* Milyen volt gyermekkora Kúlája?

— A szüleim mezőgazdasággal foglalkoztak, édesapám termelő volt, édesanyám háziasszony, aki otthon a gazdasági udvart is ellátta. Nagyon szép gyermekkorunk volt a húgommal, Kúla egyik szép utcájában laktunk, a Petőfi utcában, melyet csak széles utcának hívtunk, velünk lakott nagyanyám is, és én még mindig, ha azt mondom, hogy a mi utcánk, akkor erre gondolok, pedig már régóta nem ott lakom! Már kamaszként voltak politikai ambícióim, hiszen az itteni magyarság mindig olyan volt, mint egy nagy család.

* Otthon alakult ki önben ez a céltudatosság a közéleti és a politikai szerepvállalás iránt?

— Édesapám a közösség megbecsült, köztiszteletnek örvendő tagja volt, ám politikával nem foglalkozott. A szüleim féltettek is ettől a szerepvállalástól, hiszen tizenévesként átélték 1944—1945-öt, ami nagy trauma volt számukra, a félelem érzete megmaradt bennük. Ambícióimnak köszönhetően már fiatal koromban tagja lettem a Népkör választmányának.

* Milyen volt akkoriban a kúlai Népkör? Hogyan jellemezné a politikai szerepvállalását?

— Az intézmény akkoriban le volt züllesztve kultúrintézményként a hatalom részéről, ám már akkor is az itteni magyarok találkozóhelyének számított. A Népkör mindig a magyaroké volt, akik ezt sajátjuknak érezték, akkor is, amikor csak egy-két biliárdasztal volt benne. 1995-ben lettem a Népkör elnöke, a nulláról kezdtük az egészet, hiszen nem volt semmink. Egy jó kis csapat jött össze, minden hétfő este választmányi ülést tartottunk, tánciskolát szerveztünk, utána megalakult a néptánccsoport, közben építkezni kezdtünk, jóformán adományokból meg önkéntes munkával, volt, hogy annyian összegyűltünk, hogy azt kellett mondanom, menjetek haza, majd legközelebb titeket hívunk. Abban az időben az embereknek nem kellett kétszer mondani, hogy gyertek valamit csinálni, mert jöttek maguktól, akár vidékről is. Visszagondolva ezekre az évekre, nagyon kellemes érzés tölt el, hiszen mindenki a magáénak érezte az ügyet. Amikor 2000-ben a szocialista párt megpróbálta kisajátítani a Népkör épületét, mindenki összefogott, a sajtó és a vajdasági magyar politikum, közélet mellénk állt, és mindennek köszönhetően lecsillapodtak a kedélyek. Most úgy tűnik, hosszú évtizedek után végül sikerül rendezni a vagyonjogi helyzetet. 2002-ben nagy tragédia érte a családunkat, elvesztettem a lányomat, és utána még többet foglalkoztam társadalmi ügyekkel, hogy lefoglaljam magam — ha befelé fordultam volna, talán már nem is élnék. Így lett belőlem a VMSZ első önkormányzati képviselője Kúlán, majd a végrehajtó bizottság tagja, és a politikai szerepvállalásom azóta folyamatos. Mindig a párbeszéd híve voltam, és úgy érzem, sikerült megtalálnom azt az egyensúlyt, hangnemet, amelynek köszönhetően a kúlai magyar közösség érdekérvényesítése megvalósulhat.

* Mekkora közösségről van szó?

— Kúla község lakossága is megfogyatkozott az elmúlt években. A legutóbbi, 2002. évi népszámlálási adatok szerint a magyarok részaránya majdnem 8,5 százalékos volt, vagyis 4082 fő. Erőfeszítéseinknek és annak köszönhetően, hogy már a legkisebbek számára is szervezünk foglalkozásokat a Népkörben, a vegyes házasságokban is sikerül fenntartani a magyar nyelvet és kultúrát.

* Mire a legbüszkébb a Népkör mellett?

— A 250 éves Szent György-templom felújítására, mely természetesen egy hosszú folyamat volt. Az elmúlt egy évtizedben mintegy 200 000 eurót költöttünk erre a célra. Mindig azt mondom, hogy talán ez az egyik legszebb templom a környéken, de ha nem is a legszebb, biztosan a legrendezettebb. A felújítási munkálatok még 2005-ben kezdődtek meg, és a templom körüli kerítésre is kiterjedtek. A bejárat felőli egyedi kovácsoltvas mestermunka az egész város dísze. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy az 1868-ban megalakult, tehát 153 éves múltra visszatekintő Népkör 2012-ben megkapta a Külhoni Magyarságért Díjat, megtiszteltetésnek tartom, hogy én vehettem át a Magyar Országgyűlésben. Jóleső érzéssel tölt el az is, hogy a kúlai magyar intézmények mindegyikét sikerült megtartani, illetve valamennyire fölújítani. Hogy csak néhány jelentős dolgot emeljek ki: megcsináltuk a temető kerítését — itt mondanám el, hogy egy helyen található a pravoszláv és a katolikus temető, az egészet bekerítettük —, a Petőfi Sándor Általános Iskolában folyamatosak a fejlesztések, beruházások, melyek során felújítottuk a tetőszerkezetet, kicseréltük a nyílászárókat, átálltunk a gázfűtésre, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően pedig az eszközök is bővültek, korszerűsödtek — ám mindezek közül a legfontosabb, hogy sikerült megtartani a magyar tagozatot, az iskolabuszprogramnak köszönhetőn a környező településekről is érkeznek magyar diákok. Továbbá megemlíteném, hogy Szivácon felújítottuk a Szenteleky művelődési házat, Veprődön lehetőségeinkhez mérten rendbe tettük a Kossuth Lajos Művelődési Egyesület épületét, Verbászon néhány éve sikerült kialakítanunk egy hittantermet a parókia udvarában, tavaly elkezdtük a templom felújítását. Szeretnénk renoválni a sziváci templomot, Cservenkán a parókián tervezünk kialakítani egy helyiséget az ottani énekkarnak, a József Attila Művelődési Egyesületnek, hogy legyen valami, ami a sajátja — ezáltal talán templomba is többen járnának. Lépésről lépésre tesszük, amit csak lehet, a Magyar Nemzeti Tanács, a tartomány, az anyaország és a község támogatásával. Úgy szoktam fogalmazni: ha nem kezdjük el, akkor nem lesz megcsinálva. Mindig próbálok valamit „kikereskedni” a közösségnek. És mindig pozitívan állok mindenhez. Számomra nagyon fontos, hogy a közösség ezt támogatta, elfogadta, és hogy munkámat az egész környezetem elismeri. Nagyon sokan gratuláltak a kitüntetés alkalmából, és ez nagyon jólesik. Ám szeretném hangsúlyozni, hogy az anyaország elismerését nem csupán a magaménak érzem, hanem úgy vélem, ez az egész kúlai magyarság érdeme, az intézményeink, a politikum, a kultúra, az oktatás és az egyház összefogásának az eredménye.