Otthon az anyanyelvben
Zséli Ágnes
2021.02.21.
LXXVI. évf. 7. szám
Otthon az anyanyelvben

„A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.” Jókai üzenetével ünnepelték Törökbecsén az anyanyelv nemzetközi napját. A zenés-verses est szervezését a Teleház Polgárok Egyesülete első alkalommal a Rákóczi Szövetség helyi Ifjúsági Szervezet fiataljaira bízta.

A helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában megtartott színes, alkalmi esemény elkápráztatta a jelenlévőket. A bánáti település Teleház szavalócsoportjának tagjai többek között Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk, Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke valamint Muhi János: Mesélj apu című költeményét is elmondták, mellyel az anyanyelv fontosságára, a magyar nyelv gazdagságára, szépségére hívták fel a figyelmet.

A középiskolás Takarics Elvira a műsorvezetés mellett, más szerepet is vállalt, hiszen a jelenlévőknek a magyar nyelv gazdag szókincséről beszélt. Véleménye szerint fontos, hogy a magyar nyelvet továbbadjuk és merjük használni. 

Az alkalmi műsorban a negyedikes Erős Lilla a Hazám, hazám, édes hazám című alkotást énekelte. Az anyanyelvi világnap alkalmából Micsik Béla népművelő tanítványaival a citerák húrjait szólaltatta meg, valamint meglepetéssel is készült. Humoros előadásában a különböző országokban élő magyarok közötti félreértéseket mutatta be.

–Példabeszédemmel azt szerettem volna üzenni, hogy vigyázzuk meg a magyar nyelv tisztaságát, hiszen az nélkül veszítjük magyarságunk értékét, emellett pedig a tájszólásra is felhívtam a figyelmet. A nyelvekben élő tájszólások gazdagsága olyan, mint egy mezei virágcsokor, hiszen minél több színű, változatos, annál értékesebb és szebb.

A zenei részt Becsei Szilveszter, a Rákóczi Szövetség helyi Ifjúsági Szervezetének tagja állította össze, míg a műsor szerkesztésében Báló Bordás Gizella, a törökbecsei Teleház Polgárok Egyesületének vezetője segített.

Az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából szervezett törökbecsei műsoron tizennégy általános- és középiskolás diák lépett fel, bizonyítva azt, hogy az ember az anyanyelvében van otthon. 

Fényképezte: Zséli Ágnes

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Ezen a napon rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..