Palesztina a római uralom idején
FODOR Gábor
2014.07.09.
LXIX. évf. 28. szám
Palesztina a római uralom idején

Jézus korában egész Palesztina Róma közvetlen vagy közvetett fennhatósága alatt állt. Arkhelaosz trónfosztása után Júdea Szíria provincia alprovinciája lett, amely fölött — a provinciákhoz hasonlóan — egy, Rómában kinevezett helytartó (praefectus) uralkodott. Ő volt a kiegészítő katonai egységek parancsnoka. Ő gyakorolta a legfőbb római hatalmat büntetőjogi és polgárjogi ügyekben egyaránt, és ugyancsak az ő hatáskörébe tartozott a birodalmi adók beszedése.

A kormányhivatal székhelye a part menti Cézárea volt, de a helytartó a nagyobb zsidó ünnepek alkalmával hosszabb-rövidebb időre Jeruzsálembe látogatott. Az első négy helytartóról nem sok adat maradt fenn, az ötödikről, Poncius Pilátusról azonban az evangéliumokon kívüli forrásokból is sokat tudunk. Pilátus tízéves (Kr. u. 26—36) helytartói uralma alatt számos alkalommal került összetűzésbe zsidó alattvalóival, s e feszült politikai helyzet befolyásolta Jézus életét és tevékenységének körülményeit is, de leginkább elítélése során jutott jelentős szerephez. Pilátus ott akkor egy magasabb rendű kultúrát képviselt, amely az antik hellenizmuson alapult. Ő tettekkel is tanújelét adta annak, hogy mennyire nem tiszteli a zsidók vallási meggyőződését. Például a császár portréjával díszített katonai jelvényekkel, illetve az ő nevét hirdető aranypajzsokkal vonult be a szent városba. Tekintettel arra, hogy a rómaiak a császárt istenként tisztelték, az ilyen képmások kultuszát a zsidók bálványimádásnak, sőt provokációnak tekintették. Pilátus ráadásul a templom kincstárából próbálta fedezni a vízvezeték kiépítésének költségeit. Az efféle intézkedések minden alkalommal lázadáshoz vezettek Jeruzsálemben. Jézus letartóztatása és elítélése idején szintén forrongott a város (Mk 15,7), feltehetően Barabás és több, más felkelő is ezért került börtönbe. Jézust két „rablóval” együtt feszítették keresztre — János evangélista ezt a szót használja Barabással kapcsolatban, de akkoriban ez a megjelölés a lázadókra is vonatkozott. Pilátus kegyetlenségére jó példa a Lukács által említett véres incidens a galileaiakkal (Lk 13,1). Erről az eseményről semmilyen más forrás nem számol be, de történelmileg megalapozott lehet utalása Galilea örökösen lázongó népére. Amikor Júdea közvetlen katonai fennhatóság alá került, akkor itt is bevezették a birodalmi adórendszert, amely meglehetősen széles körű volt. Főbb típusai a terményadó, a fejadó és az áruszállítási adó voltak. Jézus idejében ezek az adók korántsem számítottak elviselhetetlen tehernek a polgárok számára. Az adók begyűjtése a vámszedők feladata volt, akiknek a munkáját egy-egy kereskedelmi központban az ott állomásozó főtisztviselő irányította. Ilyen fővámszedő volt Zákeus is Jerikóban (Lk 19,2). Az adószedők meglehetősen népszerűtlenek voltak, hiszen az volt az általános vélekedés, hogy több adót hajtottak be, mint amennyit a törvények előírtak. Az evangéliumok az adószedőket többnyire együtt emlegetik a rablókkal, a bűnösökkel és a pogányokkal. Azt a zsidót, aki adószedésre adta a fejét, többnyire árulónak tartották, egyébként pedig nagy valószínűséggel az ateisták köréből kerülhetett ki. Ennek ellenére az evangéliumok szerint Jézus gyakran érintkezett vámszedőkkel, akik közül az egyik Máté, vagy más nevén Lévi a tanítványa is lett. E kapcsolatot bizonyos zsidó vallási csoportok, például a farizeusok meglehetősen ellenezték.

A zsidókra azonban a legnagyobb „hatással” a római katonaság volt. Máté és Lukács egyértelműen beszámol róla, hogyan gyógyította meg Jézus egy százados szolgáját a galileai Kapernaumban (Mt 8, Lk 7). Az ilyen rangú tisztek, jóllehet kis létszámú katonai alakulatok vezetői voltak, többnyire jelentősebb központokban állomásoztak, hogy fenntartsák a rendet és a nyugalmat. A századosokat igen jól megfizették — kárpótlásul a Rómától és a kulturális élettől való kényszerű távollétükért. 

A katonaságnak joga volt közmunkára fogni a polgárokat — ez történt az evangéliumok tanúsága szerint a cirenei Simonnal is, akit arra kényszerítettek, hogy vigye Jézus keresztjét (Mt 27, 32). Csupán Márk használja a megfelelő „százados” szót arra a hivatalnokra, aki felügyelte a keresztre feszítést. A katonaság jelenléte erősen rányomta a bélyegét a mindennapi életre is.

Aki a Szentírást megfelelően szeretné olvasni és értelmezni, annak mindenképp szükséges ismernie az elolvasott szövegrész történelmi hátterét is ahhoz, hogy hiteles képet alakítson ki magában az eseményekről. Így talán a hitünket is sikerül jobban elmélyítenünk az olvasottak fényében.

 

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..