Karácsony ünnepe az egyik legszebb és legkedvesebb ünnep. Szokták a szeretet ünnepének, a békesség ünnepének és a világosság ünnepének is nevezni. De sokak számára csak névleg az. Csak névleg, mert hiányzik a szeretet, vagy éppen a békesség. Ilyenkor érezzük igazán a hiányát azoknak akik már nem lehetnek mellettünk. Talán mert már nem élnek, vagy pedig mert távolra kerültek tőlünk.

Ugyanakkor vannak akiknél minden kellék meg van az ünnephez, ott vannak a családtagok, az ünnepi teríték, van feldíszített karácsonyfa és vannak ünnepi fények, de még sincs ünnep. Mert hiányzik a szeretet és összetartozás. Azért mert nincs ott az a Valaki aki maga a szeretet, világosság és öröm, nincs ott Jézus. Sokan születésnapot ünnepelnek ünnepelt nélkül.

Vajon számunkra mennyire valóságos ünnep a karácsony? Vagy úgy vagyunk mint a pásztorok voltak ott első karácsonykor Betlehem mezején, akik virrasztva őrizték a nyájat. Rakták a tűzet, hogy az éjszaka hideg sötétségében világosságot és meleget teremtve megvédhessék a rájuk bízott nyájat az ott ólálkodó rablóktól és ragadozó vadállatoktól. Mi is sokszor megpróbálunk a minket körbefogó sötétségben vigyázni a ránk bízottakra. Megpróbáljuk oltalmazni az élet rablóitól és ragadozóitól a családunkat, szeretteinket, boldogságunkat. Megpróbáljuk táplálni a szeretet és hit tűzét. A betegágy mellett átvirasztott éjszakákban próbálunk oltalmat és reményt adni. De sokszor arra döbbenünk rá, hogy nem elég a mi erőfeszítésünk, gyengének és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat az élet rablóival és ragadozóival szemben, akik a családi békességünket és szeretetét akarják elragadni tőlünk.

A pásztorok is megpróbáltak mindent megtenni, de hát kik is ők ebben a nagy világban? Mennyire semmi is az ő szegény kicsi létük a palotákban lakó és mulatozó Heródesekhes és hozzá hasonlókhoz képest. Vajon ki törődik az ő álmaikkal, félelmeikkel, csalódásaikkal és kiszolgáltatotságukkal. Bizonyára senki. Hiszen a világ csak a fényes palotákban lakókra figyel. És sokan élik ezt ma is át. Vajon ki ért és értékel engem, Vajon ki tudja átérezni az én fájdalmamat, magányomat, bűneimet és szomorúságomat? Annyiszor próbáltam megoldást találni, küzdeni, világítani, de nem sikerült. Annyiszor szerettem volna belekiáltani a nagy világba a keserűségem és kínom, de csak a nagy sötétség volt ott. Hát már senki sem ért meg, senki sem szeret és értékel engem? Senki sem tud megszabadítani? De, igen! A karácsonyi örömhír pont az ilyen embereknek szól. Az angyalok az örömhír közlésével nem a fényes palotákban levőkhöz mentek, hanem a sötétséggel vergődő és küzdő pásztorokhoz siettek. Nagy fénnyel ragyogták őket körbe, és hirdették, hogy ne féljetek, mert megszületett az a Valaki, aki azért jött, hogy megszabadítson benneteket. Isten emberré lett, hogy a nép amely lakozik sötétségben, nagy világosságot lásson. Ő maga mondta önmagáról, hogy Ő a világ világossága. Ő érted jött el, aki meg vagy fáradva, aki úgy érzed, hogy már elfogyott az erőd és nem látsz semmi reményt a boldogsághoz. Karácsony valóban a szeretet ünnepe, de nem a mulandó emberi érzelmi hangulaté, hanem az örökkétartró, megszabadító, vígasztalú, életet adó isteni szereteté! Karácsonykor Isten szeretete öltött testet azokért akik sötétségben, félelemben és kilátástalanságban éltek.

A pásztorok ezt megértették, ezért mondták azt, hogy mennyünk el egészen Betlehemig. Ne elégedjünk meg az egyszeri hangulattal, hanem menjünk el egészen Krisztusig! Ma is fontos, hogy ne csak a karácsonyfa és ünnepi terítékek hangulatáig jussunk el, hanem menjünk el egészen Krisztusig, aki megszületet értünk. Fogadjuk be Őt a szívünkbe, hogy valóban ünnepet tudjunk ülni.

Ezzel kívánok mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt!