home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Példaértékű együttműködés
KÉK
2019.07.03.
LXXIV. évf. 26. szám
Példaértékű együttműködés

Újabb találkozó a horvátországi magyarok képviselőivel a KÉSZ és a KÉK részvételével

Így feleltek: „Saját szemünkkel láttuk, hogy az Úr veled van. Ezért azt mondtuk: Legyen köztünk és közted esküvel megerősített kapcsolat. Szerződést akarunk veled kötni.” (Ter 26,28)

 

Következő szakaszába lépett a horvátországi magyarok és a Keresztény Értelmiségi Kör, illetve az anyaországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének együttműködése. A KAMME, vagyis a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány projektjének keretében ugyanis újabb, immár kibővített összetételű találkozóra került sor Doroszlón. A Mária kegyhely kormányzója, ft. Verebélyi Árpád főesperes és Klemm Valéria, a KÉK doroszlói csoportjának elnöke képviselte a házigazdákat. A találkozó horvátországi vendégei Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke, felesége Balázs Vanda, aki szintén lelkipásztor és Sipos Tűr Klára vörösmarti hitoktató voltak. Magyarországról a KÉSZ, illetve a KAMME képviseletében Matolcsy János, a projektum szaktanácsadója érkezett Budapestről. A KÉK képviseletében Szabó Károly elnök, Harangozó László szabadkai református lelkész, Stausz Edina szakmunkatárs és Tomaš Teréz elnökségi tag vett részt az összejövetelen.

Matolcsy János ismertette a KÉSZ korábbi elnökének, Osztie Zoltán atya kezdeményezésére megfogalmazott Kárpát-medencei projekt részleteit. E szerint a program első fejezetének két célja van: a Kárpát-medencei keresztény értelmiségiek együttműködése, valamint a Kárpát-medencei alkotóművészet támogatása. Arról is részletesen szólt, hogy a támogatások célja a határon túli magyarság szülőföldön való egyéni és közösségi boldogulása, valamint anyagi és szellemi gyarapodása, továbbá nyelvének és kultúrájának megőrzése, fejlesztése, és nem utolsó sorban az anyaországgal való és egymás közötti sokoldalú kapcsolat fenntartása. Az együttműködés nyomán meg kell valósulnia a közösségépítésnek, vagyis a projekt résztvevői szándéka szerint helyi csoportok alakulnak Kárpát-medence szerte, így a KÉK javaslatára Horvátországban is, azután felkutatják az együttműködő partnerszervezeteket. Ugyanígy ifjúsági együttműködés létrehozása is bekerült a programba, akárcsak az, hogy szövetséget keresnek és létesítenek egymással a már működő szervezetek, továbbá megvalósítható cél még a szellemi gyarapodás, majd a két- és többoldalú találkozások megszervezése is. Az együttműködés nyomán létrejövő szellemi gyarapodás keretében KÉSZ előadásokat terveznek megtartani és a helyi nyelvi, kulturális, történelmi, hitéleti kezdeményezések támogatását is felvállalja a projekt. A rendszeres találkozások keretében pedig sor kerül majd a keresztény értékek, idegenforgalmi célpontok azonosítására és népszerűsítésére, valamint az ezekhez kapcsolódó zarándok-szálláshelyek és plébániák adattárának létrehozása és ajánlása, illetve sokoldalú és többrétegű találkozások megszervezése. Ugyancsak a program része több út-mentikereszt, úgynevezett pléh-kereszt felújítása és rendbetétele a Kárpát-medence több helyszínén. A szaktanácsadó ismertette még a program keretében két témában kiírt fotópályázattal (https://www.keesz.hu/kamme-fotopalyazat), illetve a 18 Kárpát-medencei művész részvételével szeptember utolsó hetében Neszmélyben sorra kerülő alkotótábor (https://www.keesz.hu/kamme-alkototabor) részleteit. Szó esett még arról, hogy a doroszlói találkozáshoz hasonló összejöveteleket tartottak már Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és az Őrvidéken is.

A horvátországi vendégek részletesen beszéltek arról milyen nehéz az ottani magyarság helyzete a nagy elvándorlás, illetve az asszimiláció következtében. Ezzel párhuzamosan ismertették azokat a törekvéseket, amelyek ezeket a jelenségeket háttérbe szorítják, azt hogyan tűznek ki kisebb-nagyobb célokat és valósítják is meg azokat a keresztény értelmiségiek érdektelenségének leküzdése érdekében. Körültekintően tervezik hogyan lehetne a már működő rendszerüket úgy megnyitni, hogy létrejöhessen a határon átnyúló együttműködés - a KÉK és a KÉSZ irányába is. Az egyik legfontosabb tennivalónak tartják az egyházak közötti ökumenikus kapcsolatok további erősítését és ezzel együtt a Horvátországban élő magyarok értékeinek, hagyományainak megőrzését és ezeken a biztos alapokon tovább építeni a jövőt. Tapasztalatuk szerint az ottani magyarságnak igénye van a közösségre. Stratégiájuk fő vonalának tartják az anyanyelv megőrzését, mert olyan fő kapocsnak értékelik, amely az anyanemzethez köti a fiatalokat és az időseket egyaránt. Szenn püspök elmondta, hatalmas lehetőségük nyílt arra, hogy a gyerekeket megtanítsák az anyanyelvükre, megismertessék őket a magyar értékekkel, miután a szülők külföldön vállaltak munkát és a kicsiket a nagyszülőkre bízták. A nagyszülők ugyanis rendszeresen gyakorolják a hitüket, eljárnak az istentiszteletekre, a szentmisékre, jegyezte meg a püspök. Sípos Tűr Klára hitoktató arról is beszélt, hogy a magyar hittanosokkal külön foglalkoznak az általános iskolákban, rendszeresen részt vesznek a Határtalanul programban és kirándulni, táborozni viszik őket. Hasonló céllal igyekeznek hatékonyabbá tenni a cserkész mozgalmat is.

A projekt részletesebb megismerését követően a horvátországi vendégek elmondták, hogy lehetőséget látnak a KAMME-projektben, mégpedig a Keresztény Értelmiségi Kör hathatós támogatása mellett. A KÉK elnökének véleménye szerint: mindenképpen élni kell ezzel a lehetőséggel, minden partnernek. Így Sipos Tűr Klára hitoktató vezetésével a horvátországi keresztény értelmiségi kezdeményezés Vörösmarton, a közelmúltban felújított plébánián, illetve Kopácson a Kultúrotthonban kezdi meg működését.

Az eredményes találkozót követően a résztvevők közösen megtekintették a kegyhely új létesítményeit és még hosszasan beszélgettek az együttműködés további lehetséges formáiról.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..