapatokat is fogadhatnánk. Négy-öt millió dináros beruházásról lenne szó, a tervek elkészültek, de eddig két alkalommal sikertelenül pályáztunk. Tavaly mindössze 300 000 dinárt hagytak jóvá számunkra, s elkezdtük ugyan a felújítást, de befejezni már nem tudtuk. A versenyzőkért kapott pénzt megpróbáljuk visszaforgatni a zentai birkózókba, még több versenyen, még nagyobb számban szeretnénk indulni. Egyetlen fizetett edzőnk, Zörgő László mellett Molnár Miklós személyében van egy nagyon lelkes önkéntesünk is, aki már 40 éve egyetlen dinár ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül segíti a klubot. Rá is épül az a tervünk, miszerint iskolai tornaórákat látogatnánk, a jó fizikumú gyerekeket megszólítva megpróbálnánk tömegesíteni a klubot. Még több munkával, energiával és anyagi befektetéssel még több jó versenyzőt szeretnénk kinevelni, mert a munkát folytatni kell — véli az elnök.

Újra bebizonyosodott, hogy az anyagi javak tekintetében a kisklubok rendkívül nehéz helyzetben vannak. Hiszen hiába nevelik a tehetségeket, jön egy anyagilag erősebb, és azonnal elszipkázza őket. A szerényebb eszközökkel rendelkezőknek, úgy látszik, nem marad más, mint a létért való küzdelem.