home 2023. június 01., Tünde napja
Pályakezdőknek és újrakezdőknek
Kartali Róbert
2021.06.09.
LXXVI. évf. 23. szám
Pályakezdőknek és újrakezdőknek

A mai vajdasági magyar fiatalok továbbtanulási esélyei összehasonlíthatatlanok azokkal a lehetőségekkel, amelyek a mostani harminc-negyven évesek rendelkezésére álltak akkor, amikor egyetemre iratkoztak. A magyarországi támogatások révén a Magyar Nemzeti Tanács a szülők anyagi terhét lényegesen csökkentve az óvodától kezdve a középiskolán át egészen az egyetemi tanulmányok végéig ösztönzi a fiatalokat a tanulásra, mindezt a szülőföldön való boldogulás céljával. Mindezen lehetőségekhez most egy újabb támogatás társult, Magyarország Kormánya Igazságügyi Minisztériumának jóvoltából az MNT meghirdethette az első ízben felvételiző, kezdő joghallgatók számára a vajdasági jogászösztöndíj-programot. A június 30-áig nyitva levő pályázatra nincs korhatár.

A jogászok elhelyezkedhetnek az igazságügy minden területén: ügyvédként, bíróként, vagy lehetnek ügyészek, esetleg közjegyzők. Dolgozhatnak a közigazgatásban vagy a versenyszférában, foglalkozhatnak újságírással, de mindemellett a politikai pálya is nyitott számukra. A szakma presztízsén kívül pedig a magas kereset is vonzóvá teszi ezt a foglalkozást. A vajdasági magyar jogászok számára a munkanélküliség ismeretlen fogalom, a jogi pálya pedig most még vonzóbbá vált. Az egyetlen visszatartó erő a szerbnyelv-tudás hiánya, de az új ösztöndíjpályázat programjához egy szerb nyelvű felzárkóztató képzés is kapcsolódik.

Most a jogászösztöndíj jóvoltából az elsőéves joghallgatók is tekintélyes apanázsra tehetnek szert. Négy éven át évi 1 millió forintot, azaz évente tíz hónapon keresztül 100 000 forintnak megfelelő dinárt kaphatnak kézhez. Ez az összeg már a tandíjra is elég, ráadásul azok, akik első ízben felvételiznek, megpályázhatják még az MNT felsőoktatási ösztöndíját is, illetve egy év múlva már a demonstrátori ösztöndíjat is. Cserébe pedig nem kell mást tenni, csak tanulni, és időben befejezni az egyetemet. Elgondolkodtató esély ez a pályakezdőknek, de az újrakezdők számára is, akik megfelelnek a feltételeknek.

Ez a lehetőség újabb reményt ad a szülőföldön való érvényesülésre. Kellő helyre érkezik az anyaországi támogatás. Erős magyar érdekképviseletre csak akkor számíthatunk, ha lesznek jól képzett jogászaink. Jó ügyvédre mindig szükségünk lesz!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..